Soltész: Vannak, akik nem akarják, hogy a magyarság megmaradjon

2017. szeptember 10. 17:26

Vannak olyanok, akik nem hisznek a magyarságban, vagy egyáltalán nem akarják, hogy megmaradjon – mondta Soltész Miklós vasárnapi beszédében. Az államtitkár leszögezte: a magyar kormány fontosnak tartja azokat az értékeket, amelyeket az elmúlt években vagy megmentettek, vagy megteremtettek.

2017. szeptember 10. 17:26

Vannak olyanok, akik nem hisznek a magyarságban, vagy egyáltalán nem akarják, hogy megmaradjon – mondta Soltész Miklós, az Emberi Erőforrások Minisztériumának egyházi, nemzetiségi és civil kapcsolatokért felelős államtitkára vasárnap az Erkel Színházban tartott Határtalan Opera elnevezésű rendezvényen. A rendezvényen a Magyar Állami Operaház a Kárpát-medencei Családszervezetek Szövetségében közösségi tevékenységet vállaló magyar családokat látta vendégül az Erkel Színházban, ahol a meghívottak a Bánk bán című operát tekinthették meg. Az előadás előtt heten tettek ünnepélyes állampolgársági esküt. 

Soltész Miklós az eskütétel előtt azt mondta: már több mint egymillióan kérték a honosítást, és ők hitet tettek a kereszténység, a magyarság, illetve a család mellett is. Hangsúlyozta, hogy a magyar kormány fontosnak tartja azokat az értékeket, amelyeket az elmúlt években vagy megmentettek, vagy megteremtettek, példaként említve a külhoni iskolák, templomok felújítását, építését. Hozzátette, fontos értéknek tekintik azt is, amit a családok képviselnek. Az államtitkár úgy fogalmazott: „Végre kimondhatjuk sok-sok év után, hogy a gyermekvállalás nem bűn; egy házasság egy férfi és egy nő kapcsolata. Végre kimondhatjuk azt, hogy igenis ezt támogatni kell nemcsak itt Magyarországon, hanem szerte a Kárpát-medencében, és ezzel (...)  hozzájárulunk Európa hosszú távú megmaradásához.” 

A jövő tavaszi választásokról szólva azt mondta: az országgyűlési választásokon lesznek olyanok, akik továbbra is az értékek mellett fognak dönteni, és lesznek az értékek rombolása mellett is „társaságok”.

Kocsis Máté (Fidesz-KDNP), a VIII. kerület polgármestere beszédében emlékeztetett, hogy a 2010-ben megválasztott polgári kormány egyik első intézkedése volt a magyar állampolgárságról szóló törvény módosítása, bevezetve az egyszerűsített honosítási eljárást. „E törvénnyel azt üzentük, a mi nemzetünk tagjai, akik a magyar nemzethez tartozónak érzik és vallják magukat, számíthatnak egymásra és Magyarországra, éljenek bárhol is a világon” – mondta a polgármester. Hozzátette, a történelem megannyi sorscsapása sem volt elég ahhoz, hogy a magyarokat megingassa az összetartozásba vetett hitben, az együvé tartozás érzésében.

Ókovács Szilveszter, a Magyar Állami Operaház főigazgatója elmondta, Erkel Ferenc volt az első főzeneigazgatója az operaháznak, amelyet 1884-ben nyitottak meg. A Himnusz megzenésítőjének munkásságát példaértékűnek nevezte a főigazgató. A rendezvényen köszöntötte a résztvevőket Pataki János, a Kárpát-medencei Családszervezetek Szövetségének elnöke is. Az eskütétel, illetve az előadás előtt koszorúkat helyeztek el Erkel Ferenc mellszobránál a színház előterében.

(MTI)

Összesen 59 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Mindjárt
2017. szeptember 11. 03:32
"Soltész: Vannak, akik nem akarják, hogy a magyarság megmaradjon " Ezek közé tartozik a felcsúti cigány gazdád és bandája akiknek fontosabb a kötvénylopkodás mint a magyarság megmaradása.
yndi
2017. szeptember 10. 23:46
7 és fél év Fidesz-kormányzás után olyan kevés gyerek születik, hogy csökken a népesség, és kivándorlás van. A kivándorlók nagy részének esze ágában sincs visszajönni a korrupt kormány által manipulált és kisajátított országba. Ezek után e kormány álszent államtitkára értékekről és a magyarság megmaradásáról papol...
tabakur
2017. szeptember 10. 22:35
Akkor nézzük mi a helyzet. Az országba a születési ráta 1,44. A szintentartáshoz 2,1 kell. Ezek szerint fogyunk.Meg 2500-5000 közt települnek ki véglegesen/ év . A CSOK meg egy csapda. Ugyanis nem elég biztosítani a helyet ahova a gyereket szüljük. A kölköket fel is kell nevelni. Persze lehet felnevelni úgy is mint egy szobanövényt. Beállítjuk a sarokba és hetente egyszer megöntözzük. Meg lehet nap mint nap gondozni,hogy versenyképes életrevaló iskolázott felnőtt váljon belőle. Ezt meg pont nem lehet megvalósítani a magyar átlag fizuból. A legjobb gyerekszaporító egy igazán erős gazdaság,egy jó kiszámítható kormányzás, egy normális közhangulat és egy igazságos szociális törvény meg emberbarát munkajog. Helyette van Soros meg Brüsszel meg háttérhatalom meg migrig. Szerintem ez vezet a kihaláshoz . Még megérhetjük,hogy vezérünk és parancsolónk végül kiadja az ukázt,hogy a nemzet érdekébe betelepítünk embereket. Szigorúan a magyarság érdekében.
2017. szeptember 10. 20:35
Nyilván ez a Soltész nevű megélhetési keresztespók még jól emlékszik a divida et impera törvényszerűségeire. 2004-ben még ez a figura is lapított a "dicsőséges december 5.-i" népszavazás alkalmával, a fideszesekkel együtt. Most jó felé haladunk azon az úton, hogy az elcsatolt területek magyarságával szembe fordítsák a hazai magyarságot. Na ezt a politikát egy egészséges magyar gyomor már nem veszi be. A kettős állampolgárságnak a Fidesz és a KDNP részéről csak a szavazatok maximalizálása miatt van jelentősége.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!