Azt írják, a dokumentumban Nils Muiznieks részletesen ismerteti a „Soros embertípus” személyiségjegyeit. A hiradó.hu szerint Muiznieks azt írta: a „homo sorosensus” a közép-európai egyetemen (a CEU-n), vagy nyugaton (Angliában vagy az Egyesült Államokban) tanul, aktívan részt vesz a megreformált közép- és kelet-európai gazdasági és politikai életben, mi több, egy átmeneti időszakot követően a „Soros embertípus” nemzedéke megszerzi a legtöbb politikai, gazdasági és kulturális hatalmi pozíciót.
A portál felidézi, az emberi jogi biztos tanulmányában mérleget von a Soros Alapítvány 1989 és 2009 közötti célkitűzéseivel, eredményeivel, majd leszögezi, hogy a nyitott társadalom kialakítása a vártnál hosszabb időt vesz igénybe. Azt is megállapítja, a „homo sorosensus” nem fog belovagolni a fehér lovon, végül kijelenti: nem szabad lemondani létrehozásának eszményéről. Szerinte tovább kell erősíteni egyes személyeket és csoportokat, amelyek már most is a nyílt társadalomért küzdenek, de olyanok számára is vonzóbbá kell tenni, akik dühösek, vagy kiábrándultak az átmenet miatt – közölték.
A hirado.hu szerint az emberi jogi biztosnak nem ismeretlen a Soros szervezetek tevékenysége, korábban a Soros Alapítvány lettországi programigazgatója, később igazgatóságának tagja volt. Magyarországot többször is támadta a migrációval kapcsolatos álláspontja miatt. A napokban a Stop Soros törvénycsomagot kritizálta. Közleményében külön kiemelte, hogy a kormányzati retorika megbélyegez olyan, Soros György által alapított, vagy vele kapcsolatba hozható szervezeteket, amelyek „színvonalas és fontos emberi jogi munkát végeznek Magyarországon” – tették hozzá.