Jövőre ismét pályázhatnak a 18 évesek az ingyenes InterRail-programra

2018. november 23. 13:06

A fiatalok a bérlettel bejárhatják Európát – mondta el Ujhelyi István, a program mentora.

2018. november 23. 13:06

Jövő csütörtöktől ismét pályázhatnak a 18 évesek az ingyenes InterRail-bérletprogramra – hívta fel a figyelmet Ujhelyi István, az MSZP európai parlamenti (EP-) képviselője, a program mentora pénteken Budapesten.

A politikus a Nyugati téren tartott sajtótájékoztatóján elmondta, a fiatalok a bérlettel jövő nyáron – elsősorban vasúton – bejárhatják Európát, megismerhetnek más kultúrákat. Hozzátette: a pályázatokat december 11-ig lehet benyújtani.

Az EP-képviselő emlékeztetett arra, hogy nyáron 15 ezer fiatal vette igénybe az EP és az Európai Bizottság közös programját, most 12 ezren juthatnak ingyenes utazáshoz. Beszámolt arról is, hogy az unió következő, 2021-től induló költségvetésében várhatóan évente 100 millió euró lesz a programra, azaz évente több mint 100 ezer fiatal kaphat ingyenes bérletet.

Elmondta, javasolta a magyar kormánynak, szálljon be a projektbe és biztosítsa, hogy minden magyar 18 éves utazhasson. Ehhez 9 milliárd forint kellene – tette hozzá.

Az EP-képviselő felkérte a Független Diákparlamentet, hogy legyen a program nagykövete. Kálló Dániel, a szervezet szóvivője azt mondta, a program az utazásról és az európaiságról szól. Az utazás megtanítja az önállóságra a programban résztvevő fiatalokat, újfajta készségeket sajátíthatnak el – mondta.

(MTI)

Összesen 13 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
csehov
2018. november 24. 15:29
Régebben az InterRail ticket-et egy diáknak egyszerűen vennie lehetett és nem kellett "igényelnie"...
Természetes Orbánizmus
2018. november 24. 09:53
Dolgozók adójából végzett osztogatás mely célja a brüsszelben kifőzött keveredés indentitás pusztítás végrehajtása a fiatalokon. Ezért főnök a szocialista szemkilövető áruló benne.
Peter8811
2018. november 23. 22:54
Úgy kellet volna a programot szervezni, hogy egy közbülső állomáson nyugdíjat reformálhattak volna Bokros Lalyos mentorral.
kisgul
2018. november 23. 17:29
Nincs ezzel semmi baj, csak ne lenne ennyire kirekesztő!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!