A földrajz még mindig számít – Tim Marshall a Mandinernek

Tim Marshall (1959) brit újságíró, író, külpolitikai szakértő. Külügyi tudósítóként és szerkesztőként dolgozott brit rádióknak és tévécsatornáknak, a BBC-től a Sky News-ig. Tizenkét háborúból tudósított, sokat foglalkozott a délszláv polgárháborúkkal és az iraki és afganisztáni háborúval is. 

Több könyvet is írt külpolitikai kérdésekről, nemrég jelent meg magyarul  A földrajz fogságában - Tíz térkép, amelyek mindent elmondanak arról, amit tudni akartál a globális politikai folyamatokról​ c. könyve a Park Kiadó gondozásában (recenziónkat a könyvről itt olvashatják).

Most Tim Marshallt faggattuk munkájáról és a geopolitika mai összefüggéseiről.

***

Tizenkét háborúban járt eddig haditudósítóként – megkérdeztük tőle, mi volt a legveszélyesebb pillanat, amit háborús helyzetben átélt? „Nem igazán nevezném magam kifejezetten »haditudósítónak«, inkább olyannak, aki már tudósított különböző konfliktusokról. Hogy mi volt a legveszélyesebb pillanatom? Mindegyik, mert mindenhol csak egy másodpercre vagy távol a veszélytől. Talán kiemelném a holland tengerészgyalogosokkal való járőrözést Helmand tartományban, Afganisztánban, vagy amikor magamat álcázva kellett utaznom Bagdadban, ráadásul a 2004-2006 közötti időszakban, amikor a legtöbb emberrablás történt, de a szíria, homszi utazásomat is megemlíteném".

A háborúkat egyesek heroizálják, sokan mások a földi pokolnak írják le: Marshall egy fő tanulságot szűrt le a háborúk világából: „A rossz szándékú embereknek nagyon könnyű szétválasztania, és nagyon könnyű egyesítenie is bennünket”. A brit újságíró eddig öt könyvet írt, az egyik a zászlók világát dolgozza fel. „A könyv leginkább az identitásról, történelemről és nacionalizmusról szól – a zászlók csak egyszerű eszközök, amelyekkel el lehet mesélni ezeket a történeteket”.

Magyarországon 2018-ban jelent A földrajz fogságában című könyve. De mi inspirálta a könyv megírásához? „A tudósítói karrierem alatt gyakran gondoltam úgy, hogy hiányosak az ismereteink a konfliktusok topográfiájával kapcsolatban, pedig részben ez határozza meg azt, ami történik. A könyv azt próbálja elmagyarázni, hogy a földrajz miként befolyásolja az eseményeket.” 

Ugyanakkor többen is kételkednek azzal kapcsolatban, hogy a 21.században – a drónok korában – jelentősége van a földrajznak. Marshall vitatja ezeket a nézeteket: „A technológia meghajlítja a földrajz börtönének rácsait, de a földrajz így is fontos marad. Vegyük a kérdésben említett drónokat: ezeknél is számításba kell venni a távolságot, amelyet megtudnak tenni felszállásuktól, az éghajlat is befolyásolja a működésüket stb. Egy másik példa: a kínaiak most már rendelkeznek azzal a technológiával, hogy Tibetben utakat építsenek, amelyek az indiai-kínai himalájai határhoz vezetnek, és így először képesek nehézpáncélosokat mozgatni abban a térségben. Ennek ellenére

Ha ránézünk a térképre, láthatjuk azt a kis rést, amelyen keresztül áttörhetnének a kínaiak Indiába, majd utána a keskeny folyosót Banglades teteje és a kínai határ között – amely már indiai terület. Vágjuk ki ezt a kis rést, és ezzel együtt elvágjuk Kelet-Indiát az ország többi részétől – a földrajz még mindig számít”.

Tim Marshall Európa helyzete, az orosz és az amerikai befolyás kapcsán arról beszél: a kontinens nem tudja magát függetleníteni, szerinte elkerülhetetlen az, hogy befolyásoljanak minket a világ vagy régiónk nagyhatalmai. Ukrajna kapcsán még kevésbé derűlátó: szerinte csekélyek Kijev esélyei a NATO- és az EU-tagságra. „Nem csak az a probléma merül fel, hogy kockáztatják az ellenségeskedést Oroszországgal, de a NATO szabályai nem engedik meg, hogy területi konfliktusokkal rendelkező állam csatlakozzon.”

És mi a helyzet Oroszországgal, amely – ahogy régóta hangoztatják – soha nem olyan erős, mint amilyennek képzelik, és soha nem is olyan gyenge, mint amikor annak képzelik. Marshall úgy látja: Oroszország továbbra is komoly katonai hatalom marad, bár – az atomfegyverektől eltekintve – a katonai erejük nagysága vitatható, a 2002 és 2012 között ráfordított pénz ellenére is.

és valahogy újra kell tervezniük a gazdaságukat is, hogy ne legyenek teljesen függők az energiaexporttól.

Tim Marshall A földrajz fogságában c. könyvében arról is ír: a Közel-Kelet és Afrika is a mesterséges határai miatt forrong. Ameddig ezek a határok maradnak, nem számíthatunk békére? „Ki lehet jelenteni: ezek az ügyek instabilitást fognak okozni, egészen addig amíg nem rendeződnek” – válaszolja a szerző. Arra a felvetésünkre, hogy a világhatalmak alapvetően hallani sem akarnak határok változtatásáról, szerinte viszont netán jobb lenne, ha nekiállnának átrajzolni őket, úgy reagál: „Megértem azt az érvet, hogy ha hagyjuk, hogy az egyik határ csak egyszerűen megváltozzon, akkor a többi vitás helyen is kiéleződik a konfliktus. Mindenesetre, ha a két fél békés konszenzusra tud jutni, mint ahogy például Koszovó és Szerbia esetében történhet, akkor úgy gondolom, nincs ok ellenezni”. 

Marshallt a mi közép-európai régiónk kihívásairól is kérdeztük. Szerinte politikai szinten hasonló kihívásokkal néz szembe Közép-Európa, mint a kontinens egésze – ellen kell állnia a szélsőségeknek és az identitáspolitikának. Magyarország legnagyobb geopolitikai előnyének a Dunát látja, a legnagyobb hátránynak pedig azt, hogy Magyarországnak nincs közvetlen hozzáférése a tengerekhez. 

A Nyugat-Európáról szóló könyvfejezetben Marshall sokat ír a migrációról olyan tényezőként, amely megváltoztatja majd a régió arculatát, és ha nem tud Afrika és a Közel-Kelet stabilizálódni, akkor ez tovább fog folytatódni. A szerző hangsúlyozza: „Jó egymilliárd afrikai él most a Földön. 2060-ra várhatóan kétmilliárdan lesznek. Hacsak nem készítenek egy óriásprojektet azzal a céllal, hogy Afrika hatalmas területein sokkal magasabb életszínvonalat érjenek el, a tömeges migráció elkerülhetetlen”.

Tim Marshall hangsúlyozza: az Egyesült Államok marad egy ideig még az egyetlen világhatalom. „Az Egyesült Államok megőrzi továbbra is kétóceáni hatalmi státuszát, és önfenntartó tud maradni az energia szempontjából. Tíz nukleáris meghajtású repülőgép-hordozója van, az amerikai a világ legnagyobb gazdasága. Nem hanyatlik, bár Kína hozzá képest feltörekszik.”

Legújabb könyve a „Divided: Why We’re Living in an Age of Walls” most tavasszal jelent meg az Egyesült Királyságban. Könyében arról a tényről beszél, hogy ma 63 ország kerítéssel vagy fallal zárja el magát szomszédjaitól, és ezek a kerítések avagy falak a második világháború után épültek, java részük ebben a században. Ennek a jelenségnek az egyik fő oka az egyre gyorsuló népmozgás. 

Marshall hazája, Nagy-Britannia szintén „a geopolitika fogságában” van örökre, szigetként Európa mellett. A szerző nem örül a Brexitnek: „Úgy gondolom, a Brexit egy hazárdjáték, nem éri meg. Nem értek egyet azzal a gondolattal, hogy katasztrófa lesz, de mégis, miért vállaljuk a kockázatot, ha az Unión belül is maradhatnánk és megpróbálhatnánk megreformálni – reformokra pedig nagy szüksége van”.

Ha már Nagy-Britannia: egyik könyve, a Dirty Northern B*st*rds a brit focis rigmusokról szól, kevés ennél britebb témát lehet elképzelni. Mit árulnak el a britségről, a brit hagyományokról és néplélekről a helyi futballtradíciók és a focis rigmusok? „Az a helyzet a dalokkal, ami a zászlókkal is. A dalokról és énekekről azért írtam, hogy megmagyarázhassam az Egyesült Királyságot. Az a mód, ahogy ezekkel a közhelyekkel kommunikálunk a lelátókon, sokatmondó. Minden előítéletünk előjön: például van egy sztereotípia, hogy a liverpooliak mind tolvajok – persze nem azok –, de az ellenszurkolók elkezdik dalolni: »hova tűnt a dísztárcsám«? A háború kollektív emléke tör fel, amikor Anglia Németország ellen játszik, és az angolok a »két világháború és egy világkupa« feliratot emelik a levegőben. Persze sok mindent nem vesznek komolyan a rajongók, és én sem védem meg az összes dalt, de van közöttük jó pár vicces is, és számos dolgot elárulnak a brit néplélekről”.