Hogyan tanuljunk és tanítsunk digitálisan? – az oktatás új és rendkívüli kihívásairól

Orbán Viktor pénteki, előrejelezhető bejelentése nyomán Magyarországon hétfőtől leállt a hagyományos tantermi oktatás, és áttérünk a „digitális munkarendre”. Vagyis a kormányzat azt a logikus döntést hozta, hogy nem szakad meg a tanév, hanem online lehetőségekkel kell folytatni azt. A pozitív közegészségügyi konzekvenciákon túl azért is fontos ez a lépés, mert így

a továbbtanulás esélyét biztosítani és nem utolsó sorban a tanárokat tovább foglalkoztatni – megkímélve az amúgy is alacsony bérezésű pedagógustársadalmat egy jogilag és anyagilag is ingoványos helyzettől.

E megoldás ugyanakkor számos kihívással is jár. Ahogy a NAT-vitáról szóló cikkben is kitértem rá, eddig is komoly feladatot jelentett a pedagógusok szemléletformálása és kompetenciabővítése az IKT-eszközök tekintetében. Márpedig a jelenlegi helyzet digitális kompetenciákat kíván meg tőlük, hiszen a tanított korosztály, az Alfa és a Z generáció már belenevelkedett a digitális világba, nem ők jelentik majd a szűk keresztmetszetet az átállás során. Kínában egyébként már kísérleti jelleggel elindították a távoktatást, és egyelőre sikeresen fut is a projekt.

A helyzet áthidalására több szakmai csoport is alakult a Facebookon, tanárok és tanárjelöltek példátlan összefogása kezdődött meg az oktatási segédanyagok és jó gyakorlatok megosztása érdekében.

Ha az nem is reális forgatókönyv, hogy a pedagógustársadalom teljes kompetenciabővülésen megy keresztül, igenis számos pozitív hozadéka lehet a jelen helyzetnek. Pedagógusok tízezrei ismerkedhetnek meg olyan módszerekkel, amelyektől eddig ódzkodtak, esetleg a látóterükbe sem kerültek. 

Ez az átállás természetesen számos nehézséget és megválaszolatlan kérdést is előhív. Például kétségesnek tűnik, hogy minden diák és pedagógus rendelkezne azokkal az eszközökkel, amik alkalmasak lennének a tanév online alapú folytatására: ehhez laptopok, tabletek és szoftverek biztosítása volna szükséges. Az internet-hozzáférés lehetősége alapvetőnek tűnhet, azonban ez sem mindig valós otthoni opció a legszegényebb mikrorégiókban.

S hogy milyen lesz a digitális munkarend? A vonatkozó kormányrendeletek ideiglenes hiányában azt még nem tudjuk, hogy az óraszámok és a számonkérés jellege hogyan változik, illetve azt sem, hogy mi alapján adminisztrálják majd a tanerők a végzett munkát. A munkaforma is változni fog, hiszen a kontaktórák kiesnek. Egész osztályoknak ugyanis valós idejű videókonferenciával nem lehet biztosítani a hatékony oktatást, ez inkább a nyelvóráknál, kisebb csoportoknál opció. 

Ennek tükrében

inkább egyfajta facilitátorrá válnak a pedagógusok. Ezzel párhuzamosan a diákok jóval több egyéni ütemezésű munkára és kreativitásra lesznek rászorítva, mint korábban. A tananyagok ugyanis digitális formában jelennek meg (videóanyagok, narrált prezentációk, weboldalak, e-könyvek, hangoskönyvek), amihez különböző szoftverek és alkalmazások révén interaktív feladatok társulhatnak. A tanár felelőssége lesz ezek ütemezése, a számonkérés ellenőrzése: akár időzíthető online tesztsorok, akár projektfeladatok segítségével, ahogy ez már a magyar felsőoktatásban is gyakran alkalmazott módszer.

A technikai nehézségek és értékelési bizonytalanságok mellett veszélyforrás lehet a pedagógusok felkészületlensége, motiválatlansága (gondoljunk bele, több tízezer nyugdíj előtt álló tanárnak kell pár hét alatt teljesen új oktatási formát elsajátítania), illetve a diákok önmenedzselési hiányosságai. Vagyis az időgazdálkodási, a tanulásmódszertani, feladat- és stresszkezelési kompetenciahiány – ezek ugyanis fájóan kívül esnek a régi és az új NAT keretein is. 

ahhoz, hogy hatékony lehessen a digitális munkarend. E munka megindulhat, azonban kevésnek tűnik az elkövetkező két-három hónap a gyakorlati hasznosításhoz.

Jó hír ugyanakkor, hogy a diákok – az egyéni érdeklődés mentén történő haladás mellett – továbbra is végezhetnek online eszközökkel páros és csoportos munkát, illetve az online platform serkentheti a projektfeladatok megjelenését is. Bár a hagyományos szociális kompetenciák gyakorlására nincs lehetőség, de a digitálisakra igen, és az otthoni munkát egyre inkább előtérbe helyező világunkban ennek bizony van előnye. Hozzá kell tenni, hogy az árnyoldal is létezik: a hagyományos iskolai bántalmazás helyett a cyberbullying bukkanhat fel – és ennek  kezelésében kevés rutinnal bírnak mind a pedagógusok, mind a szülők.

Érdekes kérdést jelent továbbá az érettségi lebonyolítása is: az iskolalátogatási moratórium elhúzódása esetén az írásbeli és a szóbeli érettségi vizsga is online formában valósulhat meg, ami komoly feladatot ró az oktatásirányításra. Ki kell dolgozni egy olyan érettségirendszert, amely formalizáltságban és követelményeiben a hagyományos vizsgákéhoz közelít. Ha ez a forgatókönyv lép életbe, a végzősök számára különleges és nem feltétlenül igazságos kihívást jelent, hogy az eddigi érettségire való készülést most a megváltozott körülményekre kalibrálják.

Ugyanígy számos oktatásügyi probléma vetődik fel: elmaradnak ugyanis a pedagógusminősítések, és az egyetemek a gyakorlótanítások lefolytatását sem tudják biztosítani a tanárjelölteknek. 

Mindezeket összegezve a digitális munkarend számos bizonytalansággal és kompromisszummal fog járni, azonban lehetőséget kínál a tanév befejezésére, illetve a pedagógustársadalom szakmai megújulására is. Ezzel pedig élni kell.