Kétmilliárdos onkológiai fejlesztés a miskolci kórházban

2020. január 24. 18:51

Csaknem kétmilliárd forintba kerülő eszközöket adtak át pénteken Miskolcon.

2020. január 24. 18:51

Az onkológiai ellátás fejlesztése érdekében csaknem kétmilliárd forintba kerülő eszközöket adtak át pénteken Miskolcon, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórházban.

A sugárterápiában használt új lineáris gyorsítókkal gazdagodott intézményben Horváth Ildikó egészségügyért felelős államtitkár azt mondta: a kormány a fejlesztésekkel az állampolgárok egészségének megőrzésére törekszik. Úgy fogalmazott: a miskolci megyei kórház a régió fontos intézménye, több mint 800 ezer ember ellátásáért felelős, a most átadott eszközökkel „a jövő települ ide”. A készülékeket úgynevezett Cone Beam CT-vel integrálták, a lineáris gyorsítók pedig a legkorszerűbb orvostechnológiát jelentik.

Révész János főigazgató elmondta, először Miskolcon helyeztek üzembe ilyen berendezést kórházban. Az orvosok célja, hogy még hatékonyabban lássák el a betegeket – tette hozzá. Csöbör Katalin (Fidesz), a térség országgyűlési képviselője az eszközbeszerzések kapcsán kiemelte, arra törekednek, hogy a kórházban minden beteget a legmagasabb színvonalon lássanak el.

(MTI)

Összesen 8 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
nemecsekerno_007
2020. január 24. 21:28
Fake News!!! :))) Oktatásegészségügy...
szajnyalogatoviktor
2020. január 24. 19:47
remelem atadas elott levertek a gepek oldalarol az EU tamogatasa feliratokat. :DD
Veernewl
2020. január 24. 19:38
Na körülbelül ennyit fejlesztett qúrcsány nyóc év alatt összesen. Széfestől. Troll komnandó! Letelt a műszak? Hol vagytok?
Máris Ottokár
2020. január 24. 19:21
"arra törekednek, hogy a kórházban minden beteget a legmagasabb színvonalon lássanak el." Ez szép, csak konkrétan mit jelent? Eddig nem erre törekedtek? Vagy mostantól többen vagy gyorsabban gyógyulnak meg? Vagy ez is csak afféle drága játék, ami néhány héttel meghosszabbítja a betegek szenvedését? Az utóbbi hónapokban jártam egypár orvosnál (főleg külön fizetősöknél), és mindegyiknek volt valami szuperjó ötlete, amihez valami csudaizgi vizsgálatra volt szükség. Hetek, hónapok telnek el ezzel, és közben az ember afféle "kényelmes" kvantumállapotban van, akár a schrödingeri macska, mert tippelgetheti, hogy ez most akkor pestis, méhen kívüli terhesség, veszettség, múló nátha, esetleg valami más. Aztán kisül, hogy "ja, ez mégse az, nem is értem, a kolléga hogyan feltételezhette", de szerencsére van egy újabb kolléga, akinek majd biztos lesz valami mégjobb ötlete. Közben meg nem történik semmi -- szóval kezd egy kicsit elegem lenni az orvostudományból.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!