Fekete-Győr: Leterítettük a vörös szőnyeget a világ legkegyetlenebb zsarnokának

2017. augusztus 29. 09:10

Tüntetést szervezett Európa mellett és ismertette az Oroszországgal folytatni kívánt politikáját a Momentum: Fekete-Győr Andrásék érvénytelenítenék Paks II-t, „kipaterolnák” az orosz ügynököket, és nem találkoznának Putyinnal, amíg az ki nem vonja csapatait Ukrajnából.

2017. augusztus 29. 09:10

Nem maradt visszhang nélkül Vlagyimir Putyin hétfői, budapesti látogatása: az Együtt és az LMP korábbi – meglehetősen kis létszámú – tiltakozásai után hétfőn este a Momentum Európamenettel jelentkezett.

Mindez annyit tesz, hogy Fekete-Győrék néhány százan a Sánc utcától a Citadelláig fáklyákkal vonultak, közben pedig Európa, és az európai értékek mellett álltak ki a szerintük diktátorokkal barátkozó Orbán Viktor ellenében. A Szabadság-szobornál a párt Európa-zászlót vetített arra, utána beszédet tartott Fekete-Győr András pártelnök is – írja a 444.

Fekete-Győr szerint Putyin nem lehet Magyarország barátja, hiszen csak a saját érdekeit figyeli – ezért nem is lehet megbízni benne. Szerinte az orosz elnök nem más, mint egy diktátor, aki senkinek sem lehet a barátja, aki elkötelezett a szabadság mellett:

„Alig négy nappal azután, hogy Hollandiával veszett össze a kormány, leteríti a vörös szőnyeg a világ legkegyetlenebb zsarnokának”,

mondta, majd kifejtette, hogyha ez így megy tovább, hazánk lehet a következő Ukrajna, amit „felségjelzés nélküli katonák lepnek el”.

A Momentum szerint Magyarország megint a történelem rossz oldalára készül állni, miközben a Moszkva, vagy Európa kérdésben egyértelműen az utóbbit kellene választani. Betekintést nyerhettünk abba is, hogyan képzelné el az orosz-magyar viszonyt a Momentum: érvénytelenítenék Paks II szerződéseit, „kipaterolnák” az orosz ügynököket, és mindaddig nem találkoznának Putyinnal, amíg annak katonái ki nem vonulnak Ukrajnából.

Fotó: Momentum Mozgalom

Összesen 107 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Kardinális
2017. augusztus 30. 19:11
A komment vége valamiért lemaradt. Szóval: tetszett reklamálni 2006-ban az azonosító szám nélküli rendőrök miatt?
Szonár
2017. augusztus 30. 08:36
Ez hülye. :)
Petykabá
2017. augusztus 29. 14:32
Putyin a legkegyetlenebb zsarnok? HaHa, mondjuk én is ezt mondanám, ha esténként nőnek öltözve Kim Jong Un fütyikéjével játszanék a számban... Ezt a szellemi fogyatékos idiótát basszák már ki a közéletből, mert szégyenletes egy nyomorult...
zakar zoltán béla
2017. augusztus 29. 13:37
Prolümpen!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!