Elkezdték tépni a hajukat a liberálisok Ausztriában: a Der Standardot aggasztja Orbán szövetségesének megerősödése
A jelek szerint már az is fejfájást okoz egyeseknek, hogy jobboldali lehet a kancellár.
Visszafogottan nyilatkozott az osztrák kancellár, aki részben elismerte Lázár János igazát a bécsi helyzettel kapcsolatban.
Visszafogottan reagált Sebastian Kurz osztrák kancellár Lázár János bécsi videójára – írja az Index az Österreich című osztrák lap cikkére hivatkozva. Lázár a videóban arról beszélt, hogy Bécs Favoriten negyedében, mára csak idős, nyugdíjas osztrákok élnek, viszont rengeteg a bevándorló. A videóban, amit a Facebook törölt egy időre, Lázár azt is elmondta, hogy nem tudott németül beszélni a bevándorlókkal.
Sebastian Kurz osztrák kancellár úgy tűnik nem háborodott fel a filmen. Úgy fogalmazott: „Fontos a kölcsönös tiszteleten alapuló egymás mellett élés, de világos, hogy helyenként vannak problémák , amikről beszélnünk kell”.
Kurzcal szemben sok osztrák politikus bírálta a Lázár videóját. Renate Brauner, a bécsi városi szociáldemokrata gazdasági tanácsosa úgy fogalmazott, büszke bécsiként „a legélesebben tiltakozik” szülővárosának ilyen bemutatása ellen.