Orbán Viktor tusványosi szereplése idén is meghatározza majd a közbeszédet – Toró T. Tibor a Mandinernek

Az idei Bálványosi Nyári Szabadegyetem kerek évfordulót ünnepel, hiszen a 30. alkalomra kerül sor a jövő héten. Minek köszönhető, hogy évről évre újra összejön ez a fontos találkozás? Mi tartja össze ezt a közösséget?

Ezen mi is sokat gondolkodunk, hogy mi lehet a „Tusványos-jelenség” titka, hogy 30 év alatt sikerült megőrizni. Talán a következetesség, az állandóságra való törekvés és a kontinuitás. Ugyanazok az emberek vannak mögötte és hitelesítik, akik 30 évvel ezelőtt elindították. A másik titok valószínűleg a megújulás képessége. Egyrészt műfajilag is meg kellett újítani az egészet, hiszen 30 éve egy egyszerű, „kis hatósugarú” rendezvényként indult, talán száz résztvevővel. Aztán menet közben egyre nagyobb lett az érdeklődés iránta, ezért a műfajon is változtatni kellett.

Min változtattak?

Úgy döntöttünk, hogy megőrizzük a szabadegyetem jelleget, de egyre több fiatalt vonunk be, így egyesítettük az erőinket a Homoródfürdőn működő Erdélyi Magyar Diáktáborral. Ez már azt jelentette, hogy helyszínt is kellett váltani, hiszen Bálványos már nem bírta befogadni a több ezer emberre felduzzadó közönséget. Átköltöztettük a rendezvényt Tusnádfürdőre, és ott már komoly fesztivállá nőtte ki magát, és egy sajátos műfajt teremtett. Azóta is megpróbáljuk megőrizni a műfajok között az egyensúlyt. Nem engedjük, hogy a fesztivál rátelepedjen a szabadegyetemre, vagy a szabadegyetem elvegye a fesztiválozni vágyók kedvét. Az értékrend annyira széles, hogy abba majdnem mindenki belefér. Legalábbis, aki nemzetben. Közép-Kelet Európában gondolkodik, aki a tág értelemben vett keresztény-konzervatív értékrendben gondolkodik. 

hiszen ha a gyökereit megnézzük, mind a Fidesz, mind pedig a Reform Tömörülés (az Erdélyi Magyar Néppárt politikai és szellemi jogelődje) valahol a nemzeti liberalizmus táptalaján kezdett el fejlődni, és jutott el oda, ahová eljutott. A titok talán itt keresendő: a változás és az állandóság összeötvözésében. Ugyanakkor az értékhűség, az invenció és a kreativitás az, ami meghatározza Tusványost.

Készülnek-e esetleg külön megemlékezéssel a harmincadik alkalomra?

Maga a szám kötelez minket, így egyrészt meg akarunk mutatni – ilyen „best of” jelleggel – mindent, ami jó volt az elmúlt 30 évben: ez jelent embereket, jelent témákat, műhelybeszélgetéseket és rendezvényeket. Másrészt pedig úgy kell ezt csinálni, hogy ne csak a múltba révedjünk, hanem a jövőbe is nézzünk, és próbáljuk meghatározni, hogy merre fejlesszük tovább ezt az egészet. Mindezt úgy, hogy már jócskán benne vagyunk a XXI. században, és ennek valamilyen módon az arculatban is, és magában a technikában is tükröződnie kell. Nem egy egyszerű feladat ez amúgy, mert éppenséggel infrastrukturális szempontból nem a legfejlettebb része a világnak Tusnádfürdő és környéke. Ebben kell helytállni úgy, hogy folyamatosan modernizáljuk önmagunkat is. „Környezettudatosság és modernizáció”, e kulcsszavak mögé próbáljuk a konkrét szervezést felépíteni, de nyilván a témákat is úgy kell megválogatni, hogy érdekes legyen annak a több ezer fiatalnak akik odajönnek.

Mik lesznek az idei rendezvény leghangsúlyosabb témái?

Mivel évforduló, így adja magát, hogy a rendszerváltozás 30. évfordulója. Egy külön sátor is lesz erre, ahová olyan személyiségek lettek meghívva, akik a 30 évvel ezelőtti történésekről, mind a mai napig érvényes dolgokat tudnak mondani a résztvevőknek. Másrészt pedig Tusványos sajátossága: hogy mindig az aktuálpolitikai kérdések tematizálnak. Ezek közül azonban meg kell találni, hogy melyek azok, amik nemcsak most érvényesek, hanem meghatározzák a következő éveket is. Ilyen például az európai parlamenti választás utórezgése, az európai megújulási tervek konfrontációja, és egyéb külpolitikai kérdések. Ez mindig hangsúlyosan jelen volt, idén talán még hangsúlyosabban jelen lesz,

Ennek egyik fontos személyisége Orbán Viktor, aki az állandóságot képviseli a szabadegyetemen, hiszen minden évben a szombat délelőtt az ő előadásáról szól, ami aztán meg is határozza a közbeszédet néhány hónapig. Társa ebben Tőkés László, aki olyan történelmi személyiség, aki a rendszerváltók közül még aktív politikailag. Ők egymást kiegészítve tudnak olyan dolgokat mondani, amire azután érdemes majd reflektálni, és talán cselekvési tervek is bomlanak majd ki ezekből az előadásokból.

Az erdélyi magyar politikai színtéren is tematizáló erejű Tusványos...

Én úgy szoktam nevezni, hogy a kurucok és labancok csatája. Nem a szó értékítélet értelmében kell ezt érteni, hanem a politikai célok és módszertan szerint. A kurucok azok, akik mindig a főhatalomtól függetlenül, a szabadságra koncentrálnak, és Erdély központú politikát folytatnak, aminek a kulcs szava az autonómia. A labancok pedig a főhatalommal együttműködve próbának nemzeti érdeket védeni. Ez a kettősség jelen van Tusványoson. Idén ez a lehető legbékésebben zajlik majd, hiszen megegyeztünk abban, hogy helyt adunk mindkét gondolkodásnak, noha a szervezők amúgy a kurucok felé húznak leginkább. Ennek idén két sátor ad majd színhelyet: a Kós Károly sátor, amelynek az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) és Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) határozza meg a programját, a másik a Jakabffy Elemér Alapítvány sátra, mely pedig az RMDSZ-hez áll közelebb.

No meg persze a fő sátor (Lőrincz Csaba sátor – szerk.) amely tulajdonképpen a „nehézfiúknak” ad mindig teret. Számtalan miniszter és államtitkár vesz részt a programokban. Fontos dolognak tartják egyre többen megjelenni Tusványoson.

Még egy nagy témakör a nemzetpolitika. Idén erre az fogja rányomni a bélyegét, hogy éppenséggel a román-magyar viszony eléggé deficites. Olyan kihívások elé nézünk, amelyek bizony nemzetpolitikailag kezelendők. Erre lesz a Kárpát-medencei magyar pártelnökök kerekasztala, amin minden párt megpróbálja elmondani a maga sajátosságait. Ezen kívül fontos téma lesz még a Székely Nemzeti Tanács által útjára indított európai polgári kezdeményezés a nemzeti régiók sajátos jogállásáról. A szervezők a Tusványosra irányuló nemzetközi figyelmet kihasználva szeretnének segíteni a kezdeményezésnek.

Ha már a román-magyar viszony előkerült… A magyar politikusok rendre lemennek Tusványosra. De  mi a helyzet a román politikai elittel? Ők hogyan viszonyulnak a rendezvényhez? Évekkel ezelőtt Băsescu államelnök például ellátogatott a rendezvényre, idén számítanak-e Klaus Iohannis jelenlétére?

Ahogy jeleztem, nekem ez egy szívfájdalmam, hogy

Én nem számítok erre, habár a szervezők minden évben tesznek erőfeszítéseket, hogy román csúcspolitikusokat elhozzanak. Idén ennek az esélye a nullához közelít. Egyrészt a jelenleg regnáló államelnök igazából egyetlen olyan gesztust nem tett a magyar közösség felé, amit értékelni lehetne. Gyanítom ősszel nem sok szavazatot fog kapni az erdélyi magyaroktól, pontosan ezért. Ő igazából Tusványost nem tekintette lehetőségnek, hogy esetleg intézményesen folyjon egy párbeszéd a románok és a magyarok között. Az elődje, Băsescu elnök kétszer is ott volt, látott ebben fantáziát. Mert ez egy lehetőség. A román politikusok tulajdonképpen mindig azzal a dilemmával szembesülnek, hogyha eljönnek és fellépnek a legmarkánsabb politikai jellegű táborban, akkor nyernek vagy veszítenek szavazatot. A politikus olyan állatfajta, hogy általában az befolyásolja, hogy a cselekvései hoznak szavazatot, vagy visznek. A román politikusok közül nagyon kevesen vannak azok, akik ezt bevállalják.Ennek az oka éppen az hangulat, amely nagyon könnyen felfokozható feszültséggé. Ez pedig inkább visz tőlük szavazatot.

Hogy látja most a román-magyar viszonyt?

Voltak olyan pillanatok, amikor azt hittük, hogy a „magyar kártya” már nem játszható ki – vannak ennél sokkal fontosabb dolgok, és sokkal fontosabb kérdések kötik össze Romániát és Magyarországot, mint ami elválasztja őket – de az elmúlt években azzal kellett szembesülnünk, hogy akár robbanásveszélyes állapotba lehet hozni a közösségeket. (Marosvásárhelyi Orvosi Egyetem, Úzvölgye, himnusz- és zászlóperek – szerk.). Ezek mind azt jelzik, hogy a román államnak, vagy háttérhatalomnak jelenleg nem érdeke, hogy normális román-magyar viszony legyen, ezért a politikusok nem vállalják be, hogy eljöjjenek Tusványosra. A politikai csillagállás most éppen olyan, hogy ennek nincsenek meg a feltételei. Remélem, ez nem lesz mindig így.

Elhangzott itt az autonómia fogalma. Németh Zsolt két éve azt nyilatkozta, hogy „az elmúlt években képesek voltunk arra, hogy felépítsünk egy olyan határokat átívelő nemzetegyesítő politikát, amely megkülönböztethetővé tett bennünket, hogy elkötelezettek vagyunk a nemzetegyesítés és az ehhez szorosan kapcsolódó autonómia ügye mellett”. Hol tart most az autonómia ügye? Milyen egyéb feladatok várnak még ránk?

Sajnos túl pozitív dolgokról nem tudok beszámolni ezen a téren. A csatazaj (a történések, amelyekről az imént is beszéltünk) valahogy elnyomja. Nagyon nehéz napirendre tűzni a románokkal való tárgyalásban az autonómia kérdését. A másik, hogy megosztott az erdélyi magyar autonómiamozgalom. Az autonomista tábornak van gyakorlatilag két olyan civil politikai mozgalma (EMNT, SZNT), amely azért jött létre, hogy az autonómia zászlaját magasba emelje, valamint az EMNP az, amelyik következetesen képviseli ezt, ezekkel a mozgalmakkal együttműködve. Az RMDSZ-t sokan azzal vádolják, hogy valójában csak választási kampányfogásként használja az autonómiát. Igazából a kép ennél kicsit árnyaltabb. Az RMDSZ pár éve eldöntötte, hogy nem áll be azok mögé a jogszabály kezdeményezések mögé, amik részben az SZNT, részben az EMNT műhelyében megszülettek, hanem saját tervezetet dolgoz ki. Ez akár pozitív is lehetett volna, de ahogy a dolgok most állnak, igazából az gondolom, hogy ez nem előre vitte, hanem hátravetette az autonómia ügyét, hiszen azt sugallja, hogy a magyarok maguk sem tudják, mit akarnak.

Mit is takar az autonómia tulajdonképpen? Ez letisztult?

A definíciót tudjuk. Egy olyan típusú kollektív jog – és annak intézményrendszere kéne, hogy legyen –, amely garanciát nyújt arra, hogy a magyar közösség hosszú távon meg tudjon maradni a szülőföldjén. Az viszont, hogy ezt konkrétan milyen tartalommal töltjük meg, az akkor lesz fontos, ha végre áttörjük azt a falat, amit például Délvidéken már áttörtek. Ott létrejött egy olyan jogszabály, amely megteremti magát az autonómia intézményét, nagyon halványan. Noha nagyon gyenge lábakon áll, de legalább létezik a jogszabály. Innentől nem azon kell dolgozni, hogy megszülessen egy ilyen jogszabály, hanem hogy hogyan töltjük meg tartalommal, hogy bővítjük, hogyan gazdagítjuk. Erdélyben még ezt a falat nem törtük át. Azért tartom károsnak az RMDSZ „különutasságát” ebben a kérdésben, mert gyakorlatilag lehetőséget teremtett a román főhatalomnak arra, hogy megosszon minket ezzel a kérdéssel. Ezeket a különbözőségeket zárójelbe kéne tenni, és kidolgozni egy közös cselekvési tervet. Erről fog szólni a Szili Katalin által moderált „autonómia kerekasztal” Tuványosra kihelyezett nyílt munkaülése, amelynek keretében keressük azokat a pontokat, ahol együtt tudunk fellépni. Tusványos szokott adni mindig egy új impulzust. Azért is gondoltunk arra, hogy ebben a formában is napirendre tűzzük ezt a témát. Hátha most…