Szeretnénk hangsúlyozni, hogy részünkről ez nem politikai állásfoglalás. A törvények nem betartása, a személyiségi és tulajdonjogok törvényi védelmének figyelmen kívül hagyása, ilyen öncélú felhasználása alapvetően teljesen jogtalan, szerzői jogilag abszolút jogsértő, ez pedig semmiféle párt részéről nem megengedett! Engedélyt erre tőlünk nem kértek és nem is kaptak!
A KARTHAGO együttes tudatosan mindig is távol tartotta magát közvetlen napi politikától, ezt pedig ezután is szeretnénk fenntartani. Az átdolgozás pedig amiatt is végtelenül ízléstelen, mert készítői nem vették figyelembe, hogy ez a gyönyörű, nemzetközileg is elismert, Ausztriában fesztiváldíjas, sőt aranylemezes, legendás dal, egy requiem, azaz egy koncerten meghalt fiú emlékére született!! Ezzel most, annak a meghalt fiúnak az emlékét is megcsúfolták, megalázták!
Felszólítjuk az érdekelteket, hogy azonnal vonják vissza, állítsák le a felhasználást és vegyék le a videót, mert a szükséges jogi lépéseket megtesszük.”