Szociologizáló pesszimizmus – Valuch Tibor kötetéről

Sokfajta Magyarország-narratíva létezik.

Bár az előbbi leírás sem pontos, utóbbi típus jellemző példája a Bibó-féle „zsákutcás” narratíva.

Ezt a vonalat követi fel Valuch Tibor történész-szociológus, aki a magyar társadalomról jelentett meg kötetet Németországban. Valuch olvasatában a magyar egy bezárkózó és reményveszett társadalom, amely politikai választásaival újratermeli önnön sorsát. Nem túl jó országimázs, de ami még rosszabb, még csak nem is igaz.

A kötet állításait a szerző ugyanis tendenciózusan kiválasztott adatokkal támasztja alá, de feltűnően nem vesz tudomást az ellentétes trendekről. Így viszont kilóg a világnézeti lóláb.

Szociologizáló pesszimizmus

Pedig alapvetően érdeklődéssel olvashatná a konzervatív szemlélő Valuch Tibor történész, a Társadalomtudományi Kutatóközpont Politikatudományi Intézete munkatársának új, német nyelvű könyvét, melynek címe Die ungarische Gesellschaft im Wandel – Soziale Veränderungen in Ungarn, 1989-2019 (Átalakulásban a magyar társadalom – társadalmi változások Magyarországon 1989-2019).

A szociológia a rossz nyelvek szerint csak a negatív társadalmi folyamatokban érdekelt. Ez egyrészt persze nem igaz, hiszen jobb helyeken ugyanúgy születnek tanulmányok például a gyermekvállalási kedv növekedéséről. Másrészt nyilván érdekesebb az átlag olvasónak a nyomor és a szegénység, mint a „rendben” zajló folyamatok. Gondoljunk csak arra, hogy a „hárommillió koldus” kifejezést sem baloldali falukutatók, hanem a jobboldali Oláh György alkotta meg 1928-ban.

Az olvasó tehát objektív és szakmai érdeklődéssel olvashatja Valuch könyvét, amit ilyen szempontok alapján is kell értékelni. A kötet erősségeiről: a munka közérthető, logikus felépítésű, egész nagy forrásanyagot igyekszik feldolgozni, és

Mivel áttekintő munka, ezért nem is lehet rajta számon kérni a lexikális részletességet. 

A kötet nem vesz tudomást a 2015 óta lezajlott folyamatokról

Ennek ellenére számos hiányosság feltűnik az objektív recenzensnek. Rögtön szembetűnő, hogy a szerző már 2015-ben megjelentetett egy hasonló munkát az Osiris kiadónál, melynek címe A jelenkori magyar társadalom volt. A két munka összehasonlításánál lényegi különbség nem található, így – bár ezt a szerző látványosan nem jelzi – egy lassan öt éves munka német nyelvű újrakiadásáról van szó. (Ezen még nem kell csodálkozni, sajnos gyakori eljárás a nem világnyelven alkotó kutatók esetében a munkák külföldön való „újraeladása”, amire a liberális pályázati rendszerek is erősen ösztökélnek).

Az online források letöltéséhez megadott időpont szerint Valuch kéziratát 2019 év végén zárta, a 2019 tavaszán bejelentett babahitelről viszont nem ír. Nyilván nem lehetett még a házasodásra és gyermekvállalásra való hatásról ilyen rövid idő alatt kutatást felmutatni, ám koncepciózusságot sejttet, hogy az intézkedésre utalás sem történt. Súlyosabb gond már, hogy a CSOK-ot 2015 nyarán vezették be, így szerzőnek öt éve volt arra, hogy az interneten is elérhető adatokkal dolgozzon, erre azonban kísérletet sem tett.

Ugyan a szerző utal a 2015 utáni, kismértékű növekedési trendre, ám

ha egy több éves kedvező folyamatot nem, hogy nem mutat be részleteiben, de egyenesen teljességgel figyelmen kívül hagy. Jellemző, hogy Mészáros Lőrincről a kötet német kiadásában már említést tesz, míg a fenti folyamatok elkerülték figyelmét.

2015 utáni források alig szerepelnek könyvében, és arra a kevésre is csak elvétve hivatkozik. A szerző alfejezetet szentelt a magyarországi kisebbségeknek, például a zsidóságnak is (94-98.), ám a legfrissebb, részletes szakirodalomra (Zsidók és zsidóság Magyarországon 2017-ben. Egy szociológiai kutatás eredményei. Szerk. Kovács András, Barna Ildikó [Bp., Szombat, 2018]) nem hivatkozott. Ismét érthetetlen, hogy miért nem tett kísérletet a szerző a közkézen forgó, friss irodalom bemutatására. A 2011-es népszámlálás, a 2016-os mikrocenzus, vagy éppen a legfrissebb KSH-adatokat bemutatásától szerző eltekint, vagy alig használja ezeket. Ennek tükrében a kötet alcíme (1989-2019) súlyos csúsztatás, a tárgyidőszak manipulálása, hiszen nyilván Valuch sem gondolta komolyan a vállalt évek elemzését, amennyiben a fent idézett hiányosságok ellenére kiadta könyvét. 

Adatokba csomagolt politikai üzenetek

Még megdöbbentőbb, hogy a szerző

Nem tartozik a szociológiatudomány kérdései közé, hogy konszenzusdemokrácia-e Magyarország 2010 után vagy sem, mégis kijelenti a szerző, hogy a Fidesz alatt Magyarország elvesztette ilyesfajta jellegét. (163-164.). Indoklás, hivatkozott irodalom nincsen, és az összezavarodott olvasó nem érti, mi köze ennek a szociológiához. Érdekfeszítő, hogy a német kiadásban már említést tesz a 2018-as választási győzelemről, ám az azonos évi, korábbi hódmezővásárhelyi eredményről és a 2019-es önkormányzati választásokról nem beszél. Így nyilván egyszerűbb alátámasztani a tételt a demokrácia végnapjairól, de a kép nem lesz szakmai, objektív vagy informatív.

Elvetendő eufemizmus, hogy a szerző szerint Gyurcsány Ferenc 2006-os balatonőszödi beszéde „szerencsétlen beszéd” volt. (218.). Míg szerző a magyar kiadásban a Jobbik felemelkedését egyértelműen a kuruc.info portálhoz köti, addig a német kiadásban a párt múltjának e sötét fejezete nem kapott említést. A legnagyobb problémának azonban az tűnik, hogy a kötetben a rendszerváltás utáni évek, vagy akár a szocializmus alatti negatív társadalmi folyamatok alkalmanként a 2010 utáni rendszer hibáiként is bemutatásra kerülnek, illetve nincsen mindig tisztázva, hogy mely folyamatért milyen intézkedések, körülmények felelősek. Példának okáért szerző kárhoztatja a „polgári öntudat” kialakulásának hiányát. (188.). 

Persze lehet és kell is kritizálni a polgári öntudat jelenlétének mértékét, de felmerül a kérdés, hogy nem hatott-e rosszul a polgári öntudatra a balatonőszödi beszéd, az azt követő erőszakos rendőri fellépés, vagy a szélsőjobboldali uszítás zugportálokon? Nyilván csak akkor lehet egyenes vonalat húzni a NER és a polgári öntudat hiánya között, ha ilyen kellemetlen, zavaró tényezőkről nem tájékozódik a német olvasó. Valuch a balatonőszödi beszéd „rendpárti” tendenciákat erősítő hatását munkájában a Fidesz nyakába varrja,

(207-208.). Perverz értelemzése ez az eseményeknek, és az effajta súlyos hiányosságok és csúsztatások a kötet teljes értékéből jelentősen elvesznek. Már meg sem lepődik a recenzens azon, hogy bár Valuch több helyen kárhoztatja a magyarországi antiszemitizmust, az atrocitások és incidensek számának alacsony mivoltát, a holokauszttagadás közbeszédből való eltűnését (lásd a Tett és Védelem Alapítvány felméréseit) nem említi, a vonatkozó friss irodalmat nem használja.

Nem ez a kötet váltja meg a világot

Összességében Valuch munkája szomorú olvasmány, és nem a magyar társadalom vélt vagy valós nehéz helyzete és negatív szociológiai tendenciái okán, hanem mert rámutat a modern társadalomtudomány és nemzetközi tudományos szakirodalom átlátszó kettős mércéjére.

A szerző szája íze szerint válogatott adatok, hiányos szakirodalmi feldolgozottság, manipulált tárgyévek, az olvasó véleményét befolyásoló, tárgyhoz nem tartozó kommentárok, és összességében lusta és rossz tudományos tevékenység jellemzi a munkát. Az, hogy a kötet magyar és német kiadása egyaránt jó tudományos recenziókat, díjak bezsebelését jelentette a szerző számára, pusztán az átlagolvasó azon benyomását erősítheti, hogy nem bízhat meg a társadalomtudományok művelőinek szakmai véleményében – ez pedig a tudományba vetett hit, a polgári társadalom és a demokrácia egyik pillérjének akaratlan aláásását eredményezi.