A fiatalok akadályként elsősorban a stabil párkapcsolat hiányát említették.
„Annak idején édesanyja, Kopp Mária által publikált kutatási eredményekből derült ki, itthon a tervezett gyermekek száma rendre elmarad a valóságtól. Mik a legfőbb befolyásoló tényezők, változtak ezek az elmúlt tíz évben?
Sok oka van annak, hogy nem születnek meg a kívánt gyerekek: nehéz párt találni, elköteleződni, nem elválni. Aztán nehéz összeegyeztetni a munkát és a magánéletet, rengeteg a meddő pár és van, aki a rossz szülésélménye miatt fél második gyereket vállalni.
Végeztünk egy kutatást az egyetemeken. A fiatalok 2.5 gyereket szeretnének, ennek akadályaként elsősorban a stabil párkapcsolat hiányát említették, másodikként a félelmet a szülői szereptől és csak harmadikként mondták a karriert és az anyagiakat.
Tehát sok ok van, de lehet rajta segíteni, például, ha valaki kapott segítséget az első gyerekénél, akár a szomszédtól, ő könnyebben vállal másodikat. A trend javult a rengeteg állami támogatással és az egyre több családbarát céggel.
Kopp Mária mindig hangsúlyozta, milyen fontos a családi életre nevelés már kisgyerekkorban. Manapság már léteznek erre irányuló törekvések, sőt, nemrég elindult a »háromkirályfi« szervezésében egy általános iskolai program is. Mesélne nekünk egy kicsit arról, mik a program legfőbb célkitűzései, és hogyan kell ezt a gyakorlatban elképzelni?
Nagyon fontosnak tartjuk, hogy minél hamarabb megtanuljuk, hogy lehet egy életen át, boldog családi életet élni. Az együttműködő, támogató, kommunikációs képességeink fejleszthetőek, erre rengeteg jó program van. A tanáraink, óvónőink Boldogságóra és Családi Életre Nevelés képzésen vehetnek részt, itt megtanulják, hogyan tudják játékosan segíteni a diákjaikat, hogy jobban tudjanak alkalmazkodni, elfogadni és mindeközben a saját életüket kiteljesíteni. Közben a szülőknek előadásokat tartunk kamaszokról, kütyükről és az új világról.
Napjainkban az anyaság rendkívül sokszínű: van, aki főállású anya, míg másnak valamilyen atipikus foglalkoztatási forma az útja, egyesek bölcsődébe adják a gyermeküket, míg mások óvodába is csak később küldenék – társadalmunk viszont nemegyszer elítéli, ha valaki »más«, mint az átlag. Hol tartunk most a szemléletformálódásban?
Erre nem tudok kutatási eredményt, mindenesetre mi az összes formát támogatjuk. Ez egyéni, hogy ki, mitől boldog. Nagyon szép élet az is, ha valaki otthon marad és a gyerekeit neveli és az is, aki a gyerek mellett dolgozik. Az én anyukám például akkor írta meg a doktoriját, amikor otthon volt velünk.”