Hajóbaleset: még 21 embert keresnek

2019. május 30. 08:03

A keresést nehezíti a magas, továbbra is emelkedő vízállás, a folyó nagyon erős sodrása, és rosszak a látási viszonyok. Folyamatosan frissülő cikkünk.

2019. május 30. 08:03

Felborult és elsüllyedt a Hableány nevű sétahajó a Dunán Budapesten, amikor összeütközött egy nagyméretű luxushajóval a Parlamentnél szerda este. A hajó másodpercek alatt tűnt el a víz alatt.

A dél-koreai turisták esti sétahajózáson vettek részt a Duna budapesti szakaszán az idegenvezetőikkel, a 6 országot – köztük Magyarországot – érintő körutazásuk egyik programjaként. Heten meghaltak, heten megsérültek, huszonegy embert még mindig keresnek a hatóságok. 

Búvár: kockázatos a merülés

Nagyon kockázatos a merülés a szerdai dunai hajóbalesetben elsüllyedt hajóroncshoz – mondta Czakó László búvár az M1 aktuális csatornának csütörtökön.

Azt mondta, a körülmények miatt annyira veszélyes a művelet, hogy csak olyanok mehetnek le, akiknek nagy a tapasztalatuk.

Siklós Gabriella, az Országos Vízügyi Főigazgatóság szóvivője az M1-en közölte: a vízhozam a baleset idején és csütörtök délelőtt is másodpercenként 4000-4500 köbméter volt, ami a normális mennyiség duplája.

Felidézte, hogy a vízügy a baleset miatt harmadfokú készültségnek megfelelő figyelőszolgálatot rendelt el, éjjel-nappal fokozott számban figyelik a folyót, és négy hajóval is kint vannak a vízen.

Ausztria a Cobra különleges egység tíz búvárját küldte Magyarországra

Ausztria a Cobra különleges egység tíz búvárját küldte csütörtökön Budapestre, hogy támogassák magyar kollégáikat a dunai hajóbalesettel kapcsolatos mentési munkálatokban – közölte az osztrák belügyminisztérium. A mentési szakértők az eltűnt dél-koreai utasok keresésében vesznek részt – tette hozzá a tárca.

„Őszinte részvétem a szerencsétlenséget szenvedett utasok hozzátartozóinak. Az ilyen tragikus baleseteknél fontos, hogy műveleti erőkkel és korszerű technikával álljunk szomszédjaink rendelkezésére” – hangsúlyozta Eckart Ratz belügyminiszter, egyúttal köszönetet mondott a Cobra kötelékében szolgálóknak.

Az APA osztrák hírügynökség szerint a búvárokat a magyar vészhelyzetkezelési központ kérésére küldik Magyarországra.

Dél-Korea korábban bejelentette, hogy 13 fős mentőcsoportot küld a magyar fővárosba.

Elhúzódó kutatás várható​

A Dunai Vízirendészeti Rendőrkapitányság szakembereinek tapasztalatai szerint elhúzódó kutatás várható a szerdai dunai hajóbaleset után – közölte a rendőrség csütörtök délután a honlapján.

A keresést nehezíti a magas, továbbra is emelkedő vízállás, a folyó nagyon erős sodrása, és rosszak a látási viszonyok – írták. A közlemény szerint minél alacsonyabb a vízhőmérséklet, annál gyorsabban hűl ki az emberi test és annál később kerül a víz felszínére. A kutatás szempontjából az is meghatározó, hogy a bajba jutott ember hol esett a folyóba: amennyiben a sodorvonalban került a vízbe, akkor rövid idő alatt nagy távolságot tehet meg. Azok, akik a süllyedéskor a hajótestben rekedtek vagy az alá szorultak, csak annak kiemelését követően kerülhetnek elő.

A kutatásban közreműködők a 9-11 kilométer/órás sebességgel áramló vízben és a Duna teljes Lánchíd alatti magyar partszakaszain továbbra is mindent megtesznek az eltűnt emberek felkutatása érdekében - írták.

„A hatóságok felháborodással vegyes mélységes szomorúsággal tapasztalják, hogy miközben munkatársaik esetenként saját életük kockáztatásával is az eltűntek felkutatásán fáradoznak, addig egyes, magukat szakembernek nevezők megkérdőjelezik reagáló képességüket, elhivatottságukat, hozzáértésüket” – olvasható a közleményben.

A hatóságok jelenleg 21 embert eltűntként keresnek a Duna teljes Lánchíd alatti magyar szakaszán.

M1: Már csak egy ember van kórházban

Már csak egy ember van kórházban a szerda esti dunai hajóbaleset túlélői közül – hangzott el az M1 aktuális csatornán csütörtök délután.

A Híradóban azt mondták, már csak egy bordatöréses beteget kezelnek kórházban, a többieket hazaengedték. 21 embert, köztük egy ötéves kislányt és több 70 év körüli embert még keresnek.

Az M1 információi szerint a szerdai volt a dél-koreai turistacsoport első napja Budapesten, a városnéző hajó este nyolckor futott ki fedélzetén 33 turistával és kéttagú személyzettel.

Az elsüllyedt turistahajót vizsgálják

Az MH 1. Honvéd Tűzszerész és Hadihajós Ezred AM-31 Dunaújváros hajója részt vesz a hajóbalesetben elsüllyedt Hableány turistahajó állapotának vizsgálatában a Margit híd alatt.

Dél-koreai elnök: Magyarország tegyen meg minden lehetségest a mentésben

Mun Dzse In dél-koreai elnök telefonon beszélt csütörtökön Orbán Viktor miniszterelnökkel, és arra kérte a magyar kormányt, hogy továbbra is tegyen meg minden tőle telhetőt a budapesti hajóbalesetben eltűnt dél-koreai turisták mentésében – közölte a szöuli elnöki hivatal szóvivője.

A 15 perces beszélgetésben Mun megköszönte, hogy a magyar hatóságok „aktívan végzik a mentési műveleteket” – tette hozzá Ko Min Dzsung.

Korábban Orbán Viktor miniszterelnök részvétét fejezte ki dél-koreai kollégájának.

ORFK: büntetőeljárás keretében vizsgálják a történteket

Büntetőeljárás keretében, szakértők bevonásával vizsgálják, mi vezethetett a szerda esti dunai hajóbalesethez – közölte Pál Adrián rendőr ezredes az Országos Rendőr-főkapitányság csütörtök reggeli sajtótájékoztatóján.

Elmondta, hét halottat találtak és továbbra is 21 eltűntet keresnek a Duna teljes déli szakaszán.

Közölte, szerda este 21.05-kor történt a baleset és az első bejelentés 10 perccel később érkezett a tevékenységirányítási központhoz. Az ütközés után a Hableány nevű hajó oldalára fordult és nagyon gyorsan, hét másodperc alatt elsüllyedt.

Az MTI kérdésre azt közölték, a Viking Sigyn hajó "svájci illetőségű céghez tartozik", kapitánya pedig ukrán állampolgár, akit már meghallgattak a balesettel kapcsolatban. Kérik: aki látta a balesetet, azonnal jelentkezzen a rendőrségen.

Búvárok készülnek merülésre

Megérkezett a Margitszigethez, az elsüllyedt turistahajó közelébe a Magyar Honvédség egyik hadihajója és búvárok készülnek a merülésre – hangzott el csütörtök reggel az M1 aktuális csatornán.

Közölték, értesüléseik szerint a honvédség szakemberei részt vesznek majd a 3-4 méter mélyre süllyedt Hableány felderítésében. Az M1 tudósítója gumicsónakokban búvárokat látott a Margit híd közelében.

Meghallgatták a Hableány turistahajó cégvezetését

Meghallgatták a rendőrök a szerdán este balesetet szenvedett Hableány elnevezésű turistahajó tulajdonosait és teljes cégvezetését - mondta Tóth Mihály, az Európa Cégcsoport és a Panorama Deck Kft. szóvivője csütörtökön az MTI-nek.

Hozzátette: a turistahajó személyzete saját életét kockáztatva részt vett a mentésben. Az elsüllyedt hajó legénysége több évtizedes tapasztalattal rendelkezett. Naponta több ezren vesznek részt hasonló dunai városnéző programokon – mondta. Jelezte: évente több millió turista vesz részt hajós programokon Magyarországon, hasonló balesetre ebben az évszázadban nem volt példa.  

Közlekedési Hatóság: hajózási korlátozás lépett életbe a fővárosban 

Hajózási zárlat lépett életbe a Duna fővárosi szakaszán a folyásiránnyal szemben a Lánchídtól egészen az 1649,5 folyókilométerig, vagyis körülbelül az Árpád hídig  – mondta Éder Zsolt, a Innovációs és Technológiai Minisztérium Közlekedési Hatóság ügyeletvezetője csütörtök reggel az MTI-nek.

Az ügyeletvezető elmondta, a budai oldalon a személyhajókat, szállodahajókat úgynevezett kíméletes hajózásra kötelezték. A csökkentet sebességre azért van szükség, hogy a hullámok ne zavarják a mentési munkálatokat – tette hozzá.

Virágok a dél-koreai nagykövetség kerítésén

A Honvédség hajója is részt vesz a mentési munkálatokban

Szöul: A turistákon nem volt mentőmellény

A külügyminisztérium a magyarországi dél-koreai diplomatákra hivatkozva közölte, a turisták az ütközés idején nem viseltek mentőmellényeket – írja az AP. Közlésük szerint „megszokott”, hogy a turisták a dunai hajós városnézések során nem veszik fel a mentőmellényt.

Budapestre jön a dél-koreai külügyminiszter

Még csütörtökön Budapestre utazik Kang Kjung Vha dél-koreai külügyminiszter a szerda esti dunai hajószerencsétlenség miatt – jelentette be csütörtökön Kim In Csol, a szöuli külügyminisztérium szóvivője.

„Kang miniszter a baleset helyszínére utazik, hogy személyesen irányítsa munkatársaink munkáját” – tudatta Kim, aláhúzva, hogy szorosan együttműködnek a magyar hatóságokkal, és mindent megtesznek, hogy gyorsan és hatékonyan kezeljék a kialakult helyzetet.

Dél-koreai elnök: Minden segítséget meg kell adni a magyar hatóságoknak

Kormányszintű operatív csoport megalakítását rendelte el csütörtökön a dél-koreai elnök az ország turistáit ért magyarországi vízi balesettel kapcsolatban. Mun Dzse In egyben utasította kormányát, hogy a magyar hatóságokkal együttműködve tegyen meg minden lehetséges intézkedést a hajóbalesetet szenvedett dél-koreai turisták megsegítésére.

Bocsánatot kért az utazást szervező iroda

Ri Szang Mu, a Very Good Tour Co. dél-koreai utazási iroda igazgatója sajtóértekezletet tartott a balesetet követően. A dunai hajóbalesetben meghalt dél-koreai turisták egy részének útját az iroda szervezte.

Ri Szang Mu elmondta, a hét halott aközött a harminc dél-koreai között van, akik egy európai utazási csomagban vettek részt. Ri közölte, három másik dél-koreai állampolgár – két vezető és egy fotós – szintén a hajón volt.

Ri Szang Mu bocsánatkérően meghajol a budapesti dunai hajóbalesetről tartott szöuli sajtóértekezleten 

Az elsüllyedt hajó fedélzetén 33 dél-koreai turista és kéttagú személyzet tartózkodott. Nagy erőkkel folyik a mentés, amelybe a rendőrök és a tűzoltók mellett a katonák is bekapcsolódtak, a Duna teljes magyarországi szakaszán.

A Hableány elnevezésű turistahajó feltehetően egy nagyméretű luxushajóval ütközött a szakadó esőben, amely maga alá gyűrte a kisebb hajót. (Az Időkép felvételét itt tekintheti meg.) A turistahajó gyorsan elsüllyedt. Roncsát a Margit híd pilléréhez közel, a Duna mélyén találták meg.

A mentőszolgálat több embert megkísérelt újraéleszteni, de hét esetben nem jártak sikerrel. A mentést nehezítette az időjárás, a sötétség, a víz alacsony hőmérséklete, továbbá az, hogy a Duna árad és a folyónak erős a sodrása.

Kolozsi Péter, a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője azt mondta, a keresés elhúzódó folyamat lesz. Horváth Ildikó egészségügyért felelős államtitkár a magyar kormány nevében részvétét fejezte ki az áldozatok hozzátartozóinak. Egyúttal megköszönte a mentésben részt vevők munkáját.

A Hableány tulajdonosa, az Európa Cégcsoport és a Panorama Deck Kft. szóvivője,Tóth Mihály azt mondta, rutinszerű hajós városnézés közben történt a baleset. Közölte azt is, hogy a hajót folyamatosan szervizelték, műszaki hibáról nem tudnak.

Siklós Gabriella, az Országos Vízügyi Főigazgatóság szóvivője arra hívta fel a figyelmet, hogy erőteljesen árad a Duna a fővárosban, a budapesti szakaszon is folyamatosan nő a vízszint. Jelenleg 5 méter körüli a vízállás. A Duna 10-15 fokos lehetett, amikor a baleset történt.

Cikkünk folyamatosan frissül.

Összesen 267 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
rollotomasi
2019. május 30. 22:13
A svájci hajó kapitányát letartóztatták halálos tömegszerencsétlenség okozásának gyanúja miatt. Mi lesz így a Zsindexszel meg a sok itt kommentelő liberális hajózási szaktekintéllyel, akik egész nap azon küzdöttek, hogy Orbán, Lőrinc, Tarlós, a Fidesz vagy legalább a két szerencsétlen Magyar hajós nyakába varrják az egész szerencsétlen esetet, amiből közúton a 4-es főúton a héten legalább 2 volt. Ott miért nem ajvékoltatok ti nyomorultak, hogy zsúfolt az út, és miért nem volt az összes utas fején bukósisak, és miért nem voltak minimum buborékfóliába betekerve? Velencében, Londonban voltatok már? Az hajóforgalom, ez ahhoz képest lepkefing. Ott is kb annyi a biztonsági intézkedés, mint itt. Ez egy órás kirándulóhajó, az isten szerelmére, nem Himalája expedíció! Szerencsétlen eset, ami bárhol megtörténhetett volna a legnagyobb óvintézkedések mellett is, csak a halottak nemzetisége és nagy száma miatt van világbotrány. Most persze mindenki kurva okos, és legszívesebben bezáratná a Dunát is. De tudok jobbat: Zárjuk be az egész országot, dögöljön meg az összes turista inkább külföldön!
atila68
2019. május 30. 21:31
Látom itt mindenki áramlástani professzor, és vízügyi jogi szakreferens ezért felelősség dologban megvárnám a vizsgálat végét állásfoglalás helyett. A koreai csoportokról egy kis információ; Jellemzően negyed órára lebontott útitervvel érkeznek kelet-európai, nyugat-európai, vagy európai körútra, volt szerencsém találkozni velük Prágában, Krumlovban, Bécsben, Salzburgban, Zürichben, és Budapesten is. Elképesztő fegyelmezettek, több turnusban húsz perces étkezési szüneteket tartanak, a transzferbuszoknak percre pontosan kell a szállodájuk elé érkezni, a kelet európai mentalitás számára egy rémálom. Ezt a hajóút már hetekkel, hónapokkal korábban leszervezésre került, komoly szerződéses feltételekkel, könnyen lehet, hogy késésben voltak, valamint a szoros útiterv miatt nem lehetett halasztani.
Gregorius
2019. május 30. 21:06
Kicsit változik a kép, megszólalt egy túlélő. Szerinte vagy huszan voltak a fedélzeten és csak tizen a kabinban. Ekkor felmerül az, hogy mi van az állítólag alapfelszerelés úszópadokkal ( légtartály, ami lebeg) amibe lehet kapaszkodni, vagy a nagyhajó szívóereje lerántotta ezeket is a mélybe?
fakutya Bobber
2019. május 30. 20:16
Most nézem: még a fenti kis mentőhajó mellett se fért volna el a Hableány, nemhogy a kolosszus Viking mellett a pillérek között. Elképzelhetetlen, hogy hozták ezt össze.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!