Mindset: Zimbardo cáfolja az őt ért vádakat

Nemrég megtámadták a szociálpszichológia egyik legjelentősebb kutatásának, a stanfordi börtönkísérletnek hitelességét. Ben Blum közel ötven év távlatából igyekezett cáfolni a vizsgálat eredményeit, ezzel új fejezetet nyitva a pszichológia történelmében. A pszichológus társadalom alapjait megrengető vádakra Philip Zimbardo, a börtönkísérlet vezető kutatója most a Mindset Pszichológiának nyilatkozva válaszolt. 

Philip Zimbardo elhíresült vizsgálatában fiatalokat monitoroztak, akiknek – egy véletlenszerű választás alapján – börtönőrök és rabok szerepét kellett eljátszaniuk. A kísérletet azonban kénytelenek voltak a tervezettnél hamarabb befejezni, ugyanis a börtönőrök és a rabok viselkedése is drasztikusan megváltozott. A felügyelők annyira beleélték magukat a szerepbe, hogy kegyetlenül és megalázóan viselkedtek a fogvatartottakkal, akik erre rosszul reagáltak. Végül a helyzet annyira eldurvult, hogy a kísérlet vezetése idő előtt felfüggesztette a kutatást.

Blum cikkében több ponton megtámadta a kísérletet, s állításait hangfelvételekkel igyekezett igazolni. Az őt és kísérletét ért vádakra Philip Zimbardo június 20-án a Mindset Pszichológiának küldött közleményében válaszolt. Tanulmányok összeszedettségét idéző cáfolatában a kutató hat pontban foglalta össze az őt ért vádakat, s fejtette ki azokhoz kapcsolódóan véleményét.

Szisztematikus cáfolat

Zimbardo cáfolta a vádakat, melyek szerint az őröket befolyásolták volna. Blum véleménye szerint a felügyelők utasítást hajtottak végre, mikor kegyetlenek voltak, Zimbardo viszont azt állítja, csak olyan instrukciót adtak, hogy a kísérleti személy képzelje el, miképp viselkedne egy „kemény” börtönőr – nem szabták meg azt, konkrétan mit tegyenek.

Blum feltételezését, mely szerint a vizsgálat egyes résztvevői azért kegyetlenkedtek, hogy a Zimbardo által elképzelt eredményeket hozza a kutatás, a pszichológus szintén cáfolta. Zimbardo részletesen szemlélteti, miket csináltak az őrök, majd hozzáteszi: szerinte „egyértelmű, hogy az ehhez fogható cselekedetek túlmutatnak egy feltételezett szerep eljátszásán, amelyben a »keménykedő őrt« kell alakítani”.

További vádak szerint egy fogvatartott csupán megpróbálta leutánozni az idegösszeomlás tüneteit, lényegében szimulált. A megnevezett esetben Zimbardo és csapata a kísérlet megszakítása mellett döntött, a tervezett idő előtt engedték el a fiút. Az eset kapcsán a kutató kifejti: ő maga is kételkedett a rabot alakító reakciójának őszinteségében, de úgy vélte, mindenképp helyénvalóbb lenne szabadon engedni a fiatalt.

Vádak nem csak a kísérleti személyek kapcsán érték a kísérletvezetőket. Blum érvként hozta fel cikkében, hogy Zimbardo csoportjának egy tagja a nyilvánosság előtt hibásnak és hamisnak bélyegezte a kísérletet. Ennek hátterében a Carlo Prescott nevéhez kötött, A stanfordi börtönkísérlet hazugsága című, 2005-ben publikált írás áll. Zimbardo cáfolata szerint ezt az írást azonban nem Prescott írta, hanem Michael Lazarou forgatókönyvíró, aki azután kezdte őt negatív színben feltüntetni, hogy Zimbardo nem neki adta a kísérlet megfilmesítésének lehetőségét.

További kritikaként a szakmaiságot is beemelték: kritikaként fogalmazták meg, hogy egy brit társaság nem tudta megismételni a kísérletet a BBC műsorában. Zimbardo felhívta a figyelmet: a körülmények nem azonosak a két helyzetben, így nem várhatjuk el ugyanazokat az eredményeket. A szakmaiságot más oldalról is megtámadta Blum: felemlegette, hogy Zimbardóék szándékosan nem szakértők által felülvizsgált folyóiratokban publikálták eredményeiket, így elkerülve a visszautasítást. A kutató ennek kapcsán leírta:  való igaz, hogy számos nem szakmai felületen szerepeltették a kísérlet eredményét – hogy minél több ember megismerhesse azokat –, ám emellett a tudományos folyóiratok világában is megállták helyüket.

Beismert hibák

Zimbardo egyébként magyarországi előadásaiban is többször is elmondta, miben hibázott és mit nem vett észre a börtönkísérlet közben. Saját bevonódását mint börtönigazgató például évek óta revideálja, és hasonló esetekben a vak, azaz a kísérlet célját nem ismerő, külső vezető személy alkalmazását javasolja.

A részletes cáfolat végén Zimbardo zárásként megfogalmazza: továbbra is hiszi, hogy „a stanfordi börtönkísérlet kiérdemelte jogos helyét, hozzájárult ahhoz, hogy a pszichológia jobban megértse az emberi működést és annak teljes dinamikáját”.