Norris rendőr szeretett volna lenni, ezért kezdett el karatézni. Dél-Koreában állomásozva ismerte meg a koreai harcművészetet, a tangszudót, amelyben később fekete övet szerzett, csakúgy mint taekwondóban és Shito-Ryu karatéban, valamint brazil dzsúdzsucuban. Megalapította az Egyesült Harcművészetek Szövetségét (UFAF) és létrehozta saját harcművészeti stílusát a Chun Kuk Dót (Egyetemes út). Sorozatban hatszor lett profi karatebajnok 1969-ben elnyerte a Karate Hármas Koronáját a legtöbb versenygyőzelmével az adott évben, valamint a Fekete Öv (Black Belt) magazin díját, az Év Karatésa címet.
Filmes karrierjét is nagyrészt a küzdősportnak köszönheti. Karateiskolát nyitott, ahol tanítványa volt a legendás színész, Steve McQueen is, ő javasolta Norrisnak, hogy próbálkozzon a színészettel. Egy harcművészeti bemutatón találkozott Bruce Lee-vel, aki későbbmeghívta, hogy szerepeljen A Sárkány útja című filmjében.
1977-ben megkapta első főszerepét az Országúti bunyós című filmben, majd jött a Karatés védőangyal (1980), a Te nem lehetsz gyilkos! (1981) és a Magányos farkas, amelyeknek köszönhetően visszavonhatatlanul B-kategóriás akciósztárrá vált. Legismertebb és legnépszerűbb karaktere, a Walker a Texasi kopó című tv-sorozat címszereplője volt, de szerepelt Sylvester Stallone Feláldozhatók-trilógiájában is.