Ezek az utolsó pillanatok: az elemzők kimondták, melyik párt az esélyesebb a választás megnyerésére

Az sem rejtették véka alá: mennyire valószínű, hogy végső eredményt lehet majd hirdetni vasárnap este.



A miniszter hangsúlyozta, várja az MTA Kutatóhálózati Tudományos Elnöki Bizottságának javaslatát, addig az ügyben nincs teendő.
Az MTA Kutatóhálózati Tudományos Elnöki Bizottsága jövő év március végéig tesz javaslatot a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) működésének átalakítására – mondta Palkovics László innovációs és technológiai miniszter pénteken a Modern Gyárak Éjszakája megnyitóján újságírói kérdésre válaszolva.
Elmondta, a testület pénteken megtartotta alakuló ülését. A bizottságba hét tagot ő, hét tagot a Magyar Tudományos Akadémi elnöke kért fel, a szervezet saját ügyrendje szerint dolgozik, feladata áttekinteni a Magyar Tudományos Akadémia jövőbeni működését. A miniszter hangsúlyozta, várja az MTA Kutatóhálózati Tudományos Elnöki Bizottságának javaslatát, addig az ügyben nincs teendő.

(MTI)
