A jobbikos politikust megkérdezték Soros György azon csütörtöki, Davosban tett kijelentéséről, amely szerint Orbán Viktor megvásárolta a szocialisták vezetőit. Azt felelte, nem lát bele más pártok napi működésébe, azonban szerinte az MSZP mindent megtesz annak érdekében, hogy a Fidesznek kedvező helyzetet teremtsen. „Gondolok itt a saját bénaságára” – magyarázta, jelezve: nem tudja megítélni, hogy ez fideszes „ügynökök, kémek, ejtőernyősök tevékenysége” vagy a baloldali politikusok alkalmatlanságából fakad.
Kérdezték a Nemzeti Választási Bizottság tervezett iránymutatásáról is, miszerint egy párt országos listáját törölni kell, ha az egyéni választókerületi jelöltek száma 27 alá csökken, vagy ha a 27 jelölt megvan, de a területi eloszlás követelményét nem teljesítik. Azt felelte, pártálláspontot nem tud mondani az ügyben, képviselőként azonban úgy véli, ez alkotmányos aggályokat vet fel. Hozzátette: szerinte a Fidesz annyira retteg, hogy minden létező eszközzel keresztbe tesz az ellenzéknek.
A szóvivőt faggatták Vona Gábor pártelnök vitatott török nyelvű videójáról is. Jelezte, hogy a pártelnök már reagált az ügyre, aki pedig összefüggést keres az iszlám világ és a hazai belpolitika között, az Orbán Viktort és vejét kérdezze Pharaon-ügyben és közel-keleti sejkekkel kötött üzletek ügyében. Egy másik kérdésre, amely a nyilatkozat és az alaptörvény-módosítás el nem fogadása között keresett összefüggést, azt felelte: „nyugodtan legyen ez a válasz: Mirkóczki Ádám szóvivő szerint erre a kérdésre értelmes választ nem lehet adni, mert ez egy baromság”. Arra pedig, hogy a Jobbik elnöksége tárgyalta-e az ügyet, úgy fogalmazott: „persze, összehívtuk a rendkívüli válságstábot, az ENSZ BT-t, a NATO-csúcsot, a V4-es partnereinknek is szóltunk, hogy óriási botrány van, mert a Youtube-ról kikerült egy nem tudjuk hány éves felvétel, ahol Vona Gábor azt mondja, hogy Attila unokái vagyunk és ez botrány”.