A Tréner Kft.-nek jelenleg több mint húsz légialkalmas repülőgépe van, Cessna Piper, Warrior II, Piper Warrior III és Beechcraft Dutchess típusú gépekkel képzik a pilótanövendékeket. A szimulátor segítségével a hallgatók sokkal könnyebben vehetnek részt az A320-as típus tanfolyamain, köszönhetően a Wizz Air-rel korábban kötött megállapodásnak – hangsúlyozta az ügyvezető igazgató.
Diederik Pen, a Wizz Air ügyvezető alelnöke, üzemeltetési igazgatója az oktatóközpont átadóján elmondta, a légitársaság régóta dolgozik együtt a Tréner Kft.-vel és sok olyan szenior pilótája és oktatója van, aki első repülési tapasztalatait Nyíregyházán szerezte. A Wizz-flotta a következő tíz évben háromszáz repülőgéppel növekszik, és ehhez szeretnének évente legalább ötven kadétot toborozni és kiképezni ebben a létesítményben – tette hozzá az alelnök.
A nyíregyházi pilótaképzés története 1968-ra nyúlik vissza, azóta napjainkig több mint 650 hivatásos pilótát képeztek ki a nyíregyházi repülőtéren. Az ott tanult pilóták elismert szakembereknek számítanak a legtöbb légitársaságnál, köztük a Wizz Air-nél is. Az esemény keretében a pályafutását Nyíregyházán kezdő Veres Zoltán magyar műrepülő Európa-bajnok tartott légi bemutatót.