Daniel Freund megint nem bírta ki: odapörkölt az ünnepek előtt Orbán Viktornak
A liberális politikus a közösségi oldalán vette a szájára a magyar miniszterelnököt.
A Strasbourgban indít pert a Nyílt Társadalom Alapítvány a „Stop Soros” törvénycsomag miatt – jelentette be honlapján a szervezet.
A strasbourgi Emberi Jogok Európai Bíróságához (EJEB) fordult a „Stop Soros” törvénycsomag miatt a Nyílt Társadalom Alapítvány (Open Society Foundations) – jelentette be honlapján hétfőn a szervezet.
A felperes szerint az Országgyűlés által júniusban megszavazott jogszabályok ellentmondanak az Emberi Jogok Európai Egyezményének a szólásszabadságra, illetve az egyesülés és a gyülekezés szabadságára vonatkozó cikkelyeivel.
A beadványban az ellen tiltakoztak, hogy az új törvények értelmében bűncselekménynek számít a Magyarország területére belépő menedékkérők támogatása, beleértve a jogi tanácsadást is, valamint kifogásolták „a bevándorlást segítő tevékenység támogatása” után fizetendő 25 százalékos különadót is. A Nyílt Társadalom Alapítvány úgy véli, hogy ezen rendelkezéseknek „szélesebb körre kiterjedő, káros hatásuk lesz a Magyarországon tevékenykedő civil szervezetek jogaira, és veszélyes precedenst teremtenek”.
A Soros György alapította szervezet ezzel párhuzamosan a magyar Alkotmánybíróságon is eljárást indított, kiemelve, a törvénycsomag egyes elemei az alaptörvényben garantált jogokkal is szembemennek. Mint közölték, azért volt szükség ezekre a lépésekre, mert „nem szeretnék megvárni a magyar bíróságok válaszát a rendelkezés jelenlegi és folyamatos káros hatása miatt”, továbbá azért, mert „a bíróságok vonakodnak a magyar kormánynak nem szívesen tetsző ügyekkel foglalkozni”. Az Európa Tanács égisze alatt működő bírósághoz az európai emberi jogi egyezmény előírásainak megsértésére hivatkozva lehet fordulni, amennyiben a panaszosok már minden hazai jogorvoslati lehetőséget igénybe vettek, és nem jártak eredménnyel.
Az Európai Bizottság júliusban kötelezettségszegési eljárást indított Magyarország ellen a szóban forgó törvénycsomag miatt, mely a kormány szerint azért fontos, mert büntethetővé teszi az illegális bevándorlás elősegítését és szervezését.
(MTI)