Én azt gondolom, hogy az alapkérdésekben nincs változás. Ahogy már utaltam is rá, az alapító okiratunkban vannak liberális, baloldali, de vannak konzervatív elemek is. Természetesen a Fidesz akkoriban hivatalosan liberális pártként fogalmazta meg magát. Az Antall-kormányt viszont nem azért bíráltuk, mert konzervatív volt, hanem azért, mert nem voltak profik. Sajnos sokszor jó alapot adtak a baloldalnak, az egykori kommunistáknak ahhoz, hogy 1994-ben visszakerüljenek a hatalomba. A baloldal ugyanis akkoriban azt a kártyát játszotta ki, hogy ők sokkal professzionálisabbak, mint Antallék, azt mondták magukról, hogy ők a szakértők. Emiatt kritizáltuk őket. És persze ma már vannak olyan kérdések, amelyekben teljesen más a véleményünk, mint ami akkor volt.
Például?
Például akkoriban kritizáltuk az Antall-kormányt a kommunista rendszer bűneinek az elévülése kapcsán. Akkoriban úgy éreztük, hogy nem a számonkérés és a múltban vájkálás a legfontosabb kérdés, inkább a jövőre akartunk összpontosítani. Ez hiba volt. Tévedésben voltunk, ugyanis azt gondoltuk, hogy az 1990-ben megalakult új, demokratikus parlamenttel Magyarországon létrejött a jogállam, és innentől kezdve már nem az a kérdés, hogy mi történt a diktatúrában, hanem az, hogy hogyan lehet jobban kormányozni.
Talán a jogászi gondolkodás rabjai voltunk ebben a tekintetben, és ez a gondolkodás téves volt.
Azt gondoltuk, a jog olyan erős, hogy garantálja a változást. És bár jogi szinten tényleg megtörtént a rendszerváltás, az előző rendszer működtetőinek a kezében maradtak a legfontosabb hatalmi tényezők. Itt elsősorban a gazdasági befolyásra, a kapcsolatrendszerre, a nemzetközi kapcsolatokra és a médiára gondolok. Azt hittük, hogy az elitcsere magától fog működni, hogy majd a rendszerváltó pártok szépen átveszik a hatalmat. A mostani eszemmel viszont azt mondom, hogy világosabb választóvonalat kellett volna húzni az előző rendszer tekintetében. Nem szabadott volna hagyni, hogy a kommunista bűnök elévüljenek, valamint máshogy kellett volna hozzáállni a kárpótláshoz is. Igenis meg kellett volna próbálni egy olyan tulajdonosi réteghez eljuttatni a felosztandó vagyont, amely nem a volt kommunista nómenklatúra embereiből áll, hanem például a kisparaszti rétegből. Ebben a két kérdésben akkoriban tévedtünk. Nem húztunk világos választóvonalat és ennek meg is ittuk a levét, hiszen bár formálisan elvesztették a hatalmat a kommunisták, 1994-ben mégis visszaszerezték azt.
Mikor jöttek rá arra, hogy hiba volt nem elszámoltatni őket?
Amikor világossá vált, hogy ezek visszajönnek. Hogyan lehet egy új rendszert indítani, ha a társadalom azt látja, hogy semmi sem változott, mert ugyanazok az arcok uralják a politikát, a gazdaságot, ugyanazok a vállalatvezetők szipolyozzák őket? Ahhoz, hogy egy rendszer morális értelemben is megújuljon, ahhoz igazságot kell tenni. Ez sajnos a rendszerváltáskor nem történt meg. Csak szimbolikus lépések történtek. Például eltemették Nagy Imrét és a többi kivégzettet, ugyanakkor azok az emberek, akik ezeket a bűnöket elkövették, még ugyanúgy megkapták a kiemelt MSZMP-nyugdíjaikat is.
És hogy látja, 2010-et követően sikerült ezeket a rendszerváltáskor elkövetett hibákat kijavítani?
A rendszerváltáskor elmulasztott feladatokat pótolni kellett 2010-et követően. Nem véletlenül kerültek be erre vonatkozóan rendelkezések még az Alaptörvénybe is. Például beraktuk az Alaptörvénybe azt a szakaszt, amely felfüggeszti a kommunista bűnök elévülését, persze ez is inkább csak szimbolikus lépés, hiszen 2010-ig nagyon sok időt veszítettünk. A tulajdoni viszonyokba viszont már nem lehetett belenyúlni 2010-ben, de a kommunista nyugdíjak ügyében is tettünk lépéseket. Ahol lehetett, ott szimbolikus értelemben kinyilvánítottuk, hogy a rendszerváltáskor tett lépések elégtelenek voltak. Valamilyen módon 2010-ben megpróbáltuk pótolni azt, ami a ’90-es évek elején elmaradt.
(Fotók: fidesz-eu.hu; MTI; fidesz.hu)