Változnak az idők nyugaton
Kedves Nádas Úr! Az „előkelő” német barátai most csúnyán elbántak Önnel.
Nem történt áttörés az EP-választáson az Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke szerint, de kedvező fordulat következhet be.
Nem történt áttörés az európai parlamenti választásokon, de lehetőség nyílt az EU jobbítására – vélekedtek az előadók a Tusnádfürdőn zajló 30. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor (Tusványos) egyik keddi pódiumbeszélgetésén.
Németh Zsolt, az Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke elmondta: amellett, hogy az Európai Parlamentbe sok új párt bejutott, az látszik, hogy a régi pártok képviselőcsoportjai is jelentős mértékben kicserélődtek. A politikus szerint számítani lehet arra, hogy kedvező fordulat következik be az egyes pártokon belül is. Németh Zsolt szerint fontos, hogy a Fidesz és az RMDSZ az Európai Néppártban, az EP legnagyobb frakciójában van. Úgy vélte: a Fidesz néppárti pozíciói is erősödtek a választások után.
(MTI)