A tüntető diákok egyesre osztályozták a kormányt

2018. március 15. 18:36

Egyesre osztályozták számos tantárgyból és pótvizsgára küldenék a kormányt a március 15-i diáktüntetés résztvevői.

2018. március 15. 18:36

Amint befejeződött a Békemenet, az LMP, és a Jobbik, valamint az ellenzéki összefogás (MSZP, PM, Együtt, DK, Liberálisok) március 15-i rendezvénye, elkezdődött a diáktüntetés az Operaház előtt, a Diák vagyok mozgalom rendezésében, Közös megemlékezés és tüntetés a jövőnkért címmel.

Megbuktok, pótvizsga! – skandálják a tüntetők, miután minden tantárgyból és szempontból elégtelenre osztályozták a kormányt és oktatáspolitikáját. Mi leszünk a felébredt Y-generáció, felébredtünk, és politikai tényezővé váltunk, ezt április 8-án bizonyítani is fogjuk – üzente egy szónok, Tarnay Kristóf Ábel, aki szavazásra buzdított, függetlenül attól, hogy ki milyen pártot választ.

A diáktüntetésre sok más ellenzéki megmozdulásról is átmentek az emberek.

A diákok korábban 12+1 pontban foglalták össze követeléseiket: kritikus gondolkodásra és felelős állampolgárságra való nevelést, kötelező óraszámok maximalizálását, szabad tankönyvválasztást követelnek többek között.

Az Operánál, az Andrássy úton tartott tüntetés első felszólalója, Ország Olivér, a Független Diákparlament egyik szóvivője azt mondta, a fiatalok jelentik a megoldást a nemzet minden problémájára, az ő beleegyezésük nélkül semmilyen döntés nem születhetne az országban. Hozzátette, évek óta próbálnak konstruktív javaslatokkal hozzájárulni ahhoz, hogy korszerű oktatás legyen Magyarországon, a tudásuk versenyképes legyen az európai diákokéval, és a pedagógusok hivatása újra megbecsültté váljon. „Ehhez képest azt látjuk, hogy több ezer pedagógus hagyta el a pályát, több ezer tanuló esett ki az oktatási rendszerből, és aki benne marad, azt sem készítik fel az életre” – hangsúlyozta a szóvivő.

Nagy Blanka kecskeméti diák arról beszélt: az oktatási rendszer arra nevel, hogy ha segítséget kérsz, ostoba vagy, pedig a gyengébben teljesítőket felhúzni kellene, nem pedig megbélyegezni. Elhangzott az is, hogy a diákok elégtelennek ítélték a kormány oktatáspolitikáját; pótvizsga április 8-án lesz, a vizsgabiztos pedig a magyar nép, amelynek része a diákság is.

Gyetvai Viktor, a Független Diákparlament képviselője úgy látta, ha nem próbálnak beleszólni a közéletbe, a politika fog beleszólni az ő életükbe. Hangsúlyozta, sokan külföldre kényszerülnek, pedig senkinek nem szabadna az élhető oktatás és a hazája között választania. A

Az MTI tudósítói azt látták, hogy az Andrássy úton jelen volt mások mellett Karácsony Gergely, az MSZP-Párbeszéd miniszterelnök-jelöltje, Hadházy Ákos, az LMP társelnöke, Kunhalmi Ágnes, az MSZP fővárosi elnöke, és Demeter Márta LMP-s országgyűlési képviselő. Az MTI tudósítói azt látták, hogy a tömeg az Opera előtt felállított színpadtól a Székely Mihály utcáig megtöltötte az Andrássy utat. A tömegben olyan táblákat lehetett látni, mint „És te hova migrálsz?” „1300 milliárdot az oktatásra!”, „Itt maradunk”. Többen azt skandálták, hogy „Szabad ország, szabad oktatás!”, „Európa!”, „Mi vagyunk a nép!”. 

A szónoklatok végén az egyik szervező arra szólította fel a tömeget, hogy vonuljanak a Magyar Nemzeti Múzeum elé, és közösen szavalják el a Nemzeti dalt. Az emberek az Andrássy úton és a Károly Körúton keresztül érték el múzeumot, ahol a szervezők egy kisteherautóról elszavalták a Petőfi-verset, valamint felolvasták saját követeléseiket, illetve az 1848-as forradalom 12 pontját. Néhány résztvevő átmászott a múzeum kerítésén, és a Múzeumkertben, illetve a múzeum lépcsőjén zászlót lobogtattak, és rigmusokat skandáltak. A biztonsági őrök felszólítására a rendezvény végén elhagyták a lezárt Múzeumkertet. 

(Mandiner; MTI)

(fotó: MTI)

Összesen 176 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
nyugalom
2018. március 16. 16:44
Ha a pedagógusok nagy része csak ennyire képes, csak ennyire tudja megtanítani a gyerekeket, akkor nyugodtan elmehetnek kapálni. Mióta és hol mondják meg a diákok, hogy mit tanuljanak? Hol a felelőssége azoknak akik megrendezik ezt a drogos balhét? Senki által nem ismert alakok hergelnek, asztalhoz nem ülnek, de örülnek az ilyen zsiga-féle idiótának, akik drotgosan üvöltöznek és azt sem tudják, ki volt Petőfi, és egyáltalán mi zajlik az országban, mit is kellett volna ünnepelniük! És ezek az alakok akarják a momentummal a jövőt alakitani, élükön a "bekakilós fejű" karácsonnyal? Na ettől mentse meg az országot a Teremtő, meg ezeket az idiótákat is!
pppp
2018. március 16. 14:52
ha a ceut eltakarították volna, nem lenne ilyen probléma,
UrbanTibor
2018. március 16. 12:01
Diák tüntetés diák nélkül. Ez már csak ilyen. Ja és természetesen független volt a tüntetés. :)
zuriktodor
2018. március 16. 11:29
hát ez nem túl sok. gondolom, utána legurítottak pár boroskólát.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!