75 éve szabadult fel a budapesti gettó

Frölich Róbert, a Dohány utcai zsinagóga főrabbija arról beszélt: a magyarországi zsidóság tragédiája nem úgy kezdődött, hogy elindultak az első vontok Auschwitzba. A zsidóüldözés szavakkal, ideológiákkal, írásokkal, a közbeszéd megváltozásával kezdődött. Olyan gondolatokkal és indulatokkal, amelyek kijelölték az utat a gettó felállításáig. Hozzátette: tévedés azt hinni, hogy a gettó felállításáról a „legmagasabb helyen nem tudtak, nem döntöttek és nem értettek vele egyet. A budai Várban tudták, helyeselték és engedélyezték. Ezt a történelmi felelősséget nem lehet lemosni a budai Vár egykori lakójáról” – fogalmazott a főrabbi.

Kitért arra: Magyarországon minden zsidó túlélője a vészkorszaknak a szülei, a nagyszülei vagy önmaga révén. „Nem lennénk ma itt, ha nincs a Vörös Hadsereg, ha nem győznek a szövetséges csapatok. Frölich Róbert megjegyezte: sokan felteszik a kérdést, „ti zsidók nem viszitek-e túlzásba az emlékezést a holokausztra?” „De túlzásba lehet-e vinni az emlékezést arra, hogy apáinkat, nagyapáinkat ki akarták irtani, hogy el akarták tőlünk venni a megszületésünk jogát, (.) hogy 600 ezer zsidót csak úgy kiradíroztak ennek az országnak a társadalmából?” „Nem tehetjük meg, hogy nem emlékezünk, mert akkor mi leszünk feledésre ítélve”, akkor semmi sem szab gátat annak, hogy megismétlődjön a múlt – tette hozzá Frölich Róbert.

Miniszterelnökség: Tovább kell adni az áldozatokat

Szalay-Bobrovniczky Vince, a Miniszterelnökség civil és társadalmi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára kiemelte: minden generációnak el kell gondolkodnia a múlt bűnein, hogy „meg tudjuk érteni és tovább tudjuk adni elődeink fájdalmas áldozatát”. Az áldozat, az örökség érték akkor is, ha fájdalmas, sőt, „minél fájdalmasabb, annál értékesebb” – mondta. A múlttal szembenézve Magyarország összefog azért, hogy semmilyen nemzeti, etnikai vagy vallási közösséghez tartozó ember ne szenvedjen el jogsérelmet. Az alaptörvény a biztosíték arra, hogy az emberi méltóság és az emberi jogok egyenlően illessenek meg mindenkit – hangoztatta.

Kitért arra: a 75 évvel ezelőtti helyzettel ellentétben ma a magyar zsidóság - ha a közösség töredéke is egykori méretének –, de mégiscsak számottevő fővárosi közösségként éli mindennapjait. Megjegyezte: optimizmusra ad okot, hogy a The Jewish People Policy Institute jelentése szerint ma már a világon több zsidó ember él, mint a holokausztot megelőzően. Ugyanakkor hátradőlni sem szabad, hiszen a Nyugat-Európában egyre növekvő fenyegetettség és a zsidó közösségeket folyamatosan érő atrocitások aggodalomra is okot adnak – figyelmeztetett.

Reményei szerint azonban hosszú távon mindenki kiáll az igazi értékek mellett, és Magyarország szerint ilyen érték a nemzet, amelynek a zsidó közösség is része - tette hozzá Szalay-Bobrovniczky Vince.

BZSIH: Két szelet rozskenyér mint fenséges lakoma

Mester Tamás, a Budapesti Zsidó Hitközség elnöke felidézte: a pesti gettó kapuit a szovjet katonák nyitották ki, és a budapesti zsidóság örök hálával tartozik nekik ezért. Elmondta: 1945. január 18-án az akkor kilencéves édesapja egy Wesselényi utcai ház lépcsőházában szovjet katonákkal találkozott, és jelezte nekik, hogy a szemközti ház tetején ellenséges géppuskafészek van. A szovjet katonák az ő instrukciói alapján likvidálták a géppuskást. A katonáktól cserébe két szelet rozskenyeret kapott, amire úgy emlékezett, hogy ez a kenyér volt élete legfenségesebb lakomája.

Háromnegyed évszázad telt el a pesti gettó felszabadítása óta, és ahogy fogynak a túlélők, „ahogy halad az idő, úgy erősödik a kötelességünk, hogy őrizzük az áldozatok emlékét és ellenálljunk a felejtés növekvő nyomásának” – fogalmazott Mester Tamás.

Jákov Hadasz-Handelszman, Izrael budapesti nagykövete arról beszélt: 75 évvel ezelőtt 70 ezer üldözött zsidó élt a budapesti gettó falai között, és több mint 20 ezer zsidó bujkált rettegve szerte a városban. Legtöbbjük számára a Vörös Hadsereg érkezése és a gettó felszabadítása a haláltól való megmenekülést jelentette. Megemlítette, hogy a gettó területén született korábban Herzl Tivadar, a zsidó állam megálmodója, és a gettó felszabadulása után Budapestről is sokan mentek Izraelbe, hogy felépítsék a saját országukat. Azoknak, akik úgy döntöttek, hogy Magyarországon maradnak, szembe kellett nézniük a kommunizmus borzalmaival, mégis sikerült átmenteniük zsidó identitásukat a következő generációknak, így ma újra virágzó zsidó élet van Magyarországon.

„De ma sem nyugodhatunk meg”, hiszen az „ördög nem alszik” és az antiszemitizmus újra és újra felüti a fejét a világ különböző pontjain. Ezért kell emlékezni, hogy ami Budapesten történt, ne történhessen meg újra – mondta a nagykövet.

Naponta akár 120-an is meghalhattak

A budapesti „nagy” gettó határait megszabó belügyminiszteri rendelet 1944. november 29-én jelent meg, a Dohány utca, Nagyatádi Szabó (ma Kertész) utca, Király utca, Csányi utca, Rumbach Sebestyén utca, Madách Imre út, Madách Imre tér és Károly körút által határolt területet december 10-én zárták le. A gettó 4513 lakásába 40 ezer embert telepítettek a városban elszórt csillagos házakból. Ez a szám gyorsan emelkedett, a következő év elejére elérte a 70-80 ezret. Az összezsúfolt embereknek a Vöröskereszt erőfeszítései ellenére is csak napi 700-800 kalória élelem jutott (a kenyérfejadag 15 deka volt), amikor pedig december végén bezárult a szovjet ostromgyűrű, a helyzet még kritikusabbá vált. A gettóban az egészségügyi viszonyok minősíthetetlenek voltak, az emberek tömegesen haltak meg, decemberben naponta 80-120 halottat vittek ki onnan.

A gettó 1945. január 18-i felszabadulásakor csak a Klauzál téren több mint 3000 temetetlen holttestet találtak.

(MTI)