Ennyi volt: olyan egyezményt rúgott fel Zelenszkij és Putyin, ami évtizedek óta Európát segítette
Zelenszkij minden lehetőséget elvetett, Putyin meg csak röhög a markába, jelezte, Európa gondja ez, nem az övék.
Miután a szlovák parlament úgy döntött, súlyos büntetést kell fizetnie annak, aki csak úgy, külföldi küldöttség hiányában énekli egy külföldi ország himnuszát, polgári engedetlenség indul – ezúttal Magyarországról. A kezdeményezőt, lapunk korábbi főszerkesztőjét kérdeztük a tervezett eseményről.
Egy frissen elfogadott jogszabály szerint Szlovákiában csak akkor lehet más ország nemzeti himnuszát lejátszani és énekelni, ha az adott állam hivatalos küldöttsége is jelen van. E törvény értelmében büntethetővé válik a DAC mérkőzésein is a magyar Himnusz. A javaslatot a Híd képviselői is megszavazták 13-ból 9-en. A törvény magyarellenes élét alátámasztja egyik beterjesztője, Dušan Tittel (SNS) felszólalása, amit a törvény szükségességéről kérdező képviselőtársának címzett: „Ajánlanám magának, hogy menjen el Dunaszerdahelyre egy meccsre, szívesen elmegyek magával, amikor a DAC 9 ezer szurkolója énekli a magyar himnuszt... Kipróbálhatjuk, és nem tudom, hogy jóleső érzése támad-e majd ettől”.
A felháborító döntésről Mózes Szabolcs, a Pozsonyi Magyar Szakkollégium igazgatója, lapunk publicistája azt írta: „A szlovák kormánykoalíció megtiltotta, amit még a kommunisták sem mertek. Az igazán gyomorforgató a történetben pedig az, hogy ehhez a Híd hat magyar képviselője is asszisztált. Tömören: magyarok szavazták meg a magyar himnusz eléneklésének betiltását, büntethetőségét. Várom, melyikük kér ezért bocsánatot és adja vissza a mandátumát?”
Balogh Ákos Gergely
A Demkó Attila (szintén lapunk publicistája) által írt Máglyatűz geopolitikai regény kiadója, Balogh Ákos Gergely – a Mandiner korábbi főszerkesztője – Facebook-eseményt hirdetett április 27-re, a DAC-Slovan futballrangadóra a dunaszerdahelyi stadionba „7000 eurós közös himnuszéneklés a DAC-Slovan meccsen” címmel. Az eseményt főpróbának szánja a jogszabály hatályba lépése előtt.
Az esemény leírásában az szerepel: „A Szlovákiában elfogadott Lex DAC 1904 alapján a magyar zászló után már a magyar himnusz éneklését is tiltani fogják az országban, többek közt a sporteseményeken is. A büntetés legfeljebb 7000 euró. A ŠK Slovan Bratislava elleni DAC-meccs kitűnő alkalom a főpróbára. Énekeljük együtt!”
Megkérdeztük Ákost, mi vezette az esemény meghirdetéséhez?
„Először a magyar zászlót tiltották be a szlovákiai – nem válogatott – sporteseményeken, és ez az újabb törvény is egyértelműen a magyarok ellen irányul, főleg a dunaszerdahelyi DAC-meccsek miatt. Ezt nem is titkolta a javaslatot beterjesztő nacionalista kormánypárt, az SNS. Dušan Tittel volt válogatott focista, ma SNS-képviselő beszélt erről a liberális Ondrej Dostál tiltakozására.”
Balogh Ákos Gergely szerint biztosan hangosabban fog szólni a magyar himnusz ezen a meccsen. „Mindenkinek joga van hozzá, hogy otthon érezze magát a szülőföldjén. Az otthonosság joga alapvető emberi jog, legalábbis annak kéne lennie. Minden, a nemzeti jelképek használatát korlátozó lépés, legyen szó akár Romániáról, akár Szlovákiáról, csak még dacosabb ellenállást szül, és erősíti a felismerést: elfogadhatatlan, hogy az ott élő magyarok másodrendű polgárnak érezzék magukat.”