Mivel a jelöltállításhoz szükséges ajánlóíven fel kell tüntetni a személyi számot is, de a megszerzett adatok ezeket nem tartalmazták, különböző ürüggyel, főként a pénzmosási törvény változására hivatkozva, call centeres nőkkel hívatták fel az adatbázisban szereplőket és megpróbálták kicsalni adataikat.
A pénzügyi nyomozók az összehangolt akcióban három férfit vettek őrizetbe, négy embert pedig – köztük a telefonon adatot szerző nőket is – bűnszövetségben elkövetett tiltott adatszerzés megalapozott gyanúja miatt hallgatnak ki. A NAV nyomozói a megszerzett adatbázist is lefoglalták.
A társadalomra veszélyes
A Bács-Kiskun Megyei Főügyészség arról tájékoztatta az MTI-t, hogy a Kecskeméti Járási és Nyomozó Ügyészség egy 40 éves és egy 24 éves férfi előzetes letartóztatását indítványozta az ügyben.
Azt írták, az ügyészség azért kezdeményezi a két gyanúsított előzetes letartóztatását, mert a bűncselekmény szervezettsége és társadalomra veszélyessége miatt tartani kell attól, hogy a gyanúsítottak a hatóságok elől megszöknének, elrejtőznének, így az eljárási cselekményeknél a jelenlétük csak az előzetes letartóztatás elrendelésével biztosítható. Ezen kívül attól is tartani kell, hogy a gyanúsítottak tanúk befolyásolásával, tárgyi bizonyítási eszközök elrejtésével meghiúsítanák, megnehezítenék vagy veszélyeztetnék a bizonyítást. Végül az ügyészség szerint a bűnismétlés veszélye is a legsúlyosabb kényszerintézkedés elrendelését indokolja.