A párt az utóbbi nyolc évben sok embert juttatott előnyökhöz, és ezeket Orbánnak tulajdonítják, a hátrányokat viszont Soros Györgyre, „Brüsszelre vagy a migránsokra kenik”. Újraosztották a dohányárusítási jogokat és állami földeket, sok embert közvetve vagy közvetlenül az állam foglalkoztat, az üzemeknek pedig abból kell kiindulniuk, hogy jó viszonyt kell ápolni a „fideszes hatalmasságokkal”, különben előfordulhat, hogy a megszokottnál alaposabb adóellenőrzés következik. Vagy ott van az az „otromba, de hatásos trükk”, hogy egy törvénnyel csökkentik az energia árát, és a szolgáltatókat kötelezik, hogy a számlán tüntessék fel, hogy „a fogyasztó mekkora engedményt köszönhet a kormánynak” – fejtette ki a FAS.
Mint írták, bírálók szerint „egyfajta modern feudális rendszer” alakult ki. Hangsúlyozták: a stabil kormányzáshoz Orbánnak elég, ha minden második ember gondolja azt, hogy a rendszer kedvezményezettjei közé tartozik.
Le Soir: A nőknek meg kell alázkodniuk Magyarországon
A Le Soir című belga napilap véleménycikke szerint Magyarországon, ahol Orbán Viktor választási kampányát a bevándorlók elutasítására összpontosította, veszélyben van a jogállamiság. A cikk szerzője, Vincent Engel szerint Orbán győzelme aggodalomra ad okot azok számára, akik egyre nehezebben tudják csak megvédeni a jogállamiságot és azokat az értékeket, amelyekre az európai kultúra és társadalmak épültek.
Orbán szinte kizárólag a bevándorlás elutasításával és a hagyományos társadalmi értékekre való visszatéréssel kampányolt. Azokkal az értékekkel, ahol a család központi helyet tölt be, ahol a nők feladata a gyermekek nevelésének ősi szerepére korlátozódik. Orbán hivatalba lépése óta lehetetlen a magyar gyermekeknek megismerkedniük gender elmélettel. Olyan szellemű oktatás tér vissza Magyarországon, amely szerint a férfiak dominálnak, és a nőknek meg kell alázkodniuk – írta.