Kóser logisztikai központ épül Fényeslitkén

2018. március 29. 13:31

Egész Európába szállítják a kóser brokkolit és karfiolt!

2018. március 29. 13:31

Európai kóser logisztikai központot épít az Agro Rehab Nonprofit Kft. a fényeslitkei ipari parkban. A mintegy egymilliárd forint értékű beruházás alapkövét csütörtökön helyezték el a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei község határában. Szabó György, a társaság ügyvezető igazgatója elmondta, a cég kisvárdai gazdaságában állítják elő a kóser piac számára ritka terményeket – elsősorban brokkolit és karfiolt –, és ezeket az élelmiszereket szeretnék a most épülő logisztikai központ segítségével értékesíteni.

A tervek szerint ez év végétől működő központ remélhetőleg hídként fog funkcionálni az európai, az izraeli és az amerikai kóserélelmiszer-piac ellátásában – fogalmazott az ügyvezető igazgató. Szavai szerint a hatezer négyzetméter alapterületű központ körülbelül négyezer raklap tárolására lesz alkalmas, magában foglal majd egy háromezer raklap kapacitású szárazáruraktárt, valamint a fagyasztott és hűtött termékek raktárát. Az európai országokban, főleg Antwerpen, Párizs és London irányába kezdik majd meg a kóser élelmiszerek értékesítését – tette hozzá Szabó György.

Az eseményen Seszták Miklós nemzeti fejlesztési miniszter bejelentette, a kóser logisztikai központon kívül hamarosan egy világítástechnikai eszközöket gyártó- és összeszerelő üzem is megépül a fényeslitkei ipari parkban. Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium politikai államtitkára arról beszélt, hogy az elmúlt években Magyarországot sikerült felhelyezni a kóserélelmiszer-piac térképére, amely mintegy 20 milliárd dolláros forgalmat bonyolít le az egész világon.

A nyilvános cégadatok szerint az Agro Rehab Kft. 2016-ban 17,8 millió forintos nettó árbevétel mellett mintegy 97 millió forint veszteséget realizált.

(MTI)

Összesen 132 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
pemete jakab
2018. március 30. 15:54
"Kóser logisztikai központ épül Fényeslitkén" Majd jönnek a muszlimok, és akkor a halal lesz a kóser.
írmag
2018. március 30. 09:08
A tanúban a gátőr gyermeke fogalmazta: "Nincs nekünk ahhoz moslékunk." (Nekünk van erre pénzünk? Jön az uniós támogatás?) "A nyilvános cégadatok szerint az Agro Rehab Kft. 2016-ban 17,8 millió forintos nettó árbevétel mellett mintegy 97 millió forint veszteséget realizált."
írmag
2018. március 30. 09:03
Újra be kell mutatkoznom a brokkolinak, meg a karfiolnak, mint keresztény. (a régi vicc, a kép (most a zöldséges rekesz) sarkában: metszette Derkovits (most őstermelő).
atila68
2018. március 29. 21:03
Kóser az amire rámutat a rabi. Minek azt szállítani?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!