Verőlegények

„»Most kell szerénynek lenni, mert most van mire« – fogalmazott tavaly ilyenkor a miniszterelnök, de vajon megfogadtuk-e? Vagy elvonta a figyelmünket saját győzelmi mámorunk és az ellenfél első vonalának szerencsétlenkedése, míg a hátsó hadosztály csatasorba rendeződött? Az, hogy az ellenzék egy éve nem találja magát, lehet mulattató, érezhetünk elégtételt miatta, de meg nem nyugodhatunk benne.

Hiába ugyanis az összes ajtónak rohanás és földre fekvés, hiába a j és az ly között vívott szélmalomharc, sokan vannak, akiket semmilyen érv, semmilyen tény nem zökkenthet ki saját zsigeri gyűlöletéből. Ők azok, akik eddig csak az interneten voltak hangosak. Újságírókat, jobbolodali szavazókat, kormánypárti politikusokat fenyegettek, miközben átolvasták az Alinsky-összest és kellően kiképezték magukat az aktivistaképzőiken. Őket láthattuk szánkót rugdalni és rendőrsorfalnak feszülni decemberben. Egy éve várják, hogy behajtsák mindazt, amire a vezetőik képtelenek, és ha azt látják, hogy a vezetőik gyengék – márpedig gyengék – maguk fognak az ügyük élére állni. Ők azok, akik egy túlkapásoktól vissza nem riadó, elnyomó hatalom képét harsogják, miközben maguk modern kori Szamuely-fiúkként rezzenés nélkül hoznának statáriális ítéleteket.

Így lehet, hogy Miskolcon brutálisan megvertek egy fideszes aktivistát. A férfi szó érdemtelen dicséret lenne arra az emberre, aki az aláírásgyűjtő standnál ököllel ütlegelt egy nőt úgy, hogy csak a Jóisten és a közbelépő Fidesz-aktivisták akadályozták meg a további súlyos tettlegességet. Most először mutatták meg, hogy már a gyakorló bolsevizmustól sem rettennek vissza.”