Eddigi legnagyobb győzelmét jósolják a Fidesznek

2019. május 10. 22:36

A jelenlegi állás szerint nem jut be az EP-be a Momentum és az LMP – számolt be a Hír TV brüsszeli tudósítója a Politico politikai magazin felméréséről.

2019. május 10. 22:36

Mint a hírtelevízió honlapján olvasható, a pénteken kiadott mandátumbecslés szerint a Fidesz 15 képviselői helyet szerezhet az európai parlamenti választáson, míg a becslés alapján az MSZP-Párbeszéd, a DK és a Jobbik is 2-2-2 arányban osztozna a mandátumokon. És ezzel vége is lesz a magyar pártoknak, ugyanis eszerint sem az LMP, sem pedig a Momentum nem jut be az új Európai Parlamentbe.

Mivel a Fidesz 15 mandátumát a Politico az Európai Néppárthoz számolja, velük együtt a pártcsalád 171 mandátumra számíthat. (Az Európai Parlament április közepi mandátumbecslése 13 helyet jósolt a Fidesznek), míg a szocialisták a 152, az ALDE pedig 95 mandátummal zárhatnak.

A magazinban egyébként azt is közlik, hogy a Salvini-féle új jobboldali pártcsalád lehet az ötödik legnagyobb frakció. 

Ennek sorsdöntő szerepe lehet a frakciók megalakulásakor, ugyanis Németországból a néppártok minden idők legalacsonyabb számú képviselőjét küldik a jelek szerint az EP-be, mindössze 29-et. Ez pedig jelentősen felértékelheti a Fidesz pozícióját az Európai Néppárton belül – számol be a Hír TV Brüsszelből.

Összesen 83 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
NTLLK
2019. május 11. 22:00
Csak nem bedőlni! Elmenni szavazni négykézláb, ha másképp nem megy!!!
matykox
2019. május 11. 18:55
Én speciel a 18 FIDESZ hellyel lennék elégedett, a maradék 3-at meg osszák el az eftársak ...
hentes
2019. május 11. 11:44
És mennyi embert érdekel ez Magyarországon? Hányan fognak elmenni szavazni? 25% meg lesz? A mandineren ebbe a tét nélkül marhaságba bolondulnak bele a fideszesek a normális embereket viszont egyáltalán nem érdekli. Inkább elmennek majd kirándulni. hehehe
Vadakat terelő juhász
2019. május 11. 11:24
Ha mind a 21 képviselői helyet megnyerné a Fidesz azzal sem érne semmit, mert a szélsőjobboldalra leadott szavazatok elvesznek. Orbán Viktornak annyi befolyása lesz az európai parlamentre , mint Morvai Krisztinának vagy Balczó Zoltánnak volt.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!