Mi okozza a méhek pusztulását?

Miért fontosak a méhek a mezőgazdaságban? Hogyan dolgoznak a méhészek és mi az oka a méhpusztulásnak? A fenti kérdések megválaszolásában két szakértőt szólaltattunk meg Hajdú-Bihar megyéből. Barkó Árpád méhész a Hajdú-Bihar Megyei méhészeti szaktanácsadója, minden méhészegyesülettel és méhésszel kapcsolatban áll; Oláh Péter pedig a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) Hajdú-Bihar megyei mezőgazdaságért felelős alelnöke, ő szintén méhészkedik.

Mint ismeretes, a méhészet olyan gazdasági jellegű tevékenység, mely során főként mézet termeltetnek a méhekkel, ez az első számú bevételi forrás. Erre leginkább a repce, az akác és a napraforgó alkalmas a környezetünkben. A méhészek portfólióját persze lehet bővíteni virágportermeléssel, propolisztermeléssel, illetve méhcsaládok értékesítésével. Hazánkban kevés az a méhészet, ahol ezen a tevékenységek mindegyikét együttesen végzik. 

ami mindig biztos forrás volt. A repce és az akác viszont labilis, hiszen ezeknek a növényeknek a virágzásakor a tavaszi időjárás kiszámíthatatlan lehet: erős szél, hideg, esetleg fagy is felléphet, ami a méheket, illetve a virágzó növényeket károsítja. 

A méz felvásárlási ára jelenleg igen alacsony: míg korábban néhány évvel ezelőtt hasonló volt az Egyesült Államokban kialakult piaci árhoz, addig jelenleg  a magyar méz ára körülbelül ennek a fele. A Magyarországon megtermelt méz jelentős részét Nyugat-Európába exportálják, ahol esetenként a gyengébb minőségű mézekkel történő bekeverés után kerül a boltok polcaira.

A méhek mára olyan mértékben háziasodtak, hogy emberi beavatkozás nélkül már nem képesek megélni, ezért elengedhetetlen, hogy a méhész egész éves munkájával biztosítsa az életfeltételeiket. Hajdú-Bihar megyében Barkó Árpád elmondása szerint a 2017 őszi felmérés alapján 68 ezer méhcsalád és 1200 bejelentett méhész volt .

A méhek egészségi állapotát olyan szinten kell tartani, hogy az immunrendszerük ellenálló legyen az előforduló betegségekkel szemben: megfelelő mennyiségű és minőségű tápanyag álljon rendelkezésükre, a kaptárak higiéniája, az állomány összetétele ne hagyjon kívánnivalót maga után.

Jelentős veszélyt jelent a méhcsaládokban esetlegesen elszaporodó Varroa atka. Az élősködőt úgy kell elképzelnünk a méhek viszonylatában,

Az általa okozott seb ráadásul bejáratot jelent más kórokozóknak is. Az atkát el kell távolítani a méhekről és a kaptárból, de úgy hogy a méheknek egészségkárosodást ne okozzon a kezelés és a megtermelt mézbe káros anyag ne kerülhessen bele. A méhek egészsége érdekében használható eljárások, illetve a felhasználható anyagok vonatkozásában a magyarországi szabályozás talán a legszigorúbb a világon – mondja Oláh Péter. 

A méhek legfőbb haszna a mezőgazdaság többi résztvevője számára abban áll, hogy megporozzák gazdasági növenyeiket, legyen az gyümölcsös, szántóföldi növénykultúra vagy bármilyen virágzó növény, ami rovarbeporzást igényel. A napraforgó például jelentős termésnövekedést produkál, ha megfelelő számú méh áll rendelkezésre a beporzáshoz. A nagyüzemi mezőgazdaság vegyszerhasználatának köze van az egyéb megporzó rovarok számának csökkenéséhez, ezért felértékelődött a háziméh szerepe. 

A méhészet a külső szemlélő számára annyit jelent, hogy le kell tenni a kaptárakat, a méhek összeszedik a mézet és ezt csak ki kell pergetni. A valóság azonban teljesen más. Minden egyes növény termesztése más-más környezetet igényel, ezért oda kell költözni a méhekkel a repcetábla mellé, az akácerdőbe vagy a napraforgótábla közelébe. A tavaszi idényben kell megalapozni az egész évet: ez különös gondosságot és odafigyelést igényel, ezért szinte minden nap ott kell lenni a méhek mellett.

A folyamatos utazás üzemanyagköltsége óriási. A méhészet élőmunkaigénye is nagyon magas:

viszont segítség nélkül elképzelhetetlen a munka elvégzése 50 családszám felett. A pergetés, a költöztetés egyes munkafolyamatai gépesíthetők, azonban ennek ellenére a jelentős kétkezi munka nem helyettesíthető. Egy méhcsalád éves élőmunka igénye 12 óra.

„A költözéssel vagyunk legnagyobb bajban, amikor a méhkaptárakat fel kell pakolni a szállítójárműre, ezt a munkát ráadásul késő este és éjszaka kell végezni. Az élőmunka ára jelentősen megnövekedett, a nagyobbik baj az, hogy nem is nagyon találunk embert, aki e mellett még az esetleges méhszúrást is elviseli” – mondja Oláh Péter. 

Barkó Árpád szerint kétféle méhpusztulás van, két tünetegyüttes különböztethető meg. Az egyik típus, amikor nyomtalanul eltűnnek a méhek a kaptárból. Ez a jelenség idén a napraforgó virágzásakor kezdődött – június 20-a körül –,

Éppen azok a korösszetételű méhek tűntek el, amelyek a virágokat látogatták, és azok a méhek maradtak meg, amelyek fiatalok és a belső munkákat végezték a kaptárban. Az elmúlt években ez abszolút nem volt jellemző. Ez súlyos dolog, mert a méhész arra számít, hogy a napraforgóról fog mézet pergetni, nem pedig arra, hogy egyik napról a másikra nem lesz gyűjtőméhe. 

Ahol a kijáró, „hordó” méhek eltűntek, ott nem lesz napraforgóméz. A család idővel regenerálódni fog, de a termeléskiesést nem tudja bepótolni, hiszen időközben a napraforgó elvirágzik.

„Ezt úgy kell elképzelni, mintha Magyarországról hirtelen eltűnne minden 20 év feletti férfi vagy nő. Mintha csak a gyerekek és idősek maradnának. Ebből óriási demográfiai katasztrófa lenne. A méhcsalád élete is ilyen” – mondja Barkó.

A másik méhpusztulás-jelenség az, amikor a kaptár előtt találhatók a méhhullák. Ez idén a napraforgóvirágzás közepétől a napraforgóvirágzás végéig jelentkezett. Valamennyi méhveszteség mindig szokott lenni a napraforgóvirágzás végére, ami természetes, mert a méh egy olyan állat, ami halálra dolgozza magát. Ugyanakkor ebben az évben nagyobb volt ez a mennyiség.

A pusztulás mértékéről azt mondja: volt egy felhívás a méhészek felé, hogy akinek problémája van az jelezze. Hozzá a megyéből 40 bejelentés érkezett, de szerinte ez a szám jóval nagyobb, csak egyszerűen nem jelentkeztek a méhészek. Országos problémáról van szó.

Laboreredmények nélkül nehéz összerakni a képet. Húsz deka méhet össze kellene gyűjteni ahhoz, hogy analizálni lehessen a benne lévő anyagot, amitől elpusztult. Ezt viszont nehéz összegyűjteni, ha a határban pusztulnak el.

A kikelt méhek 13-16 napos korukban, ha szükség van rá, képesek a kifejlett egyedek helyére lépni, alkalmassá válnak arra, hogy hordó méhekké váljanak, azonban ezek a méhek még nincsenek teljesen kifejlődve, fizikai teljesítő képességük alacsonyabb, hamarabb el fognak pusztulni, mintha teljesen kifejlett állapotban, 22-23 napos koruk után kellett volna külső munkára átállniuk.

A kaptárban így nem lesz annyi méz, hogy pergetni lehessen. A károsodott méhcsaládok gazdái annak is örülnek, ha annyi méz lesz a kaptárban, hogy saját magát el tudja látni a család élelemmel. 

Egyetlen dolog van ami enyhíti a mézveszteséget, mégpedig az, hogy tavasszal a vizállásos területeken később tudták elvetni a napraforgót: ez egy elhúzódó virágzást, ennek eredményeként hosszabb hordást biztosított – teszi hozzá Oláh Péter. „Azt el kell mondanom, hogy a napraforgó virágzásáig annak a méznek az ára, amit repcéről és akácról pergettünk, nem fedezi az ez évi eddigi költségeinket. Akinek pedig elpusztultak a méhei, annak előfordulhat, hogy ez az év veszteséggel fog zárulni.”

A két szakember elmondása szerint

Az Országos Méhészeti Egyesület már felvette a kapcsolatot Nagy István agrárminiszterrel és elkezdődtek az ezzel kapcsolatos vizsgálódások, mintavételezések a napraforgóból és az elhullott méhekből. Még várják a laboreredményeket, így addig csak találgatni tudnak. Hónapokig eltarthat az értékelés: a Velencén található NÉBIH labor szinte kizárólag a méh pusztulás helyszínein vett minták vizsgálatával foglalkozik.