Lázár: A történelmi Magyarországot tudatosan számolták föl

2017. október 01. 16:01

Lázár János Hódmezővásárhelyen arról beszélt: okulhatunk abból, ami az első világháború kitörése előtt és a háború alatt történt.

2017. október 01. 16:01

Okulhatunk abból, ami az első világháború kitörése előtt és a háború alatt történt – jelentette ki a Miniszterelnökséget vezető miniszter vasárnap Hódmezővásárhelyen.

Lázár János a Magyar Nemzeti Múzeum (MNM) az I. világháború korát bemutató országjáró kiállításának hódmezővásárhelyi megnyitóján kifejtette, hogy a háború végén a Szent István-i Magyarország hajszál híján megszűnt létezni. A Nagy Háborúnak nagy következményei lettek, azóta Magyarország és a magyarság megcsonkítva keresi helyét Közép-Európában – hangsúlyozta a miniszter. A történelmi Magyarországot tudatosan számolták föl és büntették meg, a tragédia fokozásához pedig hozzájárult a belső széthúzás is – mondta.

A térség országgyűlési képviselői posztját is betöltő politikus emlékeztetett rá, hogy Hódmezővásárhely a lakosság arányában az egyik legnagyobb veszteséget elszenvedő város volt, több mint háromezren adtak életüket a haza védelméért. Nem akadt olyan hódmezővásárhelyi család, melyet a veszteség ne érintett volna – tette hozzá.

Almási István (Fidesz-KDNP) polgármester hangsúlyozta, hogy az utódok kötelezettsége méltón emlékezni a hősi halottakra. Az önkormányzat befejezte az első világháborús emlékművek, szobrok, emlékhelyek felújítását, és folyamatban van a katonasírok rendbetétele is. A magyar földben nyugvó honvédek mellett nem feledkeztek meg azokról sem, akik hazájuktól távol vesztették életüket: a város tavaly Lengyelországban emléktáblát állított az ötödik honvéd gyalogezred katonáinak – tette hozzá. Jövőre pedig Pásztor János Hódmezővásárhely főterén álló huszárszobránál emlékmű örökíti meg a város csaknem háromezer hősi halottjának nevét - közölte a polgármester.

Varga Benedek, a MNM főigazgatója hangsúlyozta, az első világháborúhoz minden magyar családnak köze van, és a mai napig meghatározza mindennapjainkat. A tárlat a legújabb múzeumtechnikai eszközökkel kívánja megmutatni a háború mindennapjait a fronton és a hátországban. A MNM más közgyűjteményekkel együttműködve hozta létre a Többes számban címet viselő vándorkiállítást. A tárlatnak helyt adó 18 méter átmérőjű félgömb alakú sátorba belépők a század elejének jellegzetes, stilizált tereiben életnagyságú, interaktív installációk között ismerhetik meg a világot, melybe a fronton harcolók és a hátországban maradtak kerültek a háború éveiben.

(MTI)

Összesen 95 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
noMores
2017. október 02. 01:02
Nem lenne rossz végre egy olyan történelmi szemlélet, amikor nemcsak áldozatoknak állítjuk be magunkat, mintha mi nem tehettünk volna semmiről.....
békalepcse
2017. október 01. 23:00
Akit érdekel a Trianon kérdéskör, Dr Raffay Ernő előadása a témáról. https://www.youtube.com/watch?v=Ix8LdihE0GY&t=1831s
Cezar
2017. október 01. 21:49
"A történelmi Magyarországot tudatosan számolták föl és büntették meg, a tragédia fokozásához pedig hozzájárult a belső széthúzás is." Talán akkor is fasza gyerekek voltak a vezetőink?! Most is hasonló a helyzet lázár ÚR!
áfonya
2017. október 01. 20:38
Népirtást pártoló ballibsikre nem szavazunk a háborút elkerüljük. Nekünk mindenképp ki kell maradni ebből a háborúból, jól kell szavazni és nem a mi harcunk lesz.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!