A Puskás Imrét arról kérdezték kedden az M1 aktuális csatornán, hogy politikai határozatot fogadott el a „Soros-terv” elutasításáról a Fidesz országos választmánya keddi ülésén, amelyen döntött a kormánypártok 106 egyéni országgyűlési képviselőjelöltjéről is.
Puskás Imre azt mondta: ez a politikai nyilatkozat azt is rögzíti, hogy milyen lépések történnek „Soros-szervezetek” részéről azért, hogy rá tudják kényszeríteni akaratukat Magyarországra. Úgy fogalmazott: ennek több iránya van, egyrészt Brüsszel felől, az ottani testületeken keresztül nyomást gyakorolnak az országra, másrészt nagyon aktívak a Soros György által finanszírozott szervezetek, Magyarországra is komoly források érkeznek, amelyekből bevándorlásszervező irodákat igyekeznek felállítani.