A Fidesz nem vesz részt a nemzetbiztonsági bizottság keddi ülésén

2018. március 20. 11:35

Németh Szilárd szerint nemzetbiztonsági probléma Magyarországon a „Soros-hálózat” működése.

2018. március 20. 11:35

A Fidesz nem vesz részt a nemzetbiztonsági bizottság keddi ülésén – mondta a közmédiának Németh Szilárd, a testület fideszes alelnöke.

Németh Szilárd azzal kapcsolatban nyilatkozott, hogy Molnár Zsolt, a testület szocialista elnöke keddre összehívta a nemzetbiztonsági bizottságot. Véleménye szerint ugyanis tisztázni kell a sajtóban megjelent, Kósa Lajos, a megyei jogú városok fejlesztéséért felelős tárca nélküli miniszter kötvényjegyzésével kapcsolatos állításokat.

Németh Szilárd kijelentette: a bizottság ülését álhírekkel, pletykákkal, hazugságokkal kapcsolatban hívták össze, de a testület nem használható fel kampánycélokra. Az LMP-s Szél Bernadettre utalva hozzátette: amíg „Soros emberei” ülnek bent a bizottságban, addig a Fidesz nem tud hozzájárulni, hogy Soros Györggyel kapcsolatos tárgyalásokat folytassanak, mert fennáll a nemzetbiztonsági kockázat, ezért nem vesznek részt a keddi ülésen.

Egyre komolyabb nemzetbiztonsági probléma Magyarországon a „Soros-hálózat” működése – folytatta –, mivel az elmúlt napokban kiderült, hogy vannak olyan képviselői ennek a hálózatnak, akik külföldi kormányokat vagy német vállalatokat akarnak rávenni arra, hogy bojkottálják a magyarországi termelést, ezáltal nagyon sok magyar munkahelyet veszélyeztetve.

Hozzátette: a másik hír, hogy a Migration Aid alelnöke „kerek-perec bemondta”, hogy az egész tevékenységük egy humanitárius álca alatt működik, valójában kizárólag a pénz és a politikai hatalom megszerzése számít.

Németh Szilárd szerint azt is megtapasztalták, hogy az ellenzék olyan képviselőket juttat el a nemzetbiztonsági bizottságba, mint az LMP-s Szél Bernadett, aki a Soros-hálózatnál, egy migránsbarát szervezetnél volt projektvezető.

(MTI)

Összesen 21 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Mindjárt
2018. március 20. 17:32
Nem szeretik a rávilágításts a tolvaj fideszes patkányok Sorosra hivatkozva kihagyták a nemzetbiztonsági ülést a fideszesek, amin a Kósa-botrányról lett volna szó A titkosszolgálatok vezetőit is meghallgathatták volna az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának keddi zárt ülésén arról, hogy mit tudtak Kósa Lajos 1350 milliárd forintos megbízásáról. A fideszesek viszont bojkottálták az ülést. A nemzetbiztonsági bizottság zárt ülésén többek között azt is napirendre vették volna, hogy mégis, hogyan keveredhetett Kósa Lajos miniszter egy 1350 milliárd forintos megbízásról szóló botrányba úgy, hogy a szerződés kötésének időpontjában még a honvédelmi bizottság elnöke volt. Az pedig nemzetbiztonsági átvilágítással is jár, tehát a szolgálatoknak elvileg tudniuk kellett volna arról, hogy Kósa mit művel, és erre voltak kíváncsiak a bizottság ellenzéki tagjai is. Azonban ahelyett, hogy a testület meghallgathatta volna a szolgálatokat, a Fidesz-frakció képviselői inkább el sem mentek a bizottsági ülésre, így az határozatképtelenné vált, és még a napirendet sem sikerült elfogadni. Németh Szilárd, a bizottság fideszes alelnöke közleményt is kiadott, amiben azt mondta, hogy azért nem mennek el, mert (a nemzetbiztonsági átvilágításon is átesett) Szél Bernadett LMP-elnök Soros-ügynök, és így nem akarnak előtte Soros-ügyekről beszélni. Persze mindez csak kifogás, hiszen a bizottság Kósa 1350 milliárdjáról szólt volna, illetve arról, hogy kémprogramot találtak a Fidesz-verő Márki-Zay Péter hódmezővásárhelyi polgármester számítógépén. Egyébként Németh Szilárd a bizottság alelnökeként külön pénzt kap azért, hogy részt vegyen ezeken az üléseken. Ezen túl viszont jól látszik, hogy a Fidesz a Soros-témával akarja megúszni minden botrányát, és még a nemzetbiztonsági bizottság akadályozása is belefér nekik, hogy ne derüljön ki az igazság. https://alfahir.hu/2018/03/20/nemzetbiztonsagi_bizottsag_fidesz_bojkott_nemeth_szilard
realista
2018. március 20. 16:57
"A Fidesz nem vesz részt a nemzetbiztonsági bizottság keddi ülésén" Ha így folytatják, nemsokára a parlamentbe sem kell bejárniuk.
Hóvirágcsempész
2018. március 20. 16:51
Én azt hittem , hogy a Nemzetbizottsági Ülésen KÖTELEZŐ megjelennie a regnáló hatalom képviselőinek . Ez a némethszilárd nevű véglény milyen alapon vádol meg egy képviselőt ? Mi a vád egyáltalán ? Van - e bizonyíték ?
avíznekárja
2018. március 20. 16:37
A legtöbben mennyire ki voltak akadva a diáktüntetésen..."Mé' nem tanulnak ezek a mocskok, csak lógnak az iskolából". Most is jó lenne látni a hőzöngést Sziszi irányába is, hogy miért nem megy be dolgozni, hamár fizetjük!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!