Kormányinfó: Klíma- és természetvédelmi akciótervet dolgoz ki a kormány

2020. február 13. 13:03

Az akcióterv részleteiről Orbán Viktor fog beszámolni vasárnapi évértékelőjén – mondta el Gulyás Gergely.

2020. február 13. 13:03

Komoly, társadalmi vitákat is kiváltó kérdéseket is megvitattak a Fidesz kihelyezett frakcióülésén – mondta el a miniszterelnökséget vezető miniszter. Gulyás Gergely ilyen kérdésnek nevezte a gyöngyöspatai kártérítés, a győri gyermekgyilkosság és a börtönbiznisz kérdését. Utóbbival kapcsolatban elmondta: „a börtönbiznisz a strasbourgi emberi jogi bíróság gyakorlata volt” – hozzátéve, hogy a kormány álláspontja szerint az elítéltek jogai nem kerülhetnek az áldozatok jogai elé. „Természetesen az alapvető emberi jogokat mindenkinél tiszteletben kell tartani” – tette hozzá a miniszter. Ez ügyben elmondta: az nem járja, hogy „Magyarországnak évi 8 vagy akár 20-25 milliárd forint fizetési kötelezettsége származzon a fogvatartottak cellájának mérete miatt”.

Újabb nemzeti konzultáció

Gulyás Gergely megerősítette azt a tegnap elhangzott információt, hogy a kormány újabb nemzeti konzultációt indít a többi között a gyöngyöspatai ügy, a börtönbiznisz és a kisebbségi és többségi társadalom együttélésének kérdéseiben. A konzultáció kérdéseit csak a jövő hét folyamán fogják nyilvánosságra hozni – mondta el Gulyás Gergely.

Ezekben a kérdésekben komoly magyar és nemzetközi viták vannak, de a kormány véleménye világos ezekben az ügyekben” – jelentette ki a miniszter hozzátéve, hogy „nagy felhatalmazásra van szükség ahhoz hogy ennek a véleménynek érvényt is tudjanak szerezni”. A kancelláriaminiszter példaként a gyönygöspatai kártérítés ügyét említette, amely esetében a kormány álláspontja szerint „jobb ha a valóban felzárkózást segítő oktatási programokat” preferálnák a pénz helyett.

A győri gyermekgyilkossággal kapcsolatban a miniszterelnökséget vezető miniszter elmondta: a kihelyezett frakcióülésen felvetődött a kérdés, hogy élet ellenes bűncselekményeknél indokolt e a feltételes szabadságra bocsájtás intézménye. Megjegyezve, hogy esetenként súlyos gazdasági bűncselekményeknél sincs meg ez a lehetőség.

Viták a bíróságokról

Gulyás Gergely beszélt a magyar bíróságokkal kapcsolatos vitáról is és egyértelművé tette, hogy a magyar kormány szerint „a bíróságok függetlensége a demokratikus jogállam elengedhetetlenül fontos része”. Ezért fontos, hogy a befolyásolás látszata sem merülhet fel – mondta el a miniszter, utalva a szegedi bíróság összeférhetetlenséggel kapcsolatos ügyeire, ahol szerinte a „pártatlanság látszata lett veszélyeztetve”.

Ezzel kapcsolatban kitért a bírósági „érzékenyítő képzésekre” is. Azt mondta: „a korábbi érzékenyítő képzések rossz gyakorlatát az OBH vezetése lezárta, amit fontosnak és indokoltnak tartunk”. „Jó lenne ha nem külföldről pénzelt szervezetek képeznék tovább a magyar bírákat egyes kérdésekben” – fogalmazott a miniszter hozzátéve: „sok esetben a jogvédők nem az áldozatok jogai hanem a bűnelkövetők jogai mellett álltak ki”.

Klíma- és természetvédelmi akcióterv

Gulyás Gergely bejelentette azt is, hogy klíma- és természetvédelmi akciótervet dolgoz ki a kormány, amit a kormányfő fog ismertetni vasárnapi évértékelőjében. „A kormány mind Európában, mind Magyarországon tenni szeretne azért, hogy a zöld területen előreléphessünk” – jelentette ki Gulyás. Annyi részletet a miniszter is elárult, hogy a frakcióülésen konkrét akciótervet és intézkedéseket is elfogadtak ez ügyben.

Koronavírus

Továbbra sincs tudomásunk koronavírusos magyar betegről, Magyarországon nincs ilyen megbetegedés – mondta el kérdésre válaszolva Gulyás Gergely. A miniszter beszámolt arról, hogy Kínában jelenleg 188 magyar állampolgár tartózkodik, ebből a fertőzéssel leginkább sújtott Vuhanban ketten vannak. Számukra felajánlották, hogy segítenek a hazatérésben, de ők ezzel nem kívántak élni.

Gulyás Gergely hozzátette: a magyar kormány segítségével Kínából korábban hazatért hét magyar továbbra is a Szent László kórházban van, várhatóan vasárnap engedik ki őket. Hangsúlyozta: a magyar állam mindenben felkészült, a koronavírus-fertőzés elleni védekezésért felelős operatív törzs 28 pontos akcióterve minden elővigyázatossági, felkészülési, megelőzési döntést és intézkedést tartalmaz.
 

Összesen 124 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
egyvilág
2020. február 14. 12:02
Egy tömör összefoglaló a globális problémákról, a felmelegedésről: https://egyvilag.hu/temakep/078.shtml
toef36
2020. február 13. 16:17
A gyöngyöspataiaknak 1/3 pénzt, 2/3 oktatást javaslok biztosítani... Ez kompromisszum, a bíróságok pedig bemehetnek az őserőbe vaddisznóra vadászni...
zakar zoltán béla
2020. február 13. 15:47
Ildikóról és az RTL-es lédiról lemaradtam, de Bodacz mindenért kárpótolt...GéGé meg is adta neki: Se köpni, se nyelni nem tudott a vége végén vég nélkül...
kizökkentidő
2020. február 13. 15:37
Azt csinálunk amit akarunk. Ha az unió klímavédelemre ad pénzt, akkor klímavédelmet csinálunk.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!