Nemhogy nincs különbség, közösen a Soros-tervet akarják végrehajtani. Ezzel az esetleges hatalomba kerülés után lebontanák a kerítést, megszüntetnék a tranzitzónákat, beárasztanák a migránsokat, azokat pénzzel tömnék ki és simán meghajolnak a Brüsszel kötelező kvótája előtt.
Mirkóczki Ádám Jobbik szóvivő már nem is volt itt a mostani ülésen. Az előzőre – ezek szerint ami hivatalosan nem is volt ülés – viszont nagyon is elment.
Ők pontosan tudták, hogy nem lesz ülés.
A magyar emberek által választott Országgyűlést és annak a bizottságait nem lehet Soros György érdekei szerint felhasználni. Ebben a színjátékban nem vehet részt a kormány és a Fidesz. Hétfőn még itt tolongtak. Ma már ez nem volt érdekes, mert megvolt a botrány. Lehetett balhézni, mondogatni, hogy Úr Isten, itt már nincs demokrácia. Most, amikor három nappal később választ kaphatnak a kérdésükre, már nem érdeklődnek.
Persze tudták, milyen választ fognak kapni. Hiszen a kérdéseikben foglalt információk alaptalan blöffök, álságos hazugságok, hírlapi kacsák voltak. Komoly politikus ilyenekkel nem foglalkozik. A részletekről nem tudok beszámolni, mert zárt ülésen elhangzottakról van szó.”