PM: Magasabb növekedés mellett csökkenő hiány és államadósság

2019. december 21. 11:42

Majdnem 5 százalék lehet az idei gazdasági növekedés mértéke a kormány szerint.

2019. december 21. 11:42

A legfrissebb kormányzati előrejelzés szerint a magyar gazdaság idei növekedése 4,9 százalék lehet, amely a korábbi becsléseknél magasabb, illetve összhangban áll a különféle hazai és nemzetközi várakozásokkal. A költségvetési politika legfontosabb feladata továbbra is az, hogy a kormányzati ciklus végére az államháztartás egyensúlyközeli helyzetbe, a GDP-arányos államadósság 60 százalék alá kerüljön – olvasható a Pénzügyminisztérium (PM) közleményében, amelyet szombaton juttattak el az MTI-hez.

A korábbi évekhez hasonlóan a Pénzügyminisztérium idén is közzétette decemberi Makrogazdasági és költségvetési prognózisát, amely a konvergenciaprogram aktualizált kormányzati előrejelzéseit tartalmazza a 2019 és 2023 közötti időszakra vonatkozóan. A magyar gazdaság eddigi teljesítménye és az államháztartás adatai is megerősítik a tavaszi dokumentumban közölt prognózis megalapozottságát, valamint a mutatók előrevetítve is kedvező alakulását.

Mint ismeretes, a bruttó hazai termék 2019 első háromnegyed évében 5,1 százalékkal bővült, az államadósság aránya ugyanebben az időszakban 68,1 százalékra mérséklődött a tavalyi 70,2 százalékról. A szaktárca legfrissebb becslése szerint ez utóbbi az év végére 67 százalékos, míg 2020-ban 66,3 százalékos szintre csökkenhet, miután a gazdasági növekedés idén 4,9 százalékra, jövőre pedig 4,0 százalékra várható. Ezt követően továbbra is az uniós átlagot érdemben meghaladó mértékben, négy százalék körül alakulhat a GDP-bővülés. Emellett az adósságráta még ebben a kormányzati ciklusban a maastrichti 60 százalékos szint alá kerülhet. Az uniós módszertan szerint erre az évre kitűzött 1,8 százalékos államháztartási hiánycél tartható, míg a 2020-as költségvetés 1 százalékos hiánnyal számol. Az államháztartás egyensúlyi helyzete 2023-ra érhető el.

A PM szerint 2019 és 2023 között a munkaerőpiaci folyamatok változatlanul kedvező tendenciát vetítenek előre, hiszen az emelkedő foglalkoztatottsághoz alacsony munkanélküliség párosul. Az átlagkeresetek idén 10,8 százalékkal, 2020-ban 9,3 százalékkal emelkedhetnek. Emellett az infláció ebben az évben 3,4 százalékot, jövőre 2,8 százalékot érhet el, míg ezt követően 3 százalékos szint körül alakulhat.

A növekedésösztönző és adócsökkentést szem előtt tartó gazdaságpolitika továbbra is biztosítja az államháztartás stabilitását, valamint a magyar családok élethelyzetének folyamatos javulását. Az elért eredmények megvédését és az uniós átlagot továbbra is meghaladó növekedés fenntartását a már elindult, illetve jövőre tervezett gazdaságvédelmi intézkedések segítik – áll a PM közleményében.

(MTI)
 

Összesen 34 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
egyvilág
2019. december 23. 12:27
Amit a gazdasági növekedésről (és fejlődésről) tudni kell: http://egyvilag.hu/temakep/097.shtml Illetve a gazdaságpolitikáról: http://egyvilag.hu/temakep/090.shtml
hátakkor
2019. december 21. 21:07
A negatív növekedés mellett elszálló adósság meg csőd emberei még mindíg itt vannak.
3M..
2019. december 21. 13:47
Az idei 800 milliárdos hiány az nem ebben a táblázatban szerepel? Szebb Jövőt!
airmax
2019. december 21. 13:45
No persze ezek az eredmények N E M F EN N T A R T H A T Ó ak... Kilenc év bizonyítás után annyit értünk el, hogy a 2.5% -os alábecsléshez képest már csak 1.5%-al becsülnek alá.. imf, eu.. és ezek itthoni ügynöke a gki szerint.. Itt a legjobb amit elérhetünk az a -1% .. De most már senkit sem érdekel mert nem függünk a hiteleiktől.. Egyet kell Varga Mihálynak és Matolcsynak is átgondolnia, ami szerintem kritikus dolog lesz/lehet a következő választáson... Ez eddíg szerencsére nem jutott eszébe az idióta ellenzéknek, de talán ez már másként lesz 2022-ben.. Mert múltkor is megtehették volna, (de mint mondtam hülyék voltak hozzá) hogy beígérik a választóknak az euro bevezetését... Bármikor beléphetünk az ERM2-be és két év után az euro zónába.. Ha a fidesz ezt nem teszi meg meg fogják ígérni ők, és ez sok bizonytalan szavazatot átvinne hozzájuk.. Szóval szerintem észnél kell lenni.. jobb árfolyamt csinálni... Pl azzal hogy 0.9-ről 1%-ra viszi Matolcsy az alapkamatot. Beviszi Varga 60%alá a hiányt.. és ne adjuk át a kezdeményezést a liberális idiótáknak..
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!