„Tartsatok ki”

„A mai modern Európában nem téma a határmódosítás. Az országok felbomlásával, illetve Németország újraegyesülésével is igyekeztek megtartani a határvonalakat, és csak a volt jugoszláv tagköztársaságok államként való elismerése után derült ki igazán, hogy a véget nem érő határviták miatt azért imitt-amott mégiscsak kell a módosítás. Koszovó államként való elismerését kivételként könyvelték el, a diplomáciai ígéretek szerint többet ilyen nem lesz, de az egyedinek számító koszovói kérdést így mégsem sikerült lezárni, az nyitott még ma is (és a szerb külügyminiszter még mindig kompromisszumról beszél).

Amikor Magyarország határait szabdalták száz évvel ezelőtt, akkor a kompromisszum fogalmát nem ismerték. Nem is kellene ismételni az adatokat ismét, de nem tudom kihagyni sem. Akkor Magyarország a lakosságának több, mint a felét elvesztette és ennek a félnek megközelítőleg a fele magyar volt. Becslések szerint 3,3 millió magyar került más nemzetállamba. Azóta száz év múlt el, és ahogy olvasom a statisztikákat, a Trianon-körüli időkhöz képest a többségi lakosságához viszonyítva a magyarok lélekszáma Szlovákiában 30 százalékról 10 százalékra, Kárpátalján 31 százalékról 12 százalékra, Erdélyben 32 százalékról 20 százalékra, a Délvidéken (Vajdaságban) 28 százalékról 14 százalékra csökkent. A statisztikusok azt is kimutatták, hogy az elcsatolt területeken a rendszerváltozások, az új államok létrejötte és Jugoszlávia felbomlása után 1991 és 2011 között összesen több mint fél millióval tovább fogyott a magyarok száma, tehát az új rendszerek sem hoztak javulást. Ezeknek az adatoknak a tükrében lenne igazán jogos a kérdés, hogy miért lenne az bűn, ha a magyar kormányzat erre a kérdésre összpontosít és miért lenne csúfolandó a »magyar nemzeti psziché« (a német Die Welt tett így Orbán és a Fidesz győzelme után), aminek eleme, hogy »helyt kell állni«.”