Kovács Zoltán a BBC-nek: Soros évtizedek óta politikai szereplő

2019. március 04. 22:53

A nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár a BBC HardTalk hétfői adásának vendége volt.

2019. március 04. 22:53

Kovács Zoltán szerint Soros György magyar-amerikai nagybefektető már két évtizede politikai szereplővé is vált. A nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár a BBC brit közszolgálati televízió HardTalk című interjúműsorának hétfői adásában kijelentette: Soros György megnyilatkozásait, a hozzá kötődő Nyílt Társadalom Alapítvány tevékenységét, vagy az Európával kapcsolatos elképzeléseinek fő közvetítő eszközét, a Project Syndicate médiaportált megtekintve „nincs szükség semmiféle összeesküvés-elméletre".

Kovács Zoltán szerint Soros György intézményi hálózata komoly hatalmat gyakorol, anélkül, hogy valaha is választói felhatalmazást kapott volna erre.

Magyarországon jelenleg 65 ezer civil szervezet működik

Arra a riporteri felvetésre, hogy ezek civil társadalmi szervezetek, amelyek az emberi jogok érvényesítésének szószólói, az államtitkár kijelentette: a Soros Györgyhöz köthető nem kormányzati szervezeteknek a magyar kormány nézete szerint semmi közük a civil társadalomhoz. Hozzátette: a civil társadalom alulról építkezik, és ilyen szervezetekből Magyarországon jelenleg 65 ezer működik.

Arra a felvetésre, hogy Pardavi Márta, a Magyar Helsinki Bizottság társelnöke a BBC-műsornak nyilatkozva a szervezet kormányzati zaklatásáról és munkájának akadályoztatásáról számolt be, Kovács Zoltán úgy reagált: a kormány „vitában áll pár tucat szervezettel, de ezeknek a szervezeteknek nincs közük az alulról építkezéshez, nem az emberek akaratát testesítik meg".

Kovács Zoltán szerint a három évvel ezelőtti migrációs válság óta egyre nagyobb a távolság „a nyugat-európai balos-liberális politikai elit" és a tagországok választói között. Hozzátette: ezt a rést be kell zárni, mert ha még tovább szélesedik, romba döntheti az Európai Uniót.

Az államtitkár cáfolta, hogy a Közép-Európai Egyetem (CEU) távozott volna Budapestről. Úgy fogalmazott: a CEU tevékenységének az az eleme távozott, amely nincs összhangban a magyar joggal.

Ignatieff: A CEU két részre hasad

Michael Ignatieff, a CEU elnök-rektora a BBC-műsorban ugyanakkor kijelentette: a CEU két részre hasad, ami „tragikus, mivel itt van az otthonunk, de az Orbán-kormány így döntött". Ignatieff szerint a kormány nem hajlandó aláírni azt a megállapodást, amely az általa 2017-ben elfogadtatott törvény alapján szükséges a CEU további budapesti tevékenységéhez, az aláírás híján viszont az egyetem Budapesten nem adhat ki amerikai akkreditáció alapján kiállított diplomákat. „Ezek tények, ezt nem én találom ki" – fogalmazott.  Michael Ignatieff szerint a magyar kormány „olyan rezsim, amely ellenségesen viszonyul minden szabad intézményhez".

„Soha nem tagadtam, hogy (Magyarország) szabad társadalom, ám itt mégis az egypártrendszer új formája kezd megszilárdulni, egy európai országon belül" – mondta a CEU vezetője.

Ignatieff szerint a magyar kormány Soros Györggyel kapcsolatos álláspontja „fantasztikus összeesküvés-elmélet". „Ennek a rezsimnek a (választói) bázisát mozgósító kampányhoz van szüksége Soros Györgyre" – tette hozzá. 

A CEU rektora szerint Soros György kapacitása a magyarországi fejlemények befolyásolására „gyakorlatilag zéró (...) Akinek nagyon komoly lehetősége van erre, jó vagy rossz irányban, az Orbán Viktor".

(MTI)

Összesen 46 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
brekker
2019. március 06. 14:50
Tonik és pilótakeksz.
duzur
2019. március 05. 11:19
Kovács Zoltánnak igaza van. Csak azt nem értem, hogy a többi befolyásos lobbistát miért nem említi. Ki-be jár egy csomó alak az EU-nál akik a megbízóik érdekeit képviselik, függetlenül attól, hogy ezek az érdekek egyeznek-e vagy sem az EUs lakosság érdekeivel. Idönként pont az USA jogvédö rendszere az ami szembeszáll az ártalmas cuccokat gyártó és reklámozó cégekkel. Ez történt a nagyon erös dohány-lobbival is. És most aztán a Glifoszát (így írják magyarul?) esetében is reszkethet Monsanto amit a balga Bayer átvett... És ott robbantották ki a gázolaj botrányt is. (Már akkor megjósoltam, hogy nem csak a VW lesz érintett a csalásban.) Persze nincsenek illúzióim az USA-val kapcsolatban se, de az EU mindent megenged, ha lepénzelik vagy munkahelyekkel zsarolják...
VakzKommondor
2019. március 05. 10:29
https://444.hu/2019/03/05/meszaros-lorinc-elviszi-az-osztalek-felet-a-gyerekeitol Tényleg senkit nem zavar, hogy ezen az analfabéta retardált hülyén keresztül közpénz 100 milliárdokat vesznek ki? Nem értem.
Vadakat terelő juhász
2019. március 05. 09:38
Soros György ugyanolyan jogokkal rendelkező magyar állampolgár mint Kovács Zoltán ,vagy akárki más. Soros Györgynek megtehette volna, hogy megmenteni az ellenzéki médiát , tele plakátolhatná az egész országot Orbán ellenes plakátokkal ....... Pártot alapíthatna, az összes nélkülöző falusi cigányt és jobbágyot maga mellé tudná állíthatni ,hiszen azt is megtehetné, hogy naponta hozatna nekik menüt a Gundel étteremből. Uff!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!