Kína kinyit: mit és kit szolgál majd az Új Selyemút?

One Belt, One Road (Egy övezet, egy út), Belt and Road Initiative (BRI) azaz Övezet és Út Kezdeményezés, Új Selyemút-projekt…. A sok elnevezés mind egy nagyszabású tervet takar, mégpedig Kínának azt a törekvését, hogy ne csak a világ második legnagyobb gazdasági hatalma legyen, hanem hogy ezáltal kikerülhetetlen, vezető pozícióra tehessen szert a világpolitikában is, a gazdasági és kereskedelmi fellendülés útján pedig – Hszi Csin-ping kínai elnök megfogalmazásában – előremozdítsa „a barátságot, a közös fejlődést, a békét, a harmóniát és a jobb jövőt”.

Az Új Selyemút-projekt történelmi gyökerei a hajdani, több száz éven át működő, klasszikus Selyemútig nyúlnak vissza. Ez a több mint 8 ezer kilométeren húzódó kereskedelmi útvonal

és megalapozta az akkori ismert világ kulturális és gazdasági kapcsolatrendszerét.

A történelem – különösen a modern kor – viszontagságai és az elzárkózó kommunizmus évtizedei után, ahogy egyre nagyobb szerepet kapott a világgazdaságban és mára a világ második legnagyobb gazdaságává nőtte ki magát, Kína úgy döntött, világpolitikai befolyását és erejét ismét a kereskedelem segítségével növeli, és felújítja a hajdani Selyemutat.

A kezdeményezést először 2013-ban jelentették be Pekingben, és eleinte infrastrukturális beruházásokat jelentett Ázsia, Európa és Afrika területén, elsősorban azért, hogy megerősítse Kína összeköttetését kereskedelmi partnereivel. Kína deklarált szándéka nemcsak az volt, hogy újjáélessze a hajdani Selyemút gazdasági fényét, hanem, hogy – Hszi Csin-ping elnök megfogalmazásában – egy új együttműködési és kölcsönösen javadalmazó kapcsolatrendszer mintáját hozzák létre egy nyitott világgazdaság eléréséhez.

azoké a szárazföldi és tengeri útvonalaké, amiken keresztül a kínai áru eljuthat a legnagyobb nyugati felvevőpiacokra, lényegében az Európai Unió területére.

Ehhez pedig az kellett, hogy kiépülhessen az az infrastruktúra, ami lehetővé teszi az áruk zavartalan mozgását. Ahhoz pedig, hogy ez a hálózat létrejöhessen, meg kell alapozni a kapcsolatokat az érintett országokkal, politikailag, pénzügyileg és kulturálisan egyaránt.

A politikai vonal viszonylag egyszerűen magyarázható: az adott ország politikai vezetésének döntése szükséges ahhoz, hogy aztán gazdasági-pénzügyi szinten is megkapják a támogatást; a kulturális együttműködés pedig azért kiemelten fontos, mert ez ágyaz meg két ország jó viszonyának a magasabb szinteken is, főleg, ha két, egymástól ennyire távoli kultúra kapcsolódik össze.

Kína felismerte, hogy erre a három pillérre kell alapoznia, ha vezető szerepet akar. A modern kínai politikai generációból a jelenlegi elnök-pártfőtitkár, Hszi Csin-ping az, akinek a neve fémjelzi az új típusú, kereskedelmi alapú világpolitikát, és ő az, aki 2013-ban elindította az Új Selyemutat, a szárazföldi és tengeri kereskedelmi útvonalak, valamint a kínai ipar egyre növekvő igényeit kiszolgáló kőolaj- és földgázvezeték-rendszer kiépítését. Ez lett Hszi politikájának zászlóshajója: jelentős, 4-6 ezermilliárd dolláros alapot szántak a terv megvalósítására.

A kereskedelmi útvonalak tekintetében két fő irányról beszélhetünk. Az egyik az Eurázsián keresztül húzódó vasúti, a másik pedig a Délkelet-Ázsia és Afrika felől európai (egészen pontosan görög) partokhoz érő tengeri szállítmányozási útvonal.

egy egyszerű konstrukcióval: az adott ország kínai pénzintézetekből kedvező hitelt vehet fel, és kínai (nagyrészt állami vagy szorosan az államhoz kötődő) vállalatokkal építtetheti meg vagy fejlesztheti tovább az infrastruktúrát, ami nyilvánvalóan jó a szóban forgó országnak, és különösen jó Kínának, hiszen exportárui így gyorsabban és biztonságosabban juthatnak el például a legfontosabb és legnagyobb nyugati kereskedelmi övezetbe, az Európai Unióba.

A kínai jelenlét már a kezdetek óta jól érzékelhető volt Európa egyes országaiban. Magyarország például már a program bejelentésének évétől, 2013-tól beszélt a Budapest-Belgrád vasútvonalról. Budapest és Peking között szoros a kapcsolat, és ez annak is köszönhető, hogy Magyarország egyike annak a 17 európai országnak, amelyekkel Kína különösen szívesen, egy tömbben tárgyal. Ez a 17+1 (Görögország idei felvételéig 16+1) néven ismert csoport közép-, kelet- és dél-európai országokat tömörít, a Balti-tengertől egészen a Balkánig. Kínai sajátosság, hogy a baltiakat, a V4-eket és a nem-uniós balkáni államokat egy kalap alá veszik, ez egyrészt Peking számára egyszerűbb tárgyalási körülményeket teremt, másfelől azonban számos ellentét is kirajzolódik, hiszen nem lehetnek érvényesek ugyanazok a feltételek például egy északi és egy balkáni állam tekintetében.

És, hogy miért fontos ez a sáv Kínának?

Görögország kulcsfontosságú, elég csak a sokat emlegetett pireuszi kikötőre gondolni, amit 2008 óta egy kínai üzemeltető, 2016 óta pedig már kínai többségi tulajdonos kezében van, a folyamatos fejlesztésnek köszönhetően pedig egyes becslések szerint 2020-ra a legmodernebb lehet a térségben. Pireuszból Belgrádba egy szintén kínai segítséggel épülő vasútvonalon érnek a konténerek, a Belgrád-Budapest vasútvonal tervét pedig már nem is kell bemutatni a magyar olvasóknak. Budapestre érve a kínai áru gyakorlatilag már az Európai Unió magterületén van. Az észak és dél felől érkező vonalakat a visegrádi országok kapcsolják össze, közülük is Magyarország az, aminek a legszorosabb kapcsolatai épültek ki Kínával, méghozzá mindhárom alappillért számításba véve.

A kínai érdek kézenfekvő tehát, vannak azonban kockázatok is.

Elemzők a kínai hitelfelvételi feltételek kockázataira figyelmeztetnek, hiszen történt már arra példa, hogy a hitel törlesztése egy adott országban nehézzé, majd lehetetlenné vált, ilyenkor pedig a kínai fél térnyerése a következő lépés. Erre az úgynevezett „adósságdiplomáciára” Srí Lankán adódott legutóbb példa: 2017-re Srí Lanka annyira eladósodott, hogy

Az Új Selyemút miatt rengeteg kritika érte Kínát: Japán és India már a kezdetekkor távol maradt a kezdeményezéstől, és inkább arra figyelmeztetett, hogy ezzel valójában csak stratégiai tartalékaikat növelik, és geopolitikai ambícióit erősítik, hiszen a rengeteg vasutat, a kikötőket és a vezetékhálózatot nem csak polgári, de akár védelmi-katonai célokra is fel lehet használni, ami pedig – Kína utóbbi időben mutatott, fegyverkezési erősödését is figyelembe véve – nem légből kapott feltevés.

A közgazdászok pedig azért voltak óvatosak, mert nem tartották időtállónak a projekteket a helyi politikai instabilitás és a kormányzás nehézségei miatt. Hszi szerint azonban ez egy merőben új modell, egy egyfajta win-win helyzet, amiben Kína ugyanakkor valóban vezető szerepet vállal magára egy olyan időben, amikor az Egyesült Államok és az Európai Unió éppen belső problémáival van elfoglalva. Belső problémákkal Kína nem akart foglalkozni,

Nyugati kormányok – élükön az Egyesült Államokkal – többször is kritizálták a kezdeményezést. Egy 2018-as beszédében Mike Pence alelnök azt mondta: Kína az úgynevezett „adósságdiplomáciát” használja fel arra, hogy növelje globális befolyását, mondván, az adósságok „segítségével” megszerzett tulajdonjogokat Peking arra is felhasználhatja, hogy beleszóljon az adott országok belpolitikájába – szakértők szerint azonban ez nem reális veszély. Az Európai Unió is óvatosan bánik Kínával, és inkább a harmadik helyezett nagyhatalommal, Japánnal találta meg számítását, ennek kicsúcsosodása a világ legnagyobb szabadkereskedelmi övezetének létrehozása Japán és az Európai Unió részvételével.

Az Új Selyemút legutóbbi, 2019 májusi csúcstalálkozóján azonban a kínai elnök minden olyan kritikára válaszolt, amivel az utóbbi években szembesítették. Az Egyesült Államok a szellemi tulajdonjog megsértését hozta fel legtöbbször Kína ellen, Hszi ezért ígéretet tett újabb erőfeszítésekre ezen a téren. Nyugat-Európa nagyobb átláthatóságot akart, az államfő ezért megígérte az erősebb transzparenciát. A már fentebb is vázolt „adósságdiplomáciát” sem nézték jó szemmel, ezért a fenntartható befektetésekről is esett szó.

A Mao-féle kommunizmus utáni enyhülést fémjelző Teng Hsziao-ping után az Új Selyemutat bevezető Hszi Csin-ping igyekezett minden olyan nyugtalanságot elsimítani, legalább ígéretben, amikkel a világpolitika első számú szereplői megpróbálják megkérdőjelezni ennek a nagyszabású tervnek a létjogosultságát és alkalmasságát.

Mert ez még mindig alig több, mint egy terv.

a nemes cél a világbéke, s a kölcsönös hasznon és megértésen alapuló kereskedelmi együttműködés elérése. Mindenesetre, ha lassú lépésekkel is, de az első évek alatt már sikerült legalább az együttműködő országok számát jelentősre növelni. Hivatalos, 2017-es adatok szerint már 68 ország vesz részt a kezdeményezésben, összesen a Föld lakosságának 65%-ával, és a világ GDP-jének 40%-ával – ami, valljuk be, kezdésnek sem kispálya.

Ami a projektek megvalósulását illeti, erre szintén a lassú ütem a jellemző. A kínai kereskedelmi minisztérium adatai szerint az elmúlt 4 évben évente 15 milliárd dollárnyi befektetés valósult meg, ez pedig sem világgazdasági, sem kínai léptékben nem kiugró mértékű. Ebből is látszik, hogy Kína hosszú távra tervez, Hszi Csin-pingnek sincs oka arra, hogy siessen, elvégre a kínai parlament szerepét is betöltő pártkongresszus legutóbb

Kína a világ második legnagyobb gazdasága, Hszi Csin-ping pedig – a Forbes szerint 2018-ban – a világ legbefolyásosabb embere (Vlagyimir Putyin öt évnyi elsősége után), éppen ezért nem lehet sem kikerülni, sem figyelmen kívül hagyni tevékenységét és stratégiai terveit.

Sanghaj

A kínai „fontolva haladás” további oka, hogy a nyugati és a kínai (ázsiai) üzleti szemlélet és gyakorlat, illetve a nyelvezet merőben más. Míg egy nyugati üzletember igyekszik lényegre törően, a „time is money” alapvetése mentén minél hatékonyabban dolgozni egy tárgyalás alkalmával, Ázsiában ennél jóval több hangsúlyt fektetnek a körülményekre, a kölcsönös jóindulat jeleinek biztosítására, a szertartásosságra és mindarra, amit általánosságban a Nyugat „külsőségnek”.

Kínában több időt vesz igénybe a hatékonyság megszervezése, és éppen ez az egyik oka annak, hogy a kölcsönösen gyümölcsöző együttműködés egyik alappillére a kultúra lett. A kultúra mint soft power az egyik leghatékonyabb útja annak a megértési folyamatnak, ami kulcsfontosságú ezekben a folyamatokban, hiszen a miértek megértésének hiánya egyenes út a tárgyalások kudarcához, amivel pedig egy országot érintő fontos döntések eshetnek kútba.

Az biztos, hogy Kína három éve már elért Görögországba, és mostanra már az is biztos, hogy megépül a Budapest-Belgrád vasútvonal, ami igazolja a lassú haladás eredményességét. Az pedig már a Kína erősödését kritikus szemmel néző Európai Unió (főleg annak nyugat-európai tagállamai) számára is figyelmeztetésként kell, hogy hasson, hogy 2019 márciusában két alapító tagállam is csatlakozott az Új Selyemúthoz: első G7-országként Olaszország, valamint Luxemburg is. 

Az Új Selyemút elindításakor többször elhangzott, hogy a kezdeményezés 2049-ig, a Kínai Népköztársaság megalakításának 100. évfordulójáig tart.

Hogy addig sikerül-e elérni az áhított világbékét, és, hogy épp Kína vezetésével-e? Nos, ezek lesznek a következő évtizedek legnagyobb világpolitikai kérdései.