Medián: Huszonöt éves mélyponton az MSZP

2017. szeptember 27. 15:53

Huszonöt év után nincs 10%-nyi támogatottsága az MSZP-nek a biztos pártválasztók körében a Medián közvélemény-kutatása szerint. A Jobbik és a DK tábora is csökkent, de a Fidesz és az LMP örülhet.

2017. szeptember 27. 15:53

A Medián legújabb felmérése szerint huszonöt éves mélyponton van az MSZP támogatottsága a biztos szavazók körében, míg a Fidesz és az LMP erősödött. A szeptember 15. és 20. között felvett reprezentatív kutatás eredményeit a HVG közölte szerdán.

Fidesz: Jó eredményt jósol a kormánypártoknak a kutatás, a Fidesz a három hónappal ezelőtti júniusi felmérés óta érdemben növelte támogatottságát: a teljes népesség 36 százalékát, a biztos szavazóknak pedig az 55 százalékát tudhatja maga mögött.

Jobbik: Míg a Jobbik támogatottsága a teljes népességen belül június óta alig változott – most 12 százalékon áll –, addig a választani tudó és a szavazáson részvételüket biztosra ígérők körében – szimpatizánsai szavazási kedvének csökkenése miatt – 21-ről 16 százalékra esett.

MSZP: A közlés szerint huszonöt év óta most először fordul elő, hogy az MSZP a biztos szavazók körében nem éri el a 10 százalékot: 9 százalékon áll, a teljes népesség körében pedig 7 százalékon.

LMP: Ennél reménytelibb Szél Bernadették teljesítménye. Az LMP ugyanis növelni tudta táborát: a választani tudó biztos szavazók között 7 százalékuk van – a teljes népesség körében pedig 5 százalékon állnak.

DK: Gyurcsány Ferenc DK-ja viszont gyengült: míg az utóbbi években a párt támogatottsága a teljes népességben többször elérte a 6 százalékot, jelenleg csak 3 százalékon áll – a biztos szavazóknál pedig 5 százalékon.

Az Orbán-kormány eddigi teljesítményét a válaszadók 46 százaléka jónak értékelte. Ennél valamivel kevesebben (43 százaléknyian) szeretnék, ha a következő választások után a mostani kormány maradna hatalmon. A válaszadók 49 százaléka kormányváltást szeretne, ám 52 százalék a közepesnél kevesebb esélyt lát az ellenzék győzelmére – írták.

(MTI)

Összesen 45 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
leftover
2017. szeptember 28. 14:42
De lehet, hogy ez az egész egy megrendelt dolog, része Botka megpuccsolásának.
polnemkor
2017. szeptember 27. 22:26
Mediánnal, Szadesz-Hahn Bandi bácsival csak óvatosan! Játszották már ezt többször is: abszurd módon felül"mérik" a fideszt, hogy azután a kellő időpontban látványosan "megzuhantathassák" majd! Nem először játsszák ezt el! Tudjátok: ""Timeo Danaos et dona ferentes"!
puszika
2017. szeptember 27. 18:49
Pontos értesüléseim vannak a kiskereskedelemben eladott kávéfőző gépekről!! A szarvasi "kotyogó" már hiánycikk!!
Tidal_wave
2017. szeptember 27. 17:19
Neme közvéleménykutatást, hanem választást kell nyerni!!! Ez az 55% túl szép, hogy igaz legyen a Fidesznek, de a gyenge eredményt jobban elhiszem az MSZP tekintében, mert a többi kutatóintézet is gyengülést jelez nekik. Vajon tényleg kirúgják Botkát? És október 23-án a DK-sok megint üvöltik majd, hogy "Összefogást, Összefogást"?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!