V4: Ne csökkentsék az európai uniós támogatásokat!

2019. szeptember 09. 16:46

Az érintett országok eddig is „éltanulói” voltak az uniónak – fejtette ki Hörcsik Richárd.

2019. szeptember 09. 16:46

A visegrádi országok európai ügyekért felelős parlamenti bizottságainak képviselői elfogadhatatlannak nevezték az uniós pénzügyi források következő hétéves költségvetési ciklusra tervezett 20 százalékos csökkentését a hétfőn Sárospatakon megtartott tanácskozásukon.

Hörcsik Richárd (Fidesz) az Országgyűlés szakbizottságának elnöke a megbeszélést követő sajtótájékoztatón elmondta: az Európai Bizottság elnökének megválasztása is rámutatott arra, hogy a visegrádi együttműködés (V4: Csehország, Lengyelország, Szlovákia és Magyarország) meghatározó kérdésekben is érvényre tudja juttatni érdekeit. A hétfői megbeszélésen is több kérdésben sikerült közös nevezőre jutni – mondta a kormánypárti politikus. Egyebek mellett úgy döntöttek: arra biztatják kormányaikat, hogy emeljék fel hangjukat a kohéziós és mezőgazdasági források tervezett csorbítása ellen a közelgő európai uniós csúcson.

A bizottsági elnök kifejtette: az érintett országok eddig is „éltanulói” voltak az uniónak, vagyis jelentős összegeket költöttek az elmaradott térségek felzárkózására. Példaként hozta az észak-magyarországi régióból a Mezőzombor-Sátoraljaújhely vasúti szakasz villamosítását, ami továbbfejleszthető Szlovákiában, valamint azon keresztül Lengyelországban és Csehországban. Megemlítette az M30-as autópálya most épülő, több mint 30 kilométeres szakaszát is, amely a Baltikumot és a Balkánt összekötő Via Carpatia úthálózat fontos része.

Ezért is tartják érthetetlennek a források előrevetített csökkentését – tette hozzá Hörcsik Richárd, hangsúlyozva: ugyancsak ellenzik a támogatások különböző feltételekhez kötését, mivel ilyen kitétel nem szerepel a lisszaboni szerződésben. A visegrádi négyek parlamenti bizottsági képviselőinek találkozóján kiemelten foglalkoztak a közös turisztikai lehetőségekkel is.

(MTI)

Összesen 25 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Robur
2019. szeptember 10. 00:13
Az EU pénzéből voltak "éltanulók", b+!
Pelso j.
2019. szeptember 09. 20:27
Eb ura fakó! Minek nekünk a haldokló Nyugat pénze? Még száz év, s a hazai minimálbér vásárlóerő paritáson eléri az osztrákot. Vagy mégse.
János bácsi
2019. szeptember 09. 18:21
Nekünk nem kell segély, jobban fejlődünk mint Németország.
Világpanoráma
2019. szeptember 09. 18:21
Irán új urándúsító centrifugákat telepített: https://vilagpanorama.hu/2019/09/09/iran-uj-urandusito-centrifugakat-telepitett/
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!