A trianoni döntés számokban

Hogy ne csak a szomorkodásról szóljon ez a nap nézzük, volt-e, lehetett-e valami értelme trianonnak a mi számunkra is, nem csak azoknak, akik "jól jártak" vele. Ha hiszünk abban, hogy a megpróbáltatásokat az ember (vagy egy nép) vagy "büntetésből" vagy "megerősítésként", egy reá váró feladatra való felkészítés céljával kapja, akkor lehetett értelme a magyarok, a magyarság számára is. (És - miután már szívtunk eleget a török hódoltság óta - jó eséllyel nem mint büntetés.) Továbbá ha hiszünk abban, hogy létezik a jungi kollektív tudattalan, akkor éppen napjainkban válhat világossá, miért is kellett végigszívnunk az utóbbi fél évezredet. Bármennyire is sikeresnek tekinthető a kádár-rendszer langyos agymosása a magyarsághoz, történelmünkhöz kapcsolódó tudatosságunk elsekélyesítésében, kollektív tudattalanunk - a török hódoltság idejéből - őrzi azokat az emlékeket, amelyek a muszlim tömegek özönlésének látványára védekező reflexeket indít be és óvatosságra int. E reflexek a gyarmatosító, elkényelmesedett, "termékfogyasztóvá" alacsonyított nyugati emberekből már régen kihaltak - ha voltak is valaha. Sőt, egészen konkrét emlékünk is van a "beszállingózós" területfoglalásról, mint "haditechnikáról". A janicsárok ugyanis - akinek nem volna ez meg az egri csillagokból - a magyar királyt meglátogató török szultán "fegyvertelen kíséreteként" lepték el Buda várát, majd vezényszóra előkapták a ruhájuk alá rejtett fegyvereiket és - gyakorlatilag ostrom nélkül - elfoglalták Budát. Tegyük akkor még ehhez hozzá, hogy nekünk arról is van történelmi távlatokon átívelő kollektív tapasztalatunk - és itt jön be trianon -, hogy ha az elfogyott (fogyó) népességet idegenek betelepítésével próbáljuk pótolni, annak bizony területvesztés lesz a vége. Innen nézve rögtön érthetővé válik miért Magyarország - szinte a "legkisebb testvér", mint a népmesékben - állt az élére (és fogja sikerre vinni, ha lesz hozzá bennünk elegendő bátorság és állhatatosság) a keresztény Európa megmentésének. (És persze, kellett hozzá Orbán is, de a nagy feladatokhoz a megfelelő emberek és eszközök mindig a "helyükre kerülnek", ha a szív is a helyén van. Mint a népmesékben.) És hát - bizony - ha ez így van, történelmi idők tanúi vagyunk.

Igenis, egyetlen megoldás a határrevízió és a kártérítés megfizettetése a bitorlókkal. Használták és használják infrastruktúránkat, szántóföldjeinket, bányáinkat, gyárainkat, vízvédelmi rendszerünket, utainkat és így tovább. Meg kell velük fizettetni a "használati díjat" a szerbektől, a horvátoktól, a szlovákoktól és a románoktól is, könyörtelenül! A tulajdonjog átvizsgálását kell szorgalmazni. Kié az a föld minden kincsével, amelyet a jelen ideig kihasználnak és nem az ott élő magyarok javára ??? Vissza kell ragadnunk mind azt, ami a Magyar Királyság eredeti tulajdona, tehát a miénk. Az objektumok rombolásáért is jóvátételt kell követelni a Nemzetközi Bíróságon a magyar állam javára! Neki kell menni ezeknek a gyáva népeknek, hogy maradjanak a saját, eredeti szálláshelyükön, ott boldoguljanak !!!

Máig felfoghatatlan a sok gyalázat mellett az, hogy Ausztria, a háborúba minket becipelő Ausztria is kapott tőlünk területeket. Ha valami, akkor ez is remekül mutatja h mennyire Magyarország feldarabolása és a két nagyhatalom közötti pufferzóna kialakítása volt a cél.

Egy magyar számára csupán, egyetlen megoldás elfogadható. Revízió, mindenek előtt! Szebb Jövőt!