Nem csak a férfiak a hibásak abban, hogy a nőket nem veszik komolyan

„Közel két évig vezette a magyar férfi-sakkválogatottat szövetségi kapitányként. Miért mondott le egy évvel ezelőtt?

Szerettem kapitány lenni, nagy kihívás volt, de rengeteg dolgom van, és semmit sem szeretek fél gőzzel csinálni. Tavaly például felkértek, hogy legyek az ENSZ egyenjogúságot szorgalmazó programjának egyik arca.

A szervezet tizenöt nőt kért fel erre a feladatra. Mit gondol, egy jemeni énekesnő vagy a bangladesi miniszterelnök asszony mellett miért önre esett a választásuk?

Olyan embereket, egyéniségeket kerestek, akik saját példájukon keresztül tudnak hitelesen beszélni az egyenjogúság kérdéséről. A sakk a mai napig a férfiak által uralt sportág. Igaz, nekem nagy szerencsém volt, mert a szüleim rendszeresen elmondták, hogy férfiak között lányként ugyanúgy képes leszek megállni a helyem, de azért előfordult, hogy furcsán néztek rám és a testvéreimre, amikor férfiakkal versenyeztünk. Zsuzsi nővérem mondta egyszer, hogy ő még »egészséges« férfit nem győzött le. A férfiak ugyanis sokszor nehezen viselték, ha egy nő – pláne egy kislány – verte meg őket, és ilyenkor a legkülönbözőbb kifogások hangzottak el, hogy az illető miért volt éppen rossz passzban.

Van rá esély, hogy a jövőben változzon a helyzet?

Az ENSZ-program arcaként többször elmondtam, nem csak és kizárólag a férfiak a hibásak abban, hogy a nőket bizonyos helyzetekben nem veszik komolyan. A család, a közeg nagyon erősen meghatározza, ki hogyan gondolkodik a nemek szerepét illetően. Még az sem mindegy, hogyan dicsérjük meg a gyerekeket. Ha a kislányoknak mindig csak azt mondjuk, hogy milyen szépek, akkor lehet, hogy elhiszik: a szépség elég ahhoz, hogy később érvényesüljenek. A szülőknek nagyon oda kell figyelniük, hogy tiszteletben tartsák a nemi jellegzetességeket, és közben azt is tudatosítsák a gyerekekben, hogy az egyik nem sem rosszabb, mint a másik. Valamint azt sem árt szem előtt tartani, hogy nem minden nő akar karriert, sokan a családjuknak szeretnének élni. A legfontosabb, hogy tartsuk tiszteletben, ki mire vágyik, és segítsünk, hogy mindenki a maga útját járhassa.”