Nézőpont Intézet: Aki kimarad az ellenzéki összefogásból, az jól járhat

2017. november 06. 08:46

Az ellenzéki együttműködési modell nem életszerű – mondta Fodor Csaba hétfő reggel az M1-en. A Nézőpont Intézet ügyvezető igazgatója megosztotta, melyik párt milyen stratégiát követhet.

2017. november 06. 08:46

A Momentum és az LMP is felmérte, hogy, aki kimarad az ellenzéki összefogásból, az valójában jól jár – mondta Fodor Csaba, a Nézőpont Intézet ügyvezető igazgatója hétfő reggel az M1 aktuális csatornán. Az elemző szerint ki lehet mondani, hogy a 2014-es választás után kialakult ellenzéki együttműködési modell nem életszerű. Ezt az egyes szereplők is felmérték és valószínűleg rájöttek arra, aki kimarad egy esetleges osztozkodásból, az jól járhat – fogalmazott.

Az egyéni túlélési stratégiák kerültek előtérbe: a Demokratikus Koalíció (DK) vezetőjének, Gyurcsány Ferencnek az a célja, hogy saját jogon frakciót alakíthasson a parlamentben. Az előző választáson együttműködő ellenzéki pártok (MSZP, Együtt, Párbeszéd) azért dolgoznak, hogy szinten tartsák a támogatottságukat, míg a Momentum és az LMP azt tartja szem előtt, hogy ne közösködjön a többi párttal – közölte Fodor Csaba. „Ezek a szereplők racionálisan felmérték, most már jóval több mint négy év tapasztalata alapján, hogy aki a lényegében sehova nem vezető, zéró összegű együttműködésből kimarad, az jól jár” – mondta.

(MTI)

Összesen 37 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
noMores
2017. november 06. 14:21
Lattam egyszer egy nezopontos komat "vitatkozni" egy szazadveged faszhuszarral az m1-en. Ket metroszexualis seggnyalo vakarcs hadovalt arrol, hogy milyen jo a kormany. A gyomrom felfordult. Szoval lehet itt nyokogni, meg eljatszani a szakembert, de ez a kis nyalonc is az en penzemen mondja ugyanazt, amit a gazdai elvarnak tole:(
terra
2017. november 06. 13:08
Az ellenzéki politikusok és drukkerek (ballibek és jobbikosok) reggeltől estig fáradhatatlanul fossák a szót , de azt a kérdést, hogy egy ellenzéki győzelemből hogyan és milyen kormányzás lehetne úgy kerülik, mint ördög a tömjénfüstöt.
Mich
2017. november 06. 13:05
Ki ez a disznó Mandi-troll, aki megkerüli a forrást (az M1-et), ahol az interjú lement (és inkább az MTI cikkét adja meg, link nélkül)...?! (Ezt az ATV, HVG, Népszava stb esetében nem szokta megtenni...!)
Mich
2017. november 06. 11:29
A bűzös Katyvasz minden tolvajt és hazaárulót magába szív...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!