A bevándorlás a következő évtized legfontosabb kérdése lesz, az április 8-ai választástól függetlenül feladatot szab a kormánynak – mondta Lázár János, aki a betelepítés következményeit a határ román oldalán található települések példájával szemléltette. Azt mondta, még az 1960-as, 1970-es években is többségében magyar településekre negyven éve jelentős román lakosságot telepítettek be, az ősi magyar falvak pedig román közösségekké váltak.
Locskai Zoltán Nagylak polgármestere elmondta, a trianoni békeszerződés vágta ketté a települést. 1968. április 6-án nyílt meg a magyar-román közúti átkelőhely, amely a település fejlődésére kiemelkedő hatással volt. Az évek során folyamatosan nőtt a személy- és teherforgalom, 1996-ban kamionterminál épült az átkelőnél. A határátkelőhely munkahelyet, adóbevételt jelent a községnek. A települést 2015-ben elérte az M43-as autópálya, Csanádpalotánál pedig új átkelőhely nyílt – sorolta.
Piros Attila, Csongrád megye rendőrfőkapitánya hangsúlyozta, a nagylaki és a csanádpalotai az ország egyik legnagyobb forgalmú átkelőhelye kapocs az emberek között. Feladata ugyanakkor a biztonság garantálása is, hiszen schengeni külső határon van. Az illegális migráció nemcsak Szerbia irányából jelentkezik, hanem Románia felől is, a rendőrség azonban megfelelő létszámban gondoskodik a határ védelméről – jelentette ki a dandártábornok.
(MTI)