Németh László-díjat kapott Takaró Mihály

Németh László-díjjal tüntették ki Takaró Mihály irodalomtörténészt, karnagyot kiemelkedő pedagógiai munkásságáért. Ennek alkalmából nyilatkozott a Figyelőnek többek között Európa hanyatlásáról, a liberális irodalom mibenlétéről, elhallgatott nagyjainkról, a kultúra és a kereszténység kapcsolatáról.

Takaró Mihály a Figyelő azon felvetésére, hogy a liberális sajtó rendszeresen antiszemitázza, rögtön az elején tisztázza, aki ismeri a tevékenységét, az tudja, hogy ez ostobaság. Azokkal az írókkal és költőkkel foglalkozik, akik a magyar irodalmi kánonból 1945 után világnézeti okokból kiseprődtek. Kifejti, hogy nem tanítják Herczeg Ferencet, miközben Magyarország első Nobel-díjra jelölt írója volt, sem Tormay Cécile- t, aki a két világháború között Horthy után a legismertebb magyar volt a világon, hiszen 1935-ben a Népszövetségben Madame Curie helyére, a francia külügyminiszter javaslatára választották meg a legnagyobb bizottság elnökévé. 

A Figyelőben Takaró Mihály arról beszél: a problémát abban látja, hogy a liberálisnak nevezett oldal a mai napig azt gondolja, értéket csak ők teremtenek, gondolkodni csak ők gondolkodnak progresszíven; egyszerűen nem fér bele, hogy más is gondolkodhat jól, más szemszögből nézve a valóságot. 

A Figyelő-interjúban szóba került az is, hogy az irodalomnak mindig társadalmi funkciója is volt. „amikor az irodalom vagy bármely művészet képtelen elrugaszkodni a hétköznapiságtól, akkor nem ad többet, mint amennyit a hétköznapok. Ezeket én úgy szoktam nevezni, hogy »szösszenetpörcentés«. Amikor valakinek van egy jó ríme vagy van két mondata, és abból kerekít valamit, s aztán lelkesen ünneplik bizonyos körökben. De ez nem irodalom, ez nem művészet” – magyarázza.  Takaró Mihály arról is beszélt a Figyelőnek, miként jutottak el identitásválságba a nyugati társadalmak és választ ad az őt érő támadásokra is.

A teljes interjút az aktuális Figyelőben olvashatják.