Vasárnap is tüntetett az ellenzék

2018. december 16. 16:25

A Kossuth térre vonult a tömeg a vasárnapra bejelentett túlóratörvény-ellenes demonstrációra, majd pedig tüntetők ellenzéki politikusokkal Óbudára, az MTVA székházához mentek az este folyamán.

2018. december 16. 16:25

Vasárnap délután is tüntet az ellenzék a kormány politikája, különösen a munka törvénykönyvének módosítása, a túlóraszabályozás ellen. 

A tüntetők a Hősök terén gyűltek össze, majd elindultak az Andrássy úton a Parlament felé. MSZP-s, jobbikos, momentumos, LMP-s, DK-s és párbeszédes pártzászlókat is látni a felvonulók között. A felvonulók békések, a tudósítások szerint azonban többen vannak, mint az eddigi megmozdulásokon.

A Kossuth tér felől is érkeznek a demonstrációra, eközben a Parlament körül rendőrök sorakoztak fel. A beszédek sorát Komáromy Gergely ellenzéki zenész és aktivista nyitotta meg. Indulatos beszédében visszautasította a keresztényellenesség vádját, és a hajléktalantörvény miatt ostorozta a kormányt. Kijelentette: „mehet a blokád is, de ne rongáljunk".

Őt Székely Tamás követte, aki a vegyipari ágazat szakszervezeti elnöke, úgy fogalmazott: „csattanós választ kell adni" a kormány intézkedéseire, illetve hangsúlyozta: „Nem vagyunk sorosbérencek, mi dolgozók vagyunk!".

Szepesházi Péter, egykori bíró, jelenlegi ügyvéd a közigazgatási bíróságokat kritizálta, majd az ellenzéki pártok egyperces üzenetei következtek. Először Bangóné Borbély Ildikó állt színpadra. Beszédét taps mellett füttyszó is kísérte. Bangóné felhevült szónoklatában kijelentette, hogy Orbán Viktor januárban be fog költözni a budai várba, majd a színpadról a tömeg „Mocskos Fidesz!"-skandálását vezényelte. Hozzátette Kövér Lászlónak üzenve, hogy felnőtt a magyar nép.

Utána Demeter Márta lépett mikrofonhoz, aki szerint: „Többen leszünk, mint azok, akik valaha is ezt a kormányt támogatták." Lukácsi Katalin pedig Beer Miklós katolikus püspök üzenetét tolmácsolta, aki felhívta a figyelmet a tüntetések békés jellegének fontosságára, levelét pedig azzal zárta, hogy mindenkiért imádkozik.

A párbeszédes Szabó Tímea jött, aki büszkén mutatta sípját, amivel állítása szerint kénytelen volt Orbán Viktor arcába sípolni. A tömeg: „sztrájkot, sztrájkot'" rigmust skandált. A jobbikos Varga-Damm Andrea szerint Orbán Viktor „sanyargatja" a népet, míg Vadai Ágnes üzent Kövér Lászlónak: „Büntess, László, büntess!"

Donáth Anna, Momentum-alelnök arról beszélt, hogy akkor vált a tüntető lánnyá, amikor csütörtökön leteperték, és őrizetbe vették, miután meggyújtott egy füstbombát.

Korábban a Budapesti Rendőr-főkapitányság azt írta: a BRFK munkatársai pénteken egyeztető tárgyalást tartottak a demonstráció szervezőjével. Felhívták a szervező figyelmét, hogy, az előzetesen bejelentett résztvevői létszámra és a vonulás útvonalára tekintettel, az 50 fős rendezői gárda elégtelen a rendezvény zavartalan lebonyolításához, békés jellegének megőrzéséhez. A rendezvény szervezője az egyeztető megbeszélésen vállalta, hogy a gyűlés létszámához igazodva arányosan megemeli a rendezői létszámot.

Vasárnap késő este tüntetők az MTVA óbudai központjához vonultak. Az MTI arról számol be: a demonstrálókkal vonuló ellenzéki politikusok be akarják olvastatni követeléseiket a közmédiában.

(Mandiner, MTI)

Összesen 832 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
kunfia
2018. december 17. 19:32
Hidd azt! Annyit ér a véleményed,mint a többi propagandistáé. X
flesh ripper
2018. december 17. 09:34
Most olvasom: Ákos több, teltházas Aréna-koncertet tartott. Életemben nem voltam Ákos-koncerten, nem is akarom részletezni viszonyomat ehhez a zenéhez, de azt azért szeretném leszögezni, hogy, ha pl. Ákos a koncertje közepén hirtelen felszólítaná a közönségét, hogy "Híveim és Rajongóim! Menjünk ki tüntetni!" - akkor, a minimum 12.500 fős fanatikus tábor mellett a mostani, agresszív sorosista - gyurcsányista - náci tüntikézők szégyenkezve elsomfordálnának! Ennyit, a tömegekről, a közönségről, a rajongótáborokról, a csőcselékről és a vezetőikről.
jucidom
2018. december 17. 09:03
hazafina
Szerintem
2018. december 17. 07:30
"Ehhez képest fegyveres csipszar biztonsági (!) őrök állják a képviselők útját most." Beléphettek? Be. Hát akkor ne hazudj.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!