Magyar érdekképviselet

2018. augusztus 05. 09:10

A kijevi politikát ma minden szinten a zsigeri oroszgyűlölet szövi át, amelynek a kárpátaljai magyar közösség is áldozatául esett.

2018. augusztus 05. 09:10
Kottász Zoltán

„A határon túli magyarok tekintetében pedig ne feledjük: az elmúlt évtizedekben a Fidesz volt az egyetlen párt, amely jelentős politikai és gazdasági támogatást nyújtott a magyar közösségeknek. Hogy Vona Gábort kifütyülték Erdélyben, Gyurcsány Ferenc pedig a határon túliak szavazatának elvételével kampányolt, nem puszta véletlen.

A jószomszédok sorából azonban kilóg Ukrajna. A Kijevvel ápolt viszonyunkat nehéz manapság értelmezni, hiszen az ukrán fővárosban hozott döntések sokszor értelmezhetetlennek tűnnek. Vegyük Grezsa István példáját: a magyar miniszteri biztos Kárpátalja fejlesztéséért felel, ez pedig szúrja Kijev szemét, hiszen Kárpátalja – mondják – Ukrajna szuverén területének egy része.

A Budapestnek emiatt tiltakozó jegyzéket küldő ukrán külügyminisztérium ugyanakkor nem tiltakozott Grezsa István korábbi tisztsége miatt, amikor is a Szabolcs-Szatmár-Bereg megye és Kárpátalja fejlesztési feladatainak kormányzati koordinációjáért felelős kormánybiztos volt.

A helyzet az, hogy a kijevi politikát ma minden szinten a zsigeri oroszgyűlölet szövi át, amelynek a – kisebbségellenes jogszabályok révén – a kárpátaljai magyar közösség is áldozatául esett. Amíg pedig ez az állapot nem oldódik fel, Magyarország kénytelen lesz fenntartani az Ukrajna euroatlanti integrációjával szembeni vétóját. Kijev érthetetlen keménykedése azt bizonyítja, hogy mindig is lesznek Ján Sloták. A határozott, nemzeti érdekeket védő külpolitika ezért a Kárpát-medencei magyarság számára nélkülözhetetlen.”

Összesen 26 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
illesl
2018. augusztus 07. 15:32
Ostoba egy cikk ez, az eddigi marxista-leninista-globalista-neobolsi gondolatvilágon alapszik! A magyarság akkor lett a helyzet áldozata, amikor e területet Ruszinszkoként Csehszlovákia kapta meg, majd a Szovjetunió része lehetett, majd Ukrajna részévé lett. Különösen fájó az Ukrajnához való csatolás, hisz eme terület-tákolmány sem a trianoni, sem a párizsi béke részese nem volt. Most éppen az usa és a iv. német birodalom áldozata, hisz Oroszország ellen hergelik az ott élőket. Nem volt nehéz kitalálni, ha létrehozzák az Ukrán Államot, az ukrán nyelvet megalkotják, az Ukrán Egyházat leválasztják Moszkváról és az Orosz Egyházról, ez Moszka haragját, egyben az ukrán elnyomás fokozását, a nemzetiségek üldözését jelenti. Jó kis orosz üldözés, egyben segít a népek katyvaszát - magyarok, ruszinok, szlovákok, románok, etc eltűntetni és dicsőségesen lobog majd az új mesterséges államalakulat zászlója az ősi ukrán erődítményen - Munkácson. Külpolitikánkra hosszú időn át a megalkuvást, a szolgalelkűség, a beszariság volt a jellemző. Nagyon helyes, hogy Magyarország addig blokkolja Ukrajna NATO-ba és eu-ba való belépését, amíg nem alkalmazzák a demokratikus elveket, a fékek és ellensúlyok rendszerét, a kisebbségek jogainak biztosítását, amíg kormányuk ráirányítja a demokratikus erők figyelmét az ukrán nacionalizmusra, az ukránok xenofóbiájára, az ukrajnai másság-gyűlöletre. Nem szabad engedni és más szomszéd állammal is alkalmazni kellett volna ezen elveket, s blokkolni kellett volna nyugati közeledésüket. Bizony, nehéz dolga van most az imperialistáknak. Bár először a demokratikus értékrendet szerették volna Ukrajnába meghonosítani. Nagy bakot lőttek, a fékek és ellensúlyok gyönyörű egyensúlya helyett csak a gyűlölködés, a szegénység és a korrukció lett az ukrán mindennapok része, s a kígyó saját farkába harapott. Remélem, kitart a magyar kormány eddigi értékelvű politiája mellett, végig megőrzi határozottságát az európai értékek, a demokrácia védelmére....
rajgy
2018. augusztus 06. 20:44
........... Vona Gábort kifütyülték Erdélyben.......... ?? KOTTÁSZ ZOLTÁN! Micsoda egy seggnyaló vagy! Mit tehet a Vona Gábor a Fidesz hazug plakátjairól?
exfahrenheit
2018. augusztus 05. 14:53
Alaszkával kapcsolatosan azóta álmodoznak, hogy kiderült, nem csak szőrmekereskedelemre jó. 24 milliárd dollár motiválhat kis találgatást. :p "Ipari cikkei közül kiemelendő a nyers kőolaj, a földgáz, a kőszén, az arany, a különböző drágakövek, a cink; illetve jelentős a hal- és fafeldolgozás is. 1976-ban az alaszkaiak kiegészítették az állam alkotmányát, létrejött az Alaska Permanent Fund, amely az ásványi anyagok bányászatából és a Transzalaszkai Csővezetékből (Trans-Alaska Pipeline System) származó állami jövedelmek egy részét „az Alaszkában élők generációinak hasznára” fekteti be. 2003 júniusában az alap vagyona meghaladta a 24 milliárd dollárt."
exfahrenheit
2018. augusztus 05. 13:39
"A szőrmekereskedelmet felügyelő Orosz-amerikai Társaság azonban nem tudott nyereségesen működni, mivel egyrészt a szállítás költségei igen magasak voltak, másrészt az őslakosok (különösen a tlingitek) támadásai állandó és komoly veszélyt jelentettek, ezért a földrajzilag és anyagilag is jobb helyzetben lévő brit és amerikai kereskedőkkel folytatott konkurenciaharc kimenetele sem lehetett kétséges. Benépesíteni sem nagyon tudták az oroszok a területet, mert nem találtak jó adottságot az orosz telepesek a területen, s a legtöbb orosz is késztetés hatására érkezett Alaszkába. Ráadásul fennállt a veszélye akár egy esetleges brit, vagy amerikai támadásnak is. Az Orosz Birodalom miután anyagi helyzeténél fogva a fenntartását tovább finanszírozni nem tudta, sőt a krími háborúban is súlyos vereséget szenvedett, eladta a területet az Egyesült Államoknak." https://hu.wikipedia.org/wiki/Alaszka
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!