Gyerekvállalással győzhetnek a konzervatívok – az American Conservative alapítója a Mandinernek

„Orbán rossz hírének semmi köze ahhoz, hogy rejtélyes módon megszegi annak a szabályait, amit a nyugat-európai vezetők jó kormányzásnak hívnának. Orbánnak azért van rossz híre, mert – egy politikushoz képest meglepően világos nyelven – civilizációs kulcskérdésekről beszél, amelyekkel Európa szembenéz, olyan kérdésekről, amelyeket a gazdagabb országok utálnak hallani” – írta a The American Conservative című lapban annak egyik alapítója, Scott McConnell.

Az 1952-ben született McConnell 1976-ban még a demokrata Jimmy Carter kampányában dolgozott, majd a Columbia Egyetemen doktorált történelemből. Az amerikai jobboldali, konzervatív Commentary és a National Review című lapok szerzője, 1989-től a New York Post munkatársa lett, 2002-ig pedig a libertárius, háborúellenes Antiwar.com-on publikált. McConnell számos könyv szerzője, az amerikai jobboldal főáramától eltérő irányvonalat képviselő The American Conservative (TAC) főszerkesztője.

A TAC a republikánus főáramot gyakran kritikával illető, paleokon nézeteket képviselő fórum. Az alapítók Scott McConnell, Patrick Buchanan és Taki Theodoracopulos voltak, akik azért hozták létre a lapot, mert a neokon főárammal szemben ellenezték Bush iraki háborúját.

Pat Buchanan az amerikai jobboldal fenegyereke, aki tanácsadója volt Richard Nixonnak, Gerald Fordnak és Ronald Reagannek is. Taki azóta saját lapot alapított, Taki's Magazine címmel. A nyomtatásban kéthavi, online folyamatosan frissülő

– a centralizáló kormányokat, a nagyvállalatokat, a nagy hadsereget. Szkeptikusabb a kapitalizmussal szemben, mint az amerikai jobboldal főárama, s a gazdasággal szemben nagyobb hangsúlyt helyez a kultúrára, a lokalizmusra, és ugyanígy közösségelvűbb is. Emellett az intervencionista neokonokkal szemben sokkal inkább izolacionista, azaz nem rajong azért, hogy Amerika a világ csendőrének szerepét tölti be, tehát a kevésbé aktivista külpolitika híve. Írt ide Samuel P. Huntington is, s itt blogol az a louisianai, ortodox keresztény vallású Rod Dreher, akivel nemrég megjelent könyve kapcsán mi is készítettünk nagyinterjút.

Ezúttal Scott McConnellt kérdeztük.

***

Orbán és Pompeo

Mit gondol Mike Pompeo amerikai külügyminiszterről és budapesti látogatásáról?

Örülök, hogy az amerikai kormány nem kerüli többé Orbánt. Pompeo intelligens és ambiciózus politikus. Ugyanakkor attól tartok, Pompeo – főleg a Közel-Kelettel kapcsolatban – túlságosan neokonzervatív és héja – habár nehéz megmondani, mi a különbség a nüanszok között. Mit tanult Pompeo például, ha tanult egyáltalán, az iraki háborúból? Magában azt gondolja-e, hogy Szaúd-Arábia szövetséges, Irán viszont jelentős terroristafenyegetést jelent? Ez ugyanis a Trump-féle álláspont lenne, amit én nevetségesnek tartok.

Mekkora a neokonok befolyása a Trump-kormányzatra és a Republikánusra Pártra?

Igen, Trumpnak nincs ötlete a személyi politikában, hogy kikkel kormányozzon együtt, és szép lassan egyre több külpolitikai állásra vett fel neokonokat. Még nem sikerült háborút indítaniuk, de lehet, hogy fognak. 

Donald Trump újraindul?

Nem vagyok erről teljesen meggyőződve. Az úgynevezett orosz beavatkozással kapcsolatos nyomozások elkaszálhatják őt, még akkor is, ha szerintem amúgy ez egy koholt nyomozás. Mindenesetre arra kiváló, hogy a kormányzatát állandóan kimozdítsa az egyensúlyból. De talán indulni fog.

Milyen kép él Magyarországról ma az Egyesült Államokban? 

Magyarország kicsi ország, az emberek nem nagyon figyelnek rá. Gondolom, hogy a konzervatívok, akik aggódnak a bevándorlás miatt, kedvelik Orbánt; és a liberálisok, akik aggódnak a populizmus miatt, utálják őt. 1956-nak pozitív az emléke Amerikában, viszont talán egyes zsidó közösségekben az antiszemitizmus jut az eszükbe. A liberális elit, amit a New York Times megtestesít,

de szerintem a legtöbben nem foglalkoznak az egésszel. 

És mit tart Orbán Viktorról?

Sok mindent tisztelek Orbánban, hogy megnyerte a választásokat, s hogy a bevándorlás, valamint a demográfia kérdését a frontvonalba emelte kemény, de vállalható módon, és mindeközben népszerű maradt Magyarországon. Attól egy kicsit tartok, hogy gazdasági okokból talán népszerűtlenné fog válni, és elég sokat hallottam a haveri kapitalizmus térnyeréséről, amikor tavaly meglátogattam Magyarországot. De összességében pozitív és fontos személyiségnek tartom.

Mit takar ön szerint a populizmus fogalma? 

Európában és Amerikában

Természetes, hogy kialakul az ellenállás ez ellen. Remélem, hogy a populista közhhangulat intelligens és kompetens politikusokhoz tud kapcsolódni, és meg tudja fordítani a trendeket. Közép-Európában ez már valamiképp sikerült is; a fordulat viszont még mindig várat magára Olaszországban, a Nyugat nagy városaiban pedig még előttünk áll az igazi megmérettetés. Trump, habár populista témákkal kampányolt, nem sokat volt képes elérni mindabból, amit a támogatói vártak tőle, leszámítva pár lenyűgöző Twitter-üzenetet.  

Sokat ír Európáról. Mit vár az EP-választásoktól?

Nehéz megmondani. Macron népszerűbb most, mint két hónapja, és nem világos, hogy egy olyan személyiség, mint Salvini, jól kormányoz-e. Szerintem a jobboldali euroszkeptikus pártok kicsit jobban fognak teljesíteni, bár reményeim szerint valami drámaibb is történhetne.

A cikkei gyűjteményes kötetének címe a neokonokra utal: Ex-Neocon: Dispatches from the Post 9/11 Ideological Wars. Ön is neokon volt, majd változott a véleménye. Hogy lett ex-neokon?

Nos, a könyv címe rám utal. Ez a 2011-2014 között írt, különféle témákról írt esszéimnek a gyűjteménye. A neokonok héják voltak és kapitalizmuspártiak, ami helyes volt a hetvenes-nyolcvanas években. Viszont  a héja-hozzáállásuk és az Izraellel való túlzott barátságuk hangosabb és észrevehetőbb lett a hidegháború vége után, s mindez az iraki háborúban jutott a csúcspontjára. Van a könyvemben egy esszé, amit még azelőtt írtam, hogy az iraki háború elkezdődött, amiben arról értekeztem, hogy a bevándorlás ügyében a neokonzervatívok és a tradicionalista konzervatívok között már a kilencvenes években elmélyült a különbség, s ez csak még tovább mélyült az iraki háború után. Akárhogy is, a kilencvenes években rájöttem, hogy a Commentary, aminek sokat írtam a nyolcvanas években, nem az én álláspontomat képviselte nekem fontos ügyekben, elsősorban a bevándorlással kapcsolatban, de ide sorolhatjuk a közép-keleti politikát is. Az iraki háborúval kapcsolatos ellentéteink aztán ellenségekké tettek minket.

Most is sok fóruma van a neokonzervatívoknak?

Tucatnyi van. Főleg a Commentary és a Weekly Standard, persze az utóbbi már megszűnt. Általában

Van pár csoportosulás, ami arra koncentrál, hogy Irakkal háborúba keverje az Egyesült Államokat (a Foundation for Defense of Democracies), és erős a neokon jelenlét az American Enterprise Institute-ban is. A neokonzervativizmus mint tendencia túlélte az iraki háborút, amiről sokan meggyőzték magukat, hogy nem egy neokon kísérlet volt, hanem titkosszolgálati kudarc.

Ezt olvasd, ha konzervatív vagy!

Milyen állapotban van ma az amerikai Demokrata Párt?

A Demokrata Párt annyira megosztott a radikálisok és mérsékeltek között, hogy nehéz egy stratégiáról beszélni az esetükben.

de még ez sem annyira erős kötelék. Nehéz bármilyen előrejelzést mondani: ha elvesztik a 2020-as választást, ami lehetséges, akkor talán mérséklődnek az egyre hangosabb radikális elemei. Viszont nagy szakadék van az üzletorientált, Izrael-barát támogatásszerző apparátus és a párt fiatal bázisa között, ami mást képvisel. Emblematikus ezzel kapcsolatban a fiatal szomáliai menekült kongresszusi képviselőnő, Ilhan Omar körüli válság. Annak nem látom jelét, hogy Hillary Clinton újra indulna, a legtöbb demokrata úgy gondolja, megvolt a lehetősége és ennyi.

Milyen fő irányzatokat lát ma az amerikai jobboldalon?

Nehéz megmondani, mert sok átfedés van. Vannak a neokonok akik általában Izraellel vannak elfoglalva és a héjamentalitást képviselik. Némelyikük Trump-párti, mások utálják őt. És egyesek közülük rádöbbentek, hogy a bevándorlás korlátozása szükséges ahhoz, hogy a Nyugat túléljen – talán mindez az izraeli konzervatív szerző, Yoram Hazony befolyása miatt van, aki egy nagyon okos ember. Szóval elég bonyolult a helyzet. Sokféle tradicionalista van, ők gyakran katolikusok is egyben. Vannak a szabadpiaci konzervatívok, akik nem fogták fel, vagy csak nem érdekli őket, hogy a kapitalizmus, főleg

Trump feltűnése életre hívta a nacionalista konzervatívok új csoportját, ami szerintem túl fogja élni őt. Ugyanakkor nem én vagyok a legjobb abban, hogy taxonómiával szolgáljak a konzervatív irányzatokról, sok a bizonytalanság a kérdés körül és vannak még homályos részek.

R.R. Reno, a First Things szerkesztője azt nyilatkozta nekünk, hogy az amerikai konzervatívok számára a kulcsszónak már nem a szabadságnak, hanem a biztonságnak kellene lennie. Lát egy ilyen hobbes-i fordulatot?

Az amerikai élet jóval bizonytalanabb lett egy nemzedéknyi idő alatt – most van először olyan, hogy a gyerekek szegényebbek lesznek, mint a szüleik voltak. Ez nagy változás. Természetes, hogy a konzervativizmus valamiképp reflektál erre, és ebben az értelemben Renónak talán igaza van.

Az amerikai konzervativizmus mindig különbözött az európaitól. Közelebb kerültek egymáshoz ezáltal ön szerint? Az európaiaknak a szabadság ugyan fontos volt mindig, de nem kizárólagos, mellette ugyanolyan fontosak voltak olyan fogalmak, mint a rend, a hierarchia, a béke, a jog. 

Van ebben valami. Például a szabadpiac imádata ma kevésbé tűnik meghatározónak, mint tíz-húsz évvel ezelőtt. Szerintem a legjobb fiatal amerikai konzervatív szerzőre az átható, és egyre növekvő bizonytalanság hat leginkább. Egy nemzedék alatt a hidegháború megnyerésétől oda jutottunk, hogy felborult a klíma és az évszakoknak már nincs többé értelme, a munkásosztályban mindenki szegényebb, ráadásul amerikaiként a gyermeked etnikai kisebbségként nőhet majd fel Amerikában, eközben pedig folyamatosan rasszizmussal vádolják majd. Ezek miatt jogos az aggodalom. És persze

de ettől még érthető, hogy ezek foglalkoztatnak és aggasztanak minket. 

Hogy áll most a kultúrharc? Meg tudják azt nyerni a konzervatívok, ha egyáltalán van bármi, amit meg lehet nyerni?

A balos kulturális projekt meglehetősen könyörtelen. Most épp a melegházasság után a transzneműség következik. A melegházassággal kapcsolatban egyébként a kicsit szkeptikusból kicsit támogató lettem. A transzneműség elképzelése szerint teljesen normális, ha a középiskolás gyerekeket hormonkezeléssel árasztjuk el, hogy transz-sorsukat beteljesíthessék; és ha ezt tagadod, akkor bigott vagy, akit ki kell rúgni a munkahelyéről.

és a hagyományos értékek mentén nevelik őket, miközben azok a radikálisok, akiknek a célja a hagyományos értékek lerombolása, gyermektelenek maradnak. 

Mit gondol Rod Dreher benedeki útjáról, miszerint ki kellene vonulni a posztmodern társadalomból és konzervatív kisközösségekben kellene tovább élni?

Alapvetően igaznak látom Dreher társadalomelemzését, de nem hiszem, hogy sokan meglépik azt, amit ő ajánl. 

Tekintve, hogy mi megy az egyetemeken – a posztmodern safe-space-kultúrára és az identitáspolitikára gondolok –, lát esélyt arra, hogy az amerikai társadalom normalizálódik, és abbamarad a folyamatos balra tolódás?

Szerintem minden társadalmi mozgalomnak ciklusai vannak, így a baloldali identitáspolitika kurzusának is lejár egyszer az ideje, s akkor lesz egy normális, egészséges ellenreakció. De az amerikai népesség demográfiai változásai miatt hosszú távon várható némi etnikai viszály.

Így teszi tönkre az egyetemeket a lopakodó új szélsőbal

Várható valamiféle konzervatív reneszánsz, vagy együtt kell élni az örök haladással?

Nehéz megjósolni a jövőt.  Nem elképzelhetetlen, hogy a háború, valamiféle járvány agy klímakatasztrófa sokkal nagyobb hatással lesz ránk, mint bármiféle ideológia. Vagy hogy a haladás valamiféle ellentmondásos formája, mint a mesterséges intelligencia, a munkahelyek számának radikális csökkenését okozza, és forradalmi módon felbomlasztja a társadalmat.