Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter keddi sajtótájékoztatóján elmondta: A szomszédos országokkal egyetértés van a koronavírus kezelésének ügyében, az álláspontok összhangban vannak. A tárcavezető azt követően nyilatkozott, hogy videokonferencián egyeztetett cseh, szlovák és osztrák kollégájával. A külügyminiszter elmondta azt is, hogy nemzeti intézkedésekre van szükség, ám számításba kell venni, hogy ezen intézkedések szomszédainkra is komoly hatást gyakorolhatnak, így szükséges a folyamatos egyeztetés. Szijjártó Péter hozzátette: Nem egy pár napig, vagy hétig, hanem hónapokig kell a súlyos korlátozások között élnünk, ugyanakkor mindez szükséges a járvány súlyosbodásának elkerülése érdekében.
A külügyminiszter megerősítette, hogy Magyarországra csakis magyar állampolgárok léphetnek be, ugyanakkor a teherszállítást, mely elengedhetetlen az ország működéséhez és a magyar emberek ellátásához, nem korlátozzák. Kérdésre elmondta, hogy a személyszállítással kapcsolatos intézkedések a légi utakat is érintik, így a Liszt Ferenc Repülőtéren landoló gépekről csakis a magyar állampolgárok léphetnek Magyarország területére. Kitért arra is, hogy az Ausztriába naponta ingázó munkavállalók lehetőségei továbbra is biztosítottak, ez mintegy 50-60 ezer embert érint.